Titokban építették a nácik ezt a bunkert: még a helyieket is kitiltották a Villa Winterből

A Casa Villa Fuerteventurán
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Kanári-szigetek egyik legelhagyatottabb vidékén, Fuerteventura déli részén, a vad és kopár Jandía-félsziget széltépte hegyei közt, mindentől elszigetelten áll egy különös épület. A Villa Winter és Casa Winter néven egyaránt ismert épület évtizedek óta legendák, összeesküvés-elméletek és történelmi rejtélyek övezik: egyesek úgy vélik, hogy csupán egy különc, német mérnök egykori nyaralója, mások szerint viszont a második világháború alatt titkos náci bázisként szolgált. De vajon mi lehet a valóság?

A Casa Winter Cofete közelében, egy apró, eldugott település mellett áll, még ma sem könnyű eljutni oda. Régen csak órákig tartó gyaloglással vagy tevegeléssel lehetett eljutni oda a sziget sivatagos hegyein keresztül, ma már autóval is megközelíthető, bár az utazást továbbra is csak edzett turistáknak ajánlják. Az aszfaltot egy szakaszon túl sziklák mellett futó, kanyargó, keskeny földút váltja fel, az erős északi szél és a meredélyek miatt az utazás inkább egy expedícióra hasonlít. Az viszont tény, hogy a hosszú út végén lenyűgöző látvány fogadja az odaérkezőt.

Kívül-belül elegáns a Villa Winter

A kőből és betonból épült villa egy félkráter alakú völgy közepén áll hatalmas hegyekkel és az Atlanti-óceán végtelen partvidékével a háttérben. A házon nem lehet nem észrevenni a magas tornyot, amely ablakaiból körpanoráma nyílik a festői tájra. A látvány azonban nemcsak kívülről lenyűgöző: a villa belül is meglepően elegáns a kandallós nappalijával, a tágas belső udvarával, a faragott faelemeivel, no és az „őrszemként figyelő”, fából készült krokodilfigurájával.

Faragott krokodil a fuerteventurai Casa Villa bejáratánál
A fából faragott krokodil jellegzetes kelléke a rejtélyes villának
Fotó: Norbert Nagel / Wikimedia Commons

A hivatalos álláspont szerint nyaralónak épült a ház

A semmi közepén álló villa építtetője nem más volt, mint Gustav Winter német mérnök, aki a 20. század első felében érkezett a Kanári-szigetekre. A szakember nagy hozzáértéssel, sikeres mérnökként dolgozott Gran Canarián, ahol először is részt vett a CICER erőmű megépítésében, később pedig megvásárolta a Jandía-félsziget nagy részét. A hivatalos verzió szerint a villa építésének 1946-ban látott neki azzal a céllal, hogy abból egy nyaraló lesz. Egy alternatív történet szerint ez azonban csak egy kitaláció.

Gustav-Oskar Winter Klingele, német mérnök és üzletember
Gustav-Oskar Winter Klingele német mérnök és üzletember
Fotó: CASA Winter (Perry Kretz) / Wikimedia Commons

A náci vezetéssel ápolt szoros barátságot Winter

Egykor szárnyra kaptak ugyanis olyan hírek, hogy Winter szoros kapcsolatban állt a náci vezetéssel, különösen Hermann Göringgel, Adolf Hitler egyik legfontosabb emberével. A pletykák szerint Göring pénzelte a projektet, Francisco Franco spanyol diktátor pedig hallgatólagosan támogatta azt, hálából Hitlernek a spanyol polgárháborúban nyújtott segítségért.

Történetek szólnak arról, hogy emiatt gyakorlatilag elzárták a külvilágtól az egész Jandía-félszigetet: kerítéseket emeltek, a helyieket pedig kitelepítették, legfeljebb csak nappali munkára térhettek vissza. A területre éjszaka senki sem tehette be a lábát. Ezek után nem is csoda, hogy az otthonuktól megfosztottak egyre furcsább dolgokról kezdtek suttogni, köztük német katonákról, hadihajókról, tengeralattjárókról és titkos katonai építkezésekről. Sőt: a legtöbben azt állították, hogy

Idézőjel ikon

a Casa Winter tulajdonképpen nem más, mint egy titkos náci logisztikai bázis.

Titkos alagutak és tengeralattjárók

A szóbeszéd szerint az épület alatt vulkanikus barlangrendszer húzódik, amely összeköttetésben áll az óceánnal, ezen át érhették el közvetlenül és észrevétlenül a német tengeralattjárók a villát. A pincéből állítólag titkos lépcsők és járatok vezettek a föld alatti kikötőkhöz, ahol üzemanyagot, élelmiszert és felszerelést tároltak. A történetek szerint a bázis nemcsak ellátóközpontként működött, hanem – Hitler portréjával a főteremben – pihenőhelyként is szolgált a német tisztek számára, ahol állítólag nem egyszer rendeztek fényűző zenés estélyeket prostituáltakkal.

Azt is gyanítják, hogy a háború után itt rejtőzött el rövid időre a „halál angyalaként” is ismert SS-tiszt, Josef Mengele, az auschwitzi koncentrációs tábor kegyetlen orvosa, Martin Bormann, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt pártkancelláriájának vezetője és maga Hitler is. A szóbeszéd szerint

még plasztikai műtéteket is végrehajtottak rajtuk, hogy új személyazonossággal folytathassák életüket Argentínában vagy más dél-amerikai országokban.

Máig rejtély övezi a házat

Noha sokáig nem volt igazi bizonyíték arra, hogy az épületet a náci vezetés is előszeretettel látogatta, sőt használta is, az utóbbi évtizedekben történt kutatások meglepő részletekre világítottak rá. Pedro Fumero, aki éveken át vizsgálta a villát, több furcsa elemet is dokumentált, többek között titkos ajtókat, befalazott folyosókat, egy bunkerre emlékeztető pincét, valamint egy laboratóriumszerű helyiséget. Ezek mellett

Idézőjel ikon

a környéken régi leszállópályák nyomaira is bukkantak, és egy szokatlanul erős elektromos rendszer maradványaira is.

A Casa Villa Fuerteventurán
A senki földjén áll ma is a titokzatos Winter-villa
Fotó: dronepicr / Wikimedia Commons

Bár a Villa Winter rejtélye azóta is lázban tartja a szakértőket, máig nem tudják pontosan, hogy ki is volt valójában Gustav Winter, és milyen szerepet játszott a második világháború árnyékában. Az viszont biztos, hogy a férfi valóban létezett, valóban megszerezte a Jandía-félsziget jelentős részét, és valóban felépült ez a különös villa a világ egyik legelszigeteltebb partvidékén.

Kapcsolódó: Ilyen volt a náci menyasszonyok iskolája

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.