Hiába keressük, nincs élet ezen a Velence melletti festői szigeten

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem sok Velencébe utazó tudja, hogy karnyújtásnyira a tengeri várostól található egy igazán különleges, ha úgy tetszik, kísérteties sziget. Egy hely, amely nem másról, mint a temetőjéről híres leginkább.

A Muranóhoz közeli San Michele teljesen olyan, mint bármely más sziget, annyi a különbség csupán, hogy ezen tulajdonképpen temetőn kívül nincs is más. Ez a talpalatnyi föld távol esik a legforgalmasabb utcáktól, a zajtól, így innen csendben, egy egészen más szemszögből szemlélhetjük az olaszok festői városát, Velencét. 

Kettőből egy sziget született

A Velencei-lagúnában található San Michele nem mindig pont ilyen volt, mint most. Korábban itt két sziget állt, a jelenlegi mellett a San Cristoforo della Pace is. 1804-ben a Saint-Cloud-i ediktum, vagyis királyi rendelet értelmében nem lehetett a templomokban vagy azok közelében eltemetni a holtakat, így 1806-ban sürgetőnek találták, hogy Velencében is megoldást találjanak erre. San Cristoforo szigetét végül maga Bonaparte Napóleon választotta ki e célra, röviddel később azonban a temető bővítésének szükségessége miatt a közeli San Michele szigete is szóba került. Dacára annak, hogy ez egy meglehetősen nagy munkát igénylő folyamat volt,

Idézőjel ikon

a két szigetet elválasztó csatornát végül feltöltötték, és egyetlen szigetté formálták.

A két velencei szigetből egy lett
Fotó: walencienne / Getty Images Hungary

Most tehát már hiába is keresnéd a San Cristoforo della Pace szigetet, nem fogod megtalálni: attól a pillanattól ugyanis, amikor eggyé olvadt San Michelével, elveszítette az identitását. Mindez persze nem azt jelenti, hogy nem is fontos ismerni a történetét, hiszen

nemcsak San Michele szigetéhez, hanem Velencéhez is szorosan kapcsolódik. 

A láthatatlan velencei sziget

San Cristoforo della Pace eredetileg egy szélmalomnak adott otthont a 14. században, később női menedékhelyül szolgált. Ezek után egy brigidini, Ágoston-rendi szerzetesek által vezetett kolostor állt rajta, majd keresztény temetkezési hellyé vált, amely építésére Giannantonio Selva olasz neoklasszicista építész kapott megbízást.

Idézőjel ikon

Az 1813 májusában elkészült kápolnát és temetőt június 28-án már meg is áldották.

San Cristoforo della Pace és temetője története a 19. század első felében a San Michelével való „házassága” után megszakadt, így már nem más, mint az eltűnt múlt egy történelmi emléke, amelyet ma már csak leginkább dokumentumok révén lehet felidézni.

Már messziről látszik a San Michele jellegzetes fala
Fotó: hbbolten / Getty Images Hungary

Templom mellett kolostor

De akkor most kanyarodjunk vissza a San Michelére, amelynek története a 10. században, egy Mihály arkangyalnak szentelt templom építésével kezdődött a Briosa és Brustolana családok megbízásából. Azt is mondják, hogy a szigetet a múltban Cavana de Muran néven ismerték, mivel

a közeli Murano szigetéről érkező hajók menedékhelyéül szolgált.

A legenda szerint a kamalduli rend alapítója, Szent Romuald is ellátogatott ide. Igaz vagy sem, az bizonyos, hogy 1212-ben a torcellói és a San Pietro in Castelló-i püspökök a jelenlegi templomot a kamalduli rendnek adták át, amely mellé egy kolostor is épült. 

Velence épületeinek jellegzetességei a szigeten is visszaköszönnek
Fotó: jtachel / Getty Images Hungary

A 15. század második felében az a Mauro Codussi építész kapta a megbízást az egész komplexum újjáépítésére, aki többek között olyan rangos épületek tervezője, mint a velencei Santa Maria Formosa, vagyis a Mária megtisztulásának temploma és a ma velencei kaszinóként ismert Ca' Vendramin Calergi. Az 1469 és 1479 között épült San Michele-templomot egyébként Velence első reneszánsz templomaként tartják számon. 

Temetőjéről ismert leginkább a Velence melletti sziget

San Michele szigete ezek mellett mégis leginkább a temetőjéről ismert, amelyben az első temetések 1826-ban kezdődtek, és miután a két sziget egyesült,

Idézőjel ikon

1843-ban pályázatot írtak ki a komplexum stílusbeli egyesítésére.

Lorenzo Urbani építészmérnök volt a nyertes, de a munkálatokat pénzhiány miatt leállították. A mai temető építése 1870 és 1876 között Annibale Forcellini mérnök vezényletével történt, ám az idők folyamán több ízben restaurálták, amelyek közül a legjelentősebb munka 1998-ban a híres építész, David Chiepperfield nevéhez köthető. 

Három része van a temetőnek

A San Michele-temető ma a mólóról leszállva egy oldalajtón keresztül közelíthető meg a San Rocco kápolnához vezető úton, amelyet nem kevesebb mint harminc kisebb kápolna vesz körül. A temető három területre különül el,

katolikus, ortodox és evangélikus részekre.

A zsidó vallás számára azért nem tartanak itt fenn helyet, mert a Lidón található egy nekik szentelt temető.

A légi felvételen jól látszik a temetősziget különlegessége
Fotó: Julian Weyer / Getty Images Hungary

A sírhelyeken olyan hírességek nevei olvashatók, mint Christian Doppler osztrák matematikus és fizikusé, akinek híres elmélete Doppler-effektus néven vált híressé, vagy Luigi Zandomeneghi szobrászé, aki fiával, Pietróval együtt alkotta Tiziano gyönyörű síremlékét a S. Maria Gloriosa dei Frari-templomban.

Ha szeretnél többet megtudni a világ leghíresebb temetőjéről, amelyet tömegek látogatnak, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.