Adjunk szabályokat magunknak, vagy majd csak lesz valahogy? – Beszélgetések a filozófussal

Beszélgetéseink Török-Szabó Balázzsal újabb és újabb kérdéseket vetnek fel bennem – és bízom benne, hogy az olvasót is elgondolkodtatják. Legutóbb arról a nagyon is emberi, minden napunkat meghatározó törekvésünkről esett szó, amit a boldogság keresésének szoktunk nevezni. A beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy ebben a törekvésünkben vajon megkerülhetjük-e mindazt, amitől emberek vagyunk. Nem hagyott nyugodni ez a gondolat, további kérdéseket szült, amiket fel is tettem a filozófusnak a következő találkozásunk alkalmával.

Többször is szóba kerültek már az erények és más szabályszerűségek, amik útmutatóként szolgálhatnak az élethez, akár a boldog élet kulcsai is lehetnek. Csak így van esélyünk a boldog életre?

Jól értem, hogy a kérdésed arra irányul, hogy kellenek-e szabályok az élethez, vagy szabályok nélkül is élhetünk-e és lehetünk-e boldogok?

Tulajdonképpen igen. Egy kicsit úgy érzem, mintha fordítani kellene a kérdéseimet ahhoz, hogy egyértelműek legyenek.

Tényleg lehet mondani, hogy fordítás, vagy inkább egyeztetés történik ilyenkor, igyekszem minél pontosabban megérteni a kérdésed. Ez azért van, hogy el tudjuk helyezni a filozófia kategóriái szerint, és minél pontosabb választ tudjak adni rá. És hogy lehetőleg arra válaszoljak, amit kérdezel.

Á, értem. Szóval igen, arra vagyok kíváncsi, hogy milyen gondolatok láttak napvilágot arról, hogy milyen szabályok mentén szükséges élnünk az életünket, és hogy kellenek-e ezek a szabályok egyáltalán.

Akkor mi most lényegében az etikáról, a morálfilozófiáról beszélgetünk. Ez a filozófiának az a része, ami nagyon leegyszerűsítve arra keresi a választ, hogy mit kell tennünk, hogyan viselkedjünk. Emellett persze azokra a kérdésekre is, hogy mi alapján dönthetjük el, mi a helyes és a helytelen, hogy a tetteinknek milyen hatása lehet, hogyan adhatók át erkölcsi, morális alapelvek, és minden kapcsolódó kérdésre.

Össze tudnád foglalni egy kicsit, hogy mi is az etika pontosan?

Az etika elég nagy szelete a filozófiának, önmagában is nagyon sokrétű és összetett, sokféleképpen megközelíthető, rengeteg irányzata van, úgyhogy remélem, elnézik nekem a téma szakértői, hogy a legnagyobb tiszteletem mellett itt most csak nagyon egyszerűen próbálom meg érthetővé tenni és érzékeltetni a nagyságát, tagoltságát, összetettségét.

Az etikát különböző területekre szokták felosztani aszerint, hogy mi a tárgya, a témának melyik részével foglalkozik. A legalapvetőbb, a mindennapi élethez leginkább közel álló etikai kérdésekkel foglalkozik az alkalmazott etika. Itt olyan kérdésekre keresik a választ, hogy szabad-e állatot vagy embert klónozni, mi a felelősségünk a környezeti katasztrófákban, az újságírónak milyen esetekben helyes titokban tartania a forrásait, és így tovább. Idetartozik többek között az újságírói, az orvosi, a jogi vagy a bioetika. Hogy ezeket a konkrét tetteket, viselkedéseket milyen alapelvekre, normákra lehet ráépíteni, vagyis hogy mi alapján lehet eldönteni, hogy mi helyes, és mi nem, az normatív etikai kérdés.

És amire talán a kérdésed irányul, az a metaetikához tartozik, ez magáról az etikáról való gondolkodás. Itt nem az a kérdés, hogy mi a helyes, és mi nem, hanem hogy létezik-e egyáltalán helyes vagy helytelen, milyen alapon mondhatjuk, hogy valami jó, valami nem az, és hogy egyáltalán miért foglalkozunk inkább az etikával, mint nem, vagyis miért kap szerepet a mindennapokban, a beszélgetésekben, a társadalmi szabályok megalkotásakor és minden alkalmazási területen ahelyett, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagynánk.

Feltételezem, hogy az etikával is az ókortól fogva foglalkozik az emberiség, és sok változáson ment keresztül azóta.

Legalábbis azóta tudjuk biztosan, hogy foglalkozik vele, azóta vannak ezzel kapcsolatos feljegyzések, de igen, a kifejezés maga is az ógörög eredetű „éthosz” szóból ered. Az „éthoszt” legegyszerűbben talán jellemnek lehetne fordítani, azonban összetett jelentésű kifejezésről van szó, jelenthet sorsot, végzetet, ember alkotta szokásrendet, de szűrést, megvizsgálást is. Ami igazán izgalmas és elgondolkodtató, az az, hogy úgy fest, minden korban nagy figyelmet szenteltek az etikának, mindenhol meghatározó volt. Számos irányzat és álláspont alakult ki és épült egymásra az idők során, nagyon változatos nézőpontok vannak etikai kérdésekben. Napjainkban is igen sok helyen felbukkan, rengeteg könyvben, filmben, dalszövegben, cikkben, blogban – bár ha megkérdeznénk a szerzőket, előfordulhat, hogy kiderülne, nem szándékosan feszegetnek épp morális témákat. Szóval lehet, hogy sokan úgy gondolják, hogy ez a múlt, vagy nem fontos, mégis úgy tűnik, a filozófiának ez a része is beépült a hétköznapjainkba.

Gondolom, hasonló a helyzet a metaetikával is. 

Igen, vannak filozófusok, akik konkrétan ilyen kérdésekkel foglalkoznak: hogy vajon kellenek-e a szabályok az életünkben, és hogy mi alapján válasszuk ki vagy hozzuk létre azokat, de ezek a gondolatok ugyanúgy megtalálhatók a mi mindennapjainkban is. Talán mindenkivel megtörtént már, hogy újragondolta a napirendje szabályait, változtatott a munkarendjén vagy épp a testedzése időbeosztásán, akár a táplálkozási szokásain, vagyis megkérdőjelezett bizonyos szabályokat a saját életében. Időről időre előfordul, hogy felmerül a kérdés, hogy a megfelelő szabályok szerint élünk-e, vagy változtassunk-e rajtuk. Sőt, olykor talán még az is megfordul a fejünkben, hogy hagyjuk ezeket a szabályokat, és csak úgy éljünk. Ugyanakkor, ha például történik velünk valami furcsa, váratlan, rendkívüli dolog, általában rögtön valami szabályszerűséget keresünk, amibe beleillik, amiben el tudjuk helyezni, amivel összefüggésben tudjuk látni. Ilyenkor arra törekszünk, hogy az újdonságot beleillesszük valamiféle általunk ismert rendezettségbe, vagy ha nem sikerül, az általunk ismert rendezettséget módosítjuk úgy, hogy beleférjen az új.

Akkor mondhatjuk azt, hogy ösztönösen ezt a rendezettséget keressük?

Ha a világot, a természetet nézzük, ott is rendezettséggel találkozunk. Rengeteg példát lehet erre hozni, a nappalok és éjszakák váltakozásától az árapály jelenségén át a madarak vonulásáig. Azzal kapcsolatban mondjuk ugyancsak különböző álláspontok vannak, hogy a természet szabályai a valóságban vannak-e, vagy az ember hozza létre őket azzal, hogy megfigyeli, értelmezi azt, amit tapasztal. De talán feltételezhetjük, hogy például már Newton előtt is lefelé estek a tárgyak, vagyis a gravitáció mint szabályszerűség korábban is érvényes volt, amit Newton megfigyelt és szabályként írt le. Az ember, mivel értelemmel bíró élőlény, képes rendezettséget létrehozni, így képes felismerni is, ha találkozik vele.

A tudományok így működnek: a valóság rendezettségét kutatják és ismerik fel, ezeket és az ezektől való eltéréseket vizsgálják. És mi is így működünk, ha meg akarunk érteni valamit. Ha már az ösztönösséget hoztad fel, az ösztöneink működését is képesek vagyunk magunkban megfigyelni, és láthatjuk, hogy azok is szabályszerűségek. Vagy ha olykor összezavarodunk és megpróbálunk rendet rakni a fejünkben, ez a rendrakás ugyancsak rendezettséget jelent, a gondolatoknak valamilyen szabályok szerint való összekapcsolását, elrendezését. És ez már nem is biztos, hogy ösztönös dolog.

Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy mindig van körülöttünk valamilyen rendezettség, mindig vannak olyan szabályok, amik vonatkoznak ránk. Mégis, mintha manapság egyre többen úgy volnának vele, hogy „majd csak lesz valahogy”, mintha nem tudnának vagy nem akarnának semmit behatárolni és keretek közé szorítani, mintha belefáradtak volna a szabályokba...

Van különbség aközött, hogy nem veszünk tudomást a szabályokról, vagy hogy azok tudatában akár úszunk az árral. Előbbi esetben inkább egyfajta közömbösségről van szó, ami azért okozhat problémákat, mert attól még, hogy sodródunk, nem feltétlenül kerülünk kívül a rendezettségen.

A saját testünk és a valóság szabályszerűségei ugyanúgy vonatkoznak ránk attól függetlenül, hogy tudomást veszünk-e róluk, vagy sem.

Talán az is belátható, hogy ha másokkal együtt élünk, ahhoz is érdemes megegyezni bizonyos együttélési szabályokban – a társadalom esetében ezek az alkotmányok, törvények. Sőt, másik megközelítésből azt is mondhatjuk, hogy a szabályaitól lesz társadalom a társadalom, így ha benne élünk, kötelességünk tartani azokat. De még egy kisebb közösség, akár egy család is könnyebben él együtt, ha betartanak bizonyos kereteket. Az emberiségen mint egészen belüli létezésnek is, vagy ha az egész bolygót nézzük, a természettel, a többi fajjal való együttélésnek is valószínűleg megvannak a maga szabályszerűségei, amiket figyelembe vehetünk, felismerhetjük bennük a rendezettséget. És akár arról is tudomásunk lehet, milyen következményekkel jár az, ha figyelembe vesszük ezeket, és milyenekkel, ha nem.

Mégis, sokszor tűnnek a szabályok inkább kötöttségnek és kényelmetlenségnek, és ezért gyakran vonakodunk is tartani őket, nemhogy még további, magunk választotta szabályokat, például erényeket is vigyünk az életünkbe.

Valószínűleg azért történik mindez, mert tényleg kényelmesebbnek, rövid távon könnyebbnek tűnik nem figyelembe venni ezeket. De azért számtalan kérdés felmerül ezzel kapcsolatban. Például melyik a célravezető: ha megvárjuk, amíg véletlenül odasodor bennünket az élet, ahová egyébként menni akarunk, vagy ha valamiféle rendezettség mentén közeledünk felé? Vagy ha egy kicsit távolabbról nézzük a dolgot: hogyha nem veszünk tudomást egy szabályról vagy szabályszerűségről, az vajon nem is vonatkozik ránk? Ha eltekintünk egy szabályszerűségtől, akkor annak a következménye sem fog velünk szembejönni? Elég csak a saját testünk működésének szabályaira vagy közös együttélési szabályokra gondolni. Így talán nem is csak másokkal, de végső soron lehet, hogy önmagunkkal is szembemegyünk, ha eltekintünk a szabályoktól.

Akkor összegzésként mondhatjuk, hogy mind az etika, mind a szabályszerűségek részei az életünknek, akár tisztában vagyunk ezzel, akár nem?

Az biztos, hogy ezek olyan dolgok, amik a keleti és a nyugati gondolkodás évszázadain átíveltek, és megtalálhatók a mai gondolkodásunkban is. Épp ezért érdemes lehet utánajárni, milyen változásokon mentek keresztül, mert hatnak ránk, rengeteget tanulhatunk belőlük azzal kapcsolatban, hogy most hogyan gondolkodunk – és lehetőségünk van továbbgondolni, aktualizálni és a saját életünkre vonatkoztatni ezeket.

Beszéltünk arról is, hogy az értelmünknél fogva képesek vagyunk felismerni a rendezettséget. Ebben sokkal több lehetőség van, mint ami talán elsőre látszik: ha például együtt élünk valakivel, megismerhetjük az ő szabályszerűségeit, ezen keresztül az illetőből is megérthetünk valamit, ezzel együtt pedig önmagunkból is. Ha a társadalom vagy a természet szabályszerűségeiből értünk meg dolgokat, a megértésen keresztül ezekkel is kapcsolatba kerülünk. Ez pedig elfogadóbbá, toleránsabbá tehet minket, és ezen a megértésen keresztül tudjuk áthidalni a köztünk lévő különbségeket, valamint kapcsolódni egymáshoz, a természethez és önmagunkhoz. Sőt, arra is lehetőségünk nyílik, hogy – a saját magunk és a valóság rendezettségét átlátva, kapcsolódva a környezettel és önmagunkkal is – értékrendeket ismerjünk fel vagy alakítsunk ki, olyan tettekre törekedjünk, amik eszerint az értékrend szerint helyesek, és akár önmagunkon túlmutató dolgokat tegyünk.

Mindezek alapján én úgy látom, hogy a „majd lesz valahogy” hozzáállással nem vagyunk annyira előrébb. Ha már megadatott, hogy van értelmünk, érdemesebbnek, sőt értelmesebbnek tűnik használnunk azt, és ezáltal közelebb kerülni egymáshoz, a természethez, önmagunkhoz, mint sodródni a feltérképezetlen bizonytalanságban.