„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Donald Trump amerikai elnök zenei előadást hallgat a Nemzeti Kormányzók Szövetségének vacsoráján és fogadásán a Fehér Ház keleti termében, 2026. február 21-én, Washingtonban. Trump ad otthont a kormányzóknak Washingtonban a Nemzeti Kormányzók Szövetségének éves ülésein.
Olvasási idő kb. 3 perc

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Hatalmas sajtóvisszhangot kapott a múlt hét végén megrendezett vacsora, amelyen az Amerikai Egyesült Államok elnöke ellen merényletet kíséreltek meg. A vérontást sikerült meghiúsítani, de a résztvevők finoman szólva is furcsán reagáltak.

Fájós háta miatt nem reagált a Trump elleni merényletre

Az egyik legmegdöbbentőbb reakciót Michael Glantz, a Creative Artists Agency vezető tehetséggondozója adta, aki kimért nyugalommal fogadta az eseményeket. Annak ellenére, hogy ügynökök rohangáltak körülötte, a vendégek egy jelentős része pedig az asztalok alatt keresett menedéket, ő kényelmes lassúsággal tovább eszegette a salátáját – írja a The Guardian.

A férfiból gyorsan mém lett az interneten, hiszen saját bevallása szerint sem félt, sőt „nézni akarta” a körülötte kialakult káoszt. A dolog pikantériáját az adja, ahogyan Glantz arra a kérdésre reagált, miért nem vetette magát a padlóra és keresett menedéket, ahogyan mások tették.

Meg tudta magyarázni a viselkedését

A férfinak három indoka is volt arra, miért viselkedett ennyire nyugodtan. Egyrészt – mint mondta – miután New York-i, számára a szirénaszó és a hatalmas nyüzsgés mindennapos, így egyáltalán nem ijedt meg az eseményektől. Ráadásul fájt is a háta, így eszébe sem jutott lefeküdni a padlóra, mivel onnan már csak segítséggel tudott volna felkelni. Mindemellett kínosan ügyel a higiéniára, és a szmokingja is új volt, ezért számára elképzelhetetlen lett volna, hogy a Hilton báltermének koszos padlójára feküdjön.

Vittek, amit tudtak

Nem Glantz reakciója volt az egyetlen furcsaság azonban azon az estén. Több vendéget is rögzítettek a biztonsági kamerák, amint távozáskor magukhoz vették a márkás pezsgőket és borokat – esetenként akár több palackkal is.

Ezeket aztán sokan az előtérben, üvegből iszogatva fogyasztották vagy hazavitték.

A Yahoo.com azonban megjegyzi, hogy a pincérek gúnyos megjegyzéseket is tettek ezeket látva, mivel a kikészített vörösborok ára körülbelül 13,99 dollár volt, amely átszámítva alig 4500 forintnak felel meg.

Kapcsolódó: Ezért készülnek az irániak az USA-ba

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.