Orsós Ferenc patológus orvos

Orsós Ferenc 1879 augusztusában született a Temesvárhoz tartozó Spindl helységben, polgári, egyes vélekedések szerint roma gyökerű családban.

Egyetemi tanulmányait 1903-ban, a budapesti orvoskaron fejezte be. Pályakezdőként a Budapesti Egyetem Kórbonctani Tanszékén dolgozott, majd előbb Pécsett, később a fővárosi Stefánia Gyermekkórházban volt kórboncnok. Ezután Kaposváron is dolgozott patológusként. Pályája egyre feljebb ívelt, 1913-ban a budapesti egyetem orvostudományi karán kapott magántanári kinevezést.

Az első világháború kitörésekor katonaorvosként vonult be, és a kárpáti fronton szolgált. 1917-ben orosz fogságba esett, egy szibériai hadifogolytáborba került, ahol 1918-ig tartották fogva. Valószínűsíthető, hogy a hadifogság alatti traumatikus élmények szerepet játszottak későbbi szélsőjobboldali világnézete kialakulásában. A hosszú fogság alatt a táborban is katonaorvosi feladatokat látott el, majd végül hazatérhetett. 1918-ban meghívták a Debreceni Egyetem Kórbonctani Intézetének élére az ekkor már egyre nagyobb szakmai sikereket elérő, és idegen nyelven is rendszeresen publikáló Orsóst.

Amikor a tudás rossz célt szolgált

1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta Orsós Ferencet, és még ebben az évben a MONE (Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete) elnöke lett. E szervezet 1919 őszén jött létre ellenforradalmár, „keresztény-nemzeti” orvosok részvételével. A MONE támogatta a numerus clausus törvényt, amely drasztikusan korlátozta a zsidó származású medikusok felvételét az egyetemre. 1936-ban az Orvosi Kamara elnöke, 1940-ben az MTA rendes tagja és elismert szakember lett, aki számos nemzetközi orvosi és patológiai társaságban töltött be pozíciót. Kamarai elnökként részt vehetett a parlament felsőházi ülésein, ahol alkalma nyílt szélsőjobboldali véleményének hangoztatására. A MONE a kamarából Orsós segítségével megszerzett iratok alapján 1941-ben összeállította a zsidó orvosok jegyzékét.

A listát ezután átadták a Honvédelmi Minisztériumnak, és követelték, hogy a rajta szereplő orvosokat minél hamarabb hívják be munkaszolgálatra. Orsós itt azonban nem állt meg: a felsőház 1941. július 18-i ülésén felszólalt a fajvédelmi törvény mellett, egészen elképesztő érvekkel támogatva a zsidó-keresztény vegyes házasságok mihamarabbi betiltását. A vitában a következőket mondta: „A németek a cigányházasságot éppúgy tiltják, mint a zsidóházasságot.” „Tudjuk, hogy nálunk a felső osztályokra a zsidókeveredés jelent veszélyt, de kevesen tudják, hogy a legalacsonyabb osztályokra a cigánykeveredés is nagy veszélyt jelent.”

Katyń és a svéd szál

Raoul Wallenberg budapesti svéd humanitárius ügyvivő elhurcolása szorosan összefügg a szovjetek által a lengyel tisztek sérelmére Katyńban elkövetett tömeggyilkossággal. A tömeggyilkosságot a szovjetek olyan lengyel tartalékos katonatisztek ellen követték el, akik 1939 szeptemberében Lengyelország keleti határánál védték hazájukat a hadüzenet nélkül betörő szovjet csapatok ellen.

Amikor 1943-ban fény derült a mészárlásokra, a Londonban tartózkodó lengyel emigráns kormány mindent megtett azért, hogy információt szerezzen a történésekről. Magyarországról Varga Bélát kérték fel, hogy próbáljon információkat szerezni a mintegy 15 ezer lengyel tiszt hollétéről.

Miután a kérdéses terület ekkortájt a németek fennhatósága alatt állt, ők igyekeztek propagandacélokra is felhasználni a nyilvánosságra került tényeket, ezért április közepén meghívták az exhumálásra a Nemzetközi Vöröskeresztet. Az általuk felkért nemzetközi orvosi bizottság 1943. április 28–30. között dolgozott Katyńban. A bizottságba az igazságügyi orvostan szakértőit hívták meg, akik mind elismert patológusprofesszorok voltak: a belga, bolgár, dán, finn, horvát, olasz, cseh, svájci, szlovák, francia szakemberek mellett hazánkat Orsós Ferenc képviselte. A feltárások során egyértelművé vált, hogy a több rétegben egymáson megtalált holttestek mindegyike tarkólövéstől vesztette életét.

A nemzetközi szakmai bizottság feladata a gyilkosságok idejének megállapítása volt, ehhez igénybe vehettek bármilyen rendelkezésre álló eszközt. Így vizsgálódtak a helyszínen botanikusok is, akik a sírok fölé ültetett fák évgyűrűiből következtettek arra, hogy a növények nagyjából három évvel azelőtt kerülhettek oda.

A tudományos beszámoló elkészítésében részt vett tehát Orsós is, aki ebben az időben az egyik legnagyobb patológus szaktekintélynek számított Európában. A professzor szakvéleménye döntő fontosságú volt a jelentés elkészítésekor, mert a halál beálltát a meggyilkoltaknál saját kutatási eredményei felhasználásával, a koponyák halál utáni meszesedési folyamatából vezette le. Az összefoglaló kétséget kizáróan bebizonyította, hogy a gyilkosságok 1940. április 4–13. között történtek, tehát azokat csak a szovjetek követhették el. Varga Béla gyűjtötte össze a Nemzetközi Vöröskereszt szakértőinek törvényszéki leleteit. A dokumentumok egy részét aztán lengyel tisztek csempészték Londonba, illetve Svájcba, de több dokumentumot személyesen Varga vitt külföldre. A Budapesten dolgozó svéd diplomata, Raoul Wallenberg is értesült a szovjet gyilkosságokról a magyar nemzeti ellenállás résztvevőitől.

Sztálin kifejezett utasítása volt, hogy a belügyi szervek minden olyan dokumentumot szerezzenek meg a megszállt területeken, amelyek bizonyítékok lehetnek, és minden olyan személyt likvidáljanak, akik a katyńi erdőben történtekről tudhattak. Egyes vélemények szerint ez volt az egyik oka Raoul Wallenberg elhurcolásának is. Budapest elfoglalása, a bankok trezorjainak feltörése és a perdöntő dokumentumok begyűjtése után ugyanis, amint az várható volt, szinte rögtön letartóztatták Varga Bélát és Wallenberget is. Varga a későbbiekben annak köszönhette megmenekülését, hogy a kihallgatásán jelen lévő, magyarul tudó szovjet tolmács megsajnálta, és azt mondta neki, hogy tagadjon le mindent, ha Katyń szóba kerül. Raoul Wallenberget, aki szintén részletes információkkal rendelkezett a tömeggyilkosságról, a Szovjetunióba hurcolták. Itt először megpróbálták a hírszerzők beszervezni, de miután ez nem sikerült, személye terhessé vált, mivel túl sokat tudott. Halálának időpontja és körülményei a mai napig tisztázatlanok.

A gyilkossághoz elég egy interpelláció is

Orsós 1944-ben igen aktívan politizált, és a német megszállás után kérvénnyel fordult a belügyminisztériumhoz, amelyben sürgette az illetékeseket, hogy az addig polgári munkaszolgálatban alkalmazott zsidó orvosokat mielőbb deportálják. E kérvényének tragikus következményei lettek: Magyarország zsidó orvosainak fele, körülbelül 2500 ember halt meg ezután.

Budapest ostroma után a szovjet elhárítás minden igyekezete ellenére sem tudta kézre keríteni Orsóst, aki 1944. december 6-án a nyugatra menekített egyetemi hallgatókkal a németországi Halléba távozott. Ideiglenes német lakhelye a háború befejezése után az angol megszállási zónához tartozott, Orsós pedig attól tartott, hogy kiadják a szovjet hatóságoknak, ezért az amerikai zónában található Mainzba menekült. Az amerikai megszálló hatóságok hosszú ideig személyi védelmet biztosítottak a professzornak, mert attól tartottak, hogy a szovjetek el akarják rabolni, vagy meg akarják gyilkolni. A városi egyetemen a művészeti anatómia tanáraként dolgozott egészen 1955-ös nyugdíjba vonulásáig, patológusként azonban már nem tevékenykedhetett. 1962-ben hunyt el Mainzban.

Orsóst a háború befejezése után a népbíróság itthon megvádolta hamis szakértői vélemény elkészítésével, mivel a szovjet hatóságok mindenáron a vesztes németeket akarták felelőssé tenni a Katyńban valójában általuk elkövetett több ezer gyilkosságért. A sors fintora, hogy a patológusprofesszort nem szélsőjobboldali tevékenysége, hanem korábbi, teljesen szakszerű és hiteles szakmai véleménye miatt nyilvánította távollétében háborús főbűnösnek a népbíróság. Ezután megfosztották minden, addig viselt tisztségétől, 1945. július 20-án akadémiai tagságától is. Ezt a munkaszolgálatos orvosok elleni előterjesztése miatt vették el tőle, ami mai szemmel is érthető.

Ugyanakkor korábbi, több évtizedes szakmai munkája, számtalan fontos orvosi könyve és a katyńi tömegsír feltárásában elért eredménye nem vitatható el tőle. A rendszerváltás után többször tettek kísérletet rehabilitálására, erre azonban nem került sor.