Léteznek homoszexuális párok, akik gond nélkül fogadhatnak örökbe – a tudósok sem értik, miért

A 2020-as év egyik legcukibb híre volt a két állatkerti pingvin története. A két nőstény úgy döntött, hogy egy párként élik le az életüket, ám szaporodni nem voltak képesek. Elkezdtek hát köveket gyűjtögetni, így kifejezve vágyukat az utódok gondozására. Ekkor a valenciai állatkert dolgozói egy megtermékenyített pingvintojást bíztak rájuk, amit a pár lelkesen ki is költött, s odaadóan, felváltva gondozták a fiókát. Hasonló viselkedés egyébként cseppet sem szokatlan a pingvinek (s úgy általában az állatok) között, éljenek akár mesterséges körülmények között, akár szabadon. Az egynemű párok vagy műtojásokat költögetnek, vagy igyekeznek hozzájutni egy igazi tojáshoz. Senki sem kér tőlük papírokat, nem költöznek el mellőlük a szomszédjaik, és durva beszólásokkal sem találkoznak. 

Hasonló a helyzet sokkal közelebbi rokonaink, a bonobók között is. E faj képviselői arról híresek, hogy összetett társadalmi közösségeikben a nőstények dominálnak, ők döntik el, mikor és melyik hímmel párosodnak, sőt, ivarzásukkal szándékosan befolyásolják is a hímek viselkedését. Emellett látványosan és szégyentelenül szexelnek csupán az öröm kedvéért. A konfliktusokat, a különböző csapatok találkozását is így oldják fel, illetve gyakran ajándékozzák meg egymást, cserélnek ételeket. Ismerik az intimitást, odaadóan gondozzák a kicsinyeiket, sőt az anyák még felnőtt kölykeik párválasztását is segítik. Életük túlmutat azon, hogy „egyél, szaporodj és élj minél tovább”. Bizonyos értelemben sokat tanulhatnánk tőlük:

Most azonban nem a bonobók szexuális élete kerül terítékre, hanem az örökbefogadási szokásaik. Egy új kutatás szerint  a vadon élő nőstények időnként örökbe fogadnak kölyköket, akár egyedül, akár párba állva. A nőstények közötti kapcsolatok nemhogy nem ritkák, de szerves részét képezik a közösségnek. Mivel életük összetettebb annál, mint hogy csak a szexszel foglalkozzanak, ezek a párok nem feltétlenül csak a nemi életüket dobják fel ily módon. Erős szövetséget alkotnak, folyamatosan segítik egymást. Szülésznőként kísérik egymás szülését, megvédik a kiszolgáltatott helyzetű anyát mások támadásaitól. S arra is akad példa, hogy másik majomcsoporttól fogadjanak örökbe elárvult kölyköket. 

Örökbefogadás, ami túlmutat a biológiai előnyökön

Nahoko Tokuyama kollégáival együtt négy vad bonobócsapatot figyelt párhuzamosan a wambai Luo Scientific rezervátumban. A 18 éves, Marie-nak elnevezett nőstény békésen nevelte két saját kölykét. Egy harmadik fiatal állatot is gondozott, akit Florának kereszteltek. Flora biológiai anyját akkor látták utoljára, amikor Marie csapatát látogatta meg. Marie örökbe fogadta Florát, s ugyanezt a viselkedést figyelték meg egy másik felnőtt nőstény, az ötvenes éveiben járó Chio esetében is. A kutatók DNS-vizsgálattal igazolták, hogy a két anya nem állt rokoni kapcsolatban a gondozott utódokkal, azaz egy másik csapattól fogadták őket örökbe. Az anyák saját közösségének tagjai is elfogadták a helyzetet, semmiféle agressziót nem mutattak az árvák iránt annak ellenére, hogy „kívülállóktól” származtak. Ez azért olyan fontos felfedezés, mert a gondozási ösztönről azt feltételezzük, hogy a biológiai utódok fennmaradását segíti.

Erről az örökbefogadás esetén nem lehet szó, az anyák mégis ugyanolyan odaadást mutattak, mint génállományuk hordozói iránt. Pusztán az evolúció szempontjából ez a cselekedet nem előnyös. Tartozzon bármilyen fajhoz is, egy anya számára rengeteg időt és energiát jelent egy kicsi gondozása. Eközben persze értékes tapasztalatokat szerezhet, ami később jól jöhet saját utódja gondozásakor, de ez nem magyarázza, miért fogadnak örökbe azok, akiknek már van saját kölykük. A bonobók viselkedése a tudósokat is alaposan meglepte, ismereteiket pedig arra szeretnék felhasználni, hogy jobban megértsék az emberek örökbefogadási szokásait, hiszen az sem magyarázható pusztán a gyermek hozta előnyökkel.