néprajz babonák szerelmi varázslás

A varázslás abból a hitből táplálkozik, hogy bizonyos természetfeletti erőket valamilyen praktikus cél érdekében tudatosan befolyásolhatunk. A mágia már az őstársadalomban is jelen volt, a régiek szinte egész életét átszőtte: igyekeztek megvédeni magukat vagy szeretteiket a rontástól, de mágikus jelentésű volt a vízzel vagy tűzzel, esetleg füsttel történő tisztítás vagy az oldás és kötés is. Bizonyos jelek lerajzolása; egyes szavak, „varázsigék” kimondása szintén mágikus erővel bírt a hiedelem szerint. Mágikus tárgyakat pedig mindenki ismer: amulettekhez vagy bizonyos eszközökhöz (például tükrökhöz), ételekhez kiterjedt hiedelmek kapcsolódtak. Így a fokhagyma például elűzi a rontást, a tojás a növekedés, újjászületés szimbóluma, a méz az „édes élet” fogalmával társul.

Boszorkányság a javából

„A szerelmi mágia legfőbb célja az ellenkező nemű személy »megszerzése«, magához láncolása, de elhidegítő, a párokat egymástól szétválasztó, és a nemi képességet »megkötő« – impotenciát okozó –, vagy hűtlenségért, bosszúból rontó mágikus eljárások is általánosan ismertek voltak” – írja a Magyar Néprajzi Lexikon. A szerelmi mágia széles eszköztáráról a néprajzi gyűjtéseken kívül a boszorkányperek is tanúskodnak: „Egy valló vallja, hogy őtet arra tanította, hogy az falon látszó maga árnyékáról vakarjon port, s pogácsába sütve adja annak a legénynek, a kit kívánna, hogy őtet szeretné. Más vallónak azt beszélte, hogy a szeretője nyomát vegye fel s kösse a füstre: s el kell vennie őtet, vagy akarja, vagy nem, vagy penig más egyéb nagy nyavalyája leszen. Item: a vérfolyásos ruháját facsarja korsóba s adja innia, s úgy is el kell vennie. (…) Más vallónak Ballos Miklósné azt mondotta: Hogy ha azt akarja, hogy valamely legény őtet elvegye, lopja el előle azt a poharat s a benne való italt töltse az csizmájába és egy kevéssé rajta járván, ismét töltse vissza, had igya meg a legény, s el kell annak vennie őtet” – szerepel egy 1694-es erdélyi boszorkányper leiratában.

Óvatosan a hamuban sült pogácsával

A pogácsába sütött, falról levakart por, a menstruációs vér vagy a csizmában lötykölt ital csak néhány azon elfogyasztandó dolgok közül, amelyeket szerelmi varázslás során alkalmaztak. Az eljárás neve a megétetés: ennek lényege valamilyen „saját tartozék” beadása az ellenkező nemű egyénnek, amely az elképzelés szerint szoros kapcsolatot eredményez az illetővel, szinte „egy lesz vele”.

Ismert eljárás volt a menstruációtól véres ujjal a választott legény hátára titokban keresztet rajzolni. Tótkomlóson a leány a bal hóna alól tépett három szál szőrt, a fanszőrzetéből szintén hármat, majd ezt elégette, majd a hamuhoz három csepp menstruációs vért és háromszórásnyi cukrot adott. Ha mindebből a bizalomgerjesztő keverékből háromszor evett a férfi, nagy eséllyel meghódította: „Járt-e hozzá sokáig? Járt hozzá valameddig, lehet, hogy örökre eltartott” – mondta az adatközlő.

Békából királyfi? 

Ha férfiak folyamodtak az eljáráshoz, vért vagy spermát használtak fel. De a kőrisbogár is jó szolgálatot tett: a kökénybokor tövisére kellett szúrni, majd porrá törni és pálinkába keverni, amellyel aztán megkínálták a gyanútlan leányt. Sárospatakon a leány egy hajszálát kötötték a bal lábuk nagyujjára a cél érdekében, Temesközben az alvó leány hajfonatából csentek el egy darabot, és tették azt a kocsi kerékagyába. Szatmárban a legény a kisujjából a borba cseppentett vérrel hódította meg a kívánt leányt. Fajszon a férfinak békát kellett fogni, azt a határban elásni, majd egy-két hónap múlva érte menni. A békacsontvázból ki kellett választania a „vellaszerű csontot” – ha ezzel hozzáért a kiszemelt leányhoz, biztos sikerre számíthatott.

Mágikus hozzávalók: fekete macska, galambszív

Szeged környékén a szerelmes leány a küszöb alá rejtette levágott körmeit, majd valamilyen ürüggyel rávette a kiszemeltjét, hogy lépjen át felette. Ezután kivette a körmöket a küszöb alól, elégette, és közben azt mondta: „Úgy égjen benned a szerelem irántam, mint a körmöm ég!” Csongrádban a macskákat is bevetették a cél érdekében: fekete macska agyát (!) vagy vak macskakölyök ürülékét keverték a férfi ételébe, hogy az vakon kövesse, amit mondanak neki. Göcsejben a pogácsa elmaradhatatlan hozzávalója volt a galambszív: két galamb szívét megsütötték, megszárították, majd porrá törték. A kiszemelt legény gatyamadzagjának egy darabját elégették, és a galambszív lisztjéhez keverték. Ehhez a hüvelykujjukról kapartak egy kis port, és készen is volt a szerelmet hozó pogácsa. Ehhez képest nagyon szelíd eljárást alkalmaztak Nógrád megyében: kilenc rezgő nyárfáról kellett levelet szedni, majd ezeket olyan tűvel átszúrni, amin még nem volt cérna. Ha a küszöb alá tették, amelyik legény átlépett rajta, állítólag úgy rezegni kezdett a szíve, mint a nyárfalevél.

Önként és dalolva

Néhányan önként vállalkoztak kevéssé étvágygerjesztő dolgok elfogyasztására a cél érdekében: „Olyan eljárás is volt, amelyet az egymást elhagyni nem akarók alkalmaztak: tartozékaikat összekeverve közösen fogyasztották el: például apróra vágott hajat vagy vért pogácsába sütve. Ezt a módszert szétválasztó céllal is alkalmazták: egy harmadik személy undort keltő szereket, megszerzett székletüket adta be mindkét félnek. Szétválasztó-elhidegítő céllal bármilyen undort keltő vagy hagyományosan rontó hatásúnak tartott szert is etettek: tetűt, ki nem kelt vak csibét, halott állfelkötő kendőjét, halottmosó vizet” – olvashatjuk.

A lába nyomába érhet

A már említett erdélyi boszorkányperben a nyom felszedése sem véletlen: egy szintén elterjedt módszer szerint a meghódítandó fél valamilyen tartozékát (lábnyom, ruhadarab, haj, köröm) meg kellett szerezni és magukon viselni, vagy a házba elrejteni, beépíteni. A férfi lábnyoma alatti földet gyakran a kemencébe vagy a ház földjébe tapasztották, ritkábban maguknál hordták a nők, ezáltal magukhoz láncolva a nyom tulajdonosát is. Egy 1752-es bihari boszorkányper szerint a lány három napig pendelye korcában hordta a legény lábnyomát, a kemencébe tette tüzesedni, „majd rá vizellett és úgy mondta: úgy füljön szive, lelke Erdélyi Istvánnak hozzá, mint a víz tett azon a tüzes nyomon”. Szalontán a legény felszedett nyomából és körméből sárembert gyúrtak, és azt szurkálták egy tűvel, majd a füstre tették, és három napig azt mondogatták: „Nyugtod, pihenésed addig ne legyék, míg énhozzám el nem jössz, engem el nem veszel!”

Bocskorfőzés

A bocskorfőzés sem költői túlzás. „Ő volt az, ki addig főzte Pörge Dani bocskorát, míg elvette Sinkóék cifra lányát, a Terát” – írja Arany János a Vörös Rébék című balladájában. A szerelmi varázsláshoz folyamodók gyakran bevetették a bocskorfőzést vagy -füstölést: a vágyott férfi kapcáját vagy bocskorát fazékban megfőzték vagy a kürtő füstjére akasztották. Emellett a boszorkányperek szerint hasonló eredménnyel kecsegtetett a gatyamadzag, a patkó, különböző növényi eredetű szerek elégetése. De arra is akadt mód, hogy biztosítsák, hogy a már meghódított férfi ne vessen szemet másokra: ebből a célból a gatyamadzagra hét vagy kilenc csomót kötöttek, így biztosították a hűségét. Göcsejben pedig úgy tartották: az a férfi, akinek első fürdővizében az apja csizmakapcáját megáztatták, soha nem lesz kapcával megigézhető.

Egy kis rántottát, szívem?

Azt is célravezetőnek tartották, ha az étel érintkezik a női testtel. Szatmár megyében a leány az inge alsó részén átszűrt tejjel sütött kenyeret adott a legénynek, így az illető a hit szerint elszakíthatatlan lett tőle. Göcseji hit szerint a hónaljszőrön átszűrt bort kell a legénnyel itatni. A Jászságban a lányok hónaljuk alatt szorongatták a kockacukrot, másutt a hátukon végigcsurgatott tojásból sütöttek rántottát, és kínálták azt a kiszemelt férfinak. A fiús anyák nem véletlenül nevelték arra fiaikat, hogy ne fogadjanak el ételt idegen háznál – ki tudja, mi volt benne.