bankrablás románia kommunizmus diktatúra antiszemitizmus zsidó bűnügy kivégzés securitate izrael 1950-es évek ioanid banda

Négyezer román dolgozó bérét rabolták el

Átlagos kedd reggelként indult a nap 1959. július 28-án a bukaresti állami bank központi fiókjának dolgozói számára, mígnem egy taxi gördült be az épület elé, melyből öt férfi és egy nő szálltak ki. A maszkot viselő, gépfegyverrel felszerelkezett csapat egyik tagja kamerát vett elő, és egy táblát tett a járdára, mely közölte a járókelőkkel, hogy filmforgatás történik, miközben társai besétáltak a bankba, és fegyverrel kényszerítették a pénztárosokat a kassza kiürítésére. A kommunista országokban addig sohasem látott, nyugati stílusú bankrablás elkövetői 1,6 millió lejt, nagyjából 4000 román dolgozó bérét kaparintották meg, majd gyorsan távoztak a helyszínről.

A hatóságok azonnal az elkövetők nyomába eredtek, és minden követ megmozgattak, a pártvezetés ugyanis rendkívül kínosnak érezte, hogy egy ilyen eset előfordulhat a szigorú megfigyelés alatt tartott román állampolgárok körében. A rendőrség először a bank alkalmazottait vette elő, arra gyanakodva, belső munkáról lehetett szó, többeket megkínoztak – volt, aki belehalt a vallatásba –, amikor semmi eredményre sem jutottak, az alvilág ismert figuráinak körében kezdtek kutakodni, olyan elemeket vettek elő, akik a kommunista hatalomátvétel óta szinte észrevétlenek maradtak a hatóságok szemében.

A Secu-főnök sógora volt a banda vezére

Miután így sem született eredmény, a hírhedt állambiztonsági osztály, a Securitate vette át a nyomozást, közelgett ugyanis augusztus 23., a felszabadulás ünnepe, amikorra már tényleg illendő lett volna kézre keríteni a tetteseket. A titkosszolgálat munkatársait végül néhány belső szóbeszéd vezette nyomra: mint kiderült, a bankrablók nem az alvilágból és nem is valamilyen titkos ellenállócsoportból, hanem az államapparátus belső köreiből kerültek ki. Mind a hatan párttagok voltak, és fontos pozíciókat töltöttek be, sőt, többségük a belügynél és a Secunál dolgozott – közös tulajdonságuk volt továbbá, hogy mindnyájan zsidó származással bírtak.

A hatóságok által Ioanid-bandának keresztelt csoport feje, Alexandru Ioanid a Securitate vezetője, Alexandru Drăghici sógora volt, aki két hónappal korábban történt nyugdíjazásáig a rendőrség jogi osztályát vezette, míg öccse és tettestársa, Paul Ioanid repülőmérnökként dolgozott, a katonai akadémia professzora volt, és az akkor még titkos szovjet űrprogramban is részt vett megfigyelőként. A bandához tartozott még Igor Sevianu, aki a párt propagandaosztályát erősítette, a világháború alatt pedig szabotázsakciókat hajtott végre a németek ellen, felesége, az újságíró Monica Sevianu, a történész és korábbi ifjúkommunista vezető Sașa Mușat, és Haralambie Obedeanu, aki újságírást tanított a pártiskolában.

Cionista szervezetet akartak pénzelni a zsákmányból?

Az elkövetőket hamar letartóztatták, és hosszas vallatásnak vetették alá, melynek során Ioanid és bűntársai azt vallották, egy cionista szervezetnek szánták az ellopott pénzt, akik román zsidóknak segítenek kijutni az országból, és Izraelbe települni. A magyarázat egyes szakértők szerint megállja a helyét, a vádlottak ugyanis mindnyájan már a világháború idején részt vettek az illegális kommunista mozgalomban, mely sok üldözött zsidót vonzott magához, akik abban reménykedtek, hogy egy leendő kommunista társadalom végleg felszámolja a vallási és etnikai megkülönböztetést. A valóság azonban rácáfolt a kezdeti reményekre, a román pártvezetés ugyanis az ’50-es évekre átvette Sztálin nacionalista, antiszemita politikáját, és igyekezett elmozdítani a zsidó, illetve külföldi (például magyar) származású kádereket az államapparátus magasabb szintjeiről.

Érthető, miért szeretett volna minél több csalódott, kirekesztett román zsidó Izraelbe disszidálni, ami természetesen nagy részük számára elérhetetlen álom maradt – ugyanakkor az is lehetséges, hogy a Ioanid-banda vallomását meghamisították, bizonyítékot kreálva a felülről terjesztett antiszemita összeesküvés-elméletek igazolására, melyek szerint a zsidók nem képesek beilleszkedni a munkás-paraszt társadalomba, és titokban folyamatosan a kommunista hatalom ellen szervezkednek. Más elméletek szerint a bankrablók külföldre akartak menekülni – ezt cáfolja a tény, hogy a lej átválthatatlan valutának számított Nyugaton, és csak Romániában belül bírt értékkel –, megint mások azt gondolják, államellenes terrorakciókhoz szerették volna felhasználni az elrabolt összeget, amit egyébként a hatóságok megtaláltak, és visszajuttattak az állami bankhoz.

A legvadabb teória azt állítja, valójában nem is volt igazi bankrablás, az ügyet a Securitate rendezte meg, hogy nyilvánosan „lebuktathassák” a fentebb vázolt „zsidó összeesküvés” résztvevőit, és igazolhassák az állam antiszemita politikáját, a résztvevőket pedig koncepciós eljárásban tartóztatták le és idézték törvény elé. Egyesek szerint a Secu zsarolással vette rá a Ioanid testvéreket és társaikat, hogy vállaljanak részt a színjátékban, ellenkező esetben ugyanis családtagjaik biztonságát és életét kockáztatnák, mások úgy gondolják, disszidálási lehetőséggel kecsegtették őket, ami természetesen átverésnek bizonyult. Mivel a kommunista államapparátus minden tőle telhetőt megtett, hogy elködösítse az ügy hátterét, az igazságot és a Ioanid-banda tényleges motivációit valószínűleg sohasem fogjuk megismerni.

Propagandafilmen játszatták újra az esetet a vádlottakkal

Az ügy legfurcsább fejezete a vallatást követően kezdődött: a pártvezetés úgy döntött, filmet forgat a bankrablók szereplésével, akik magukat alakítják, újrajátszva a bűneset kitervelését, a rablást, majd az azt követő rendőrségi eljárást. A Rekonstrukció címre keresztelt alkotást nem nyílt forgalmazásra, hanem kizárólag a párt belső körei számára szánták oktatóanyagként, idővel azonban akkora híre ment, hogy sokan igyekeztek – gyakran illegális módon – kópiákat szerezni belőle, vagy belógni egy-egy vetítésre. A rendkívül propagandisztikus és antiszemita kliséktől hemzsegő film alaposan átírja a valóságot, a bandatagokat egytől egyig léhűtőknek, nyugatias elhajlóknak állítja be, akik valójában sohasem hittek a kommunista eszmében, és a kezdetektől bomlasztották a pártot, és azt is „leleplezi”, hogy a zsákmányolt pénzből óriási, felelőtlen költekezésbe kezdtek.

A hat vádlott végül 1960-ban állt bíróság elé – ugyan korábban azt ígérték nekik, vallomásukért és a filmben vállalt szereplés okán eltekintenek a legsúlyosabb büntetéstől, végül Monica kivételével mindnyájukat halálra ítélték. Az asszonynak csak amiatt kegyelmeztek meg, mert két kisgyerek édesanyja volt, őt életfogytiglani kényszermunkával sújtották, négy évvel később azonban a politikai foglyokra érintő általános amnesztiával – más források szerint az izraeli kormány nyomására – kiszabadult, később sikeresen Izraelbe emigrált, ahol 1977-ben hunyt el. Az ügy részleteit, beleértve a halálos ítéleteket és a kivégzések megtörténtét eltussolták, többnyire titokban tartották a nyilvánosság előtt, még az elítéltek családja is csak évekkel később értesült hozzátartozóik tragikus sorsáról.