Interjú Döbrösi Laurával: Erőt meríteni nem külső dolgokból kell

A jelenlegi helyzetben nem lehet kávé mellett interjúzni, pedig első blikkre sokkal komfortosabbnak tűnik: megvan a szemkontaktus, a mikrofonba se süvít bele a szél, és a felírt kérdésekre is könnyebben lehet lesni.

Ennek ellenére a sétainterjúnak is megvannak az előnyei, akkor különösen, ha olyan embert kérdezünk, aki a természetben érzi igazán otthon magát. A Margitsziget lombos parkja nem őserdő – ami Döbrösi Laura színésznőt annyira hívja –, de mégis talán hozzátesz ahhoz, hogy szabad és kötetlen beszélgetésben legyen részünk. Laurával két órán keresztül sétálunk, bejárjuk a sziget több pontját, a kissé borús, de mégis csendes időjárás ellenére pedig igazán van idő arra, hogy még inkább rákapcsolódjunk arra, amiről beszél.

Az első kérdésem nagyon egyszerű, de a mai helyzetben mégis több jelentéssel bír: hogy vagy?

Köszönöm, jól vagyok, van munkám. Próbálok a Pinceszínházban, és hamarosan indul egy forgatás. Amikor meg nincs, akkor ott vannak az egyéb misszióim. Ezekre most van több időm. Illetve az elmúlt évben rájöttem, mennyire fontos, hogy legalább napi három-négy órát csak magával foglalkozzon az ember. Ez a reggeli rituálétól elkezdve a napi nyugodalmas jógagyakorláson és az esti meditáción át apróságokból adódik össze. Azt tapasztalom, nagyon könnyű jól lenni így, hogy van magamra ennyi időm. Jó lenne, ha meg tudnám ezt tartani, bármi is következzék.

Újévkor egy Instagram-posztban azt írtad, 2020 sokat vett el, de sokat tanultál, és egy pozitív 2021 jön.

Két nagy veszteség is ért tavaly, a Covidtól függetlenül. Nem örülök annak se, ami a szakmámmal történt. Sokkoló végignézni a színházi és filmes életen. Eddig úgy éreztem, ez egy védett mező, ahol jól lehet dolgozni, és most ide is begyűrűzött a politika. Egészségtelenül átpolitizált az egész életünk. Egyre nehezebb meghozni egy szakmai, sőt – félve mondom – magánéleti döntést anélkül, hogy ne gondolj arra, hogy ki fog utálni, mi lesz a következménye. Nyomasztó.

Tényleg nem lehet már politikai állásfoglalás nélkül létezni? Hogyan lehet ebben szabadon lélegezni?

Tudnod kell, hogy miért vállalsz el egy munkát: mi az érték, amit közvetítesz, kik azok, akikkel együtt dolgozni öröm vagy inspiráció lesz, és milyen szakmai kihívást jelent. Ezeket persze politikamentesen is mérlegelheted.

Mindeközben előfordulhat, hogy a rendeződ állást foglal egy politikai témában, és te nem értesz vele egyet. Ez a helyzet addig van rendben, amíg te is tudod azt képviselni, amivel egyetértesz, mind a munka során, mind az életed egyéb területein. Szerintem most ezt tanuljuk éppen: hogy hogyan kell szakmai döntést hozni egy átpolitizált közegben.

Az Aranyélet – mondjuk ki – a valaha történt legjobb dolog a magyar sorozatgyártás történetében. Te pedig a korosztályod – és ezt is mondjuk ki – egyik legismertebb arca lettél általa. Ezt milyen érzés megélni belülről; na meg leginkább arra lennék kíváncsi, hogy ennyi évvel később mennyiben tapasztalod ezt?

Hálás vagyok, hogy nem kell már bemutatkoznom, pedig nem vagyok még olyan öreg. Sokkal könnyebb így a szakmai élet. Mostanában elkezdtem érezni egy belső magabiztosságot is. 18 éve csinálom a szakmát, és észrevettem, hogy lett egy eszköztáram, van hova nyúlni. Az Aranyélet után sok színház jött, de film 2 évig alig. Kopasz színésznő nem kellett senkinek.

Erre gondoltál előtte, amikor levágattad a hajad?

Persze. De úgy gondoltam, nem baj, hiszen 3 évig állandóan forgattam. Kicsit fárasztó volt nekem a nagy rivaldafény. Most fejeztük be Olasz Renátó (az Aranyélet másik főszereplője - a szerk.) független filmjét, ő írta, ő rendezte, és megkért, hogy segítsek a gyártásban. Annyira élveztem, hogy a háttérben munkálkodhatok, hogy úgy lehetek a forgatáson, hogy nem kerülök kamera elé. Csodálatos, laza érzés volt. Nyilván nem bánom, ha szerepelni kell, de a figyelem középpontjában lenni számomra energiaigényes dolog. Persze ez egy megújuló energiaforrás, mert az őszinte figyelem közben fel is tölt.

Először a Félvilágban láttalak még sok évvel ezelőtt. Kíváncsian tenném mellé az Aranyélet harmadik évadát, óriási fejlődés van a kettő közt.

Még az Aranyélet első évadában is nagyon amatőrnek látom magam. De ez a szép a filmezésben, hogy bármit bénázol, úgy marad örökre. (nevet)

Nagyon kritikus vagy?

Nagyon.

De ahogy az Aranyélet harmadik évadára Mira megtalálja a magabiztosságát és erejét, úgy te is megtalálod önmagad stabilitását és helyét a színpadon és a filmben. Ez egy szép sztori. Gyakran szó esik arról, hogy a z a szerencséd, hogy nem jártál a színművészetire, nem voltál belepasszírozva a rendszerbe.

Nem az a szerencsém, hogy nem voltam a színműn, hanem az, hogy helyette olyan emberek közt dolgoztam, mint Börcsök Enikő, Ónodi Eszter, Thuróczy Szabi meg a félvilágos nők. Ezerrel figyeltem, és élesben tanultam, hogy mit kell csinálni.

Koronavírus és SZFE-ügy. Te hogyan élted ezt túl? Mindig B tervekről beszélsz, élő kellett húzni valami ilyesmit? Tavaly diplomáztál, ami egy nagy adu tud lenni a kezedben.

Volt egy pont ősszel, amikor megijedtem, mert elkezdtem a vészhelyzetre félretett pénzemet albérletre költeni, ami nem esett túl jól. De nem a diplomámhoz nyúltam, hanem kitaláltam egy C tervet.

Mész sorban az ábécében.

Igen, igen. Ez egy szuper ötlet, de többet nem árulhatok el.

Az interjún kívül sem?

Nem, nem.

Nem fogom ellopni.

Nem tudod ellopni. (nevet) Ehhez én is kellek, nyáron elkezdek tanulni valamit, amiből őszre vállalkozás lesz. Sok nőnek fog segíteni megtalálni a bátorságát és a ragyogását. Ez az egyik legfontosabb ügy most szerintem, hogy a nők újra felfedezzék az erejüket. És ezenkívül természetesen életem szerves része a Zengető közössége is.

Tavaly elmaradt a fesztivál.

De lett egy tanyánk vidéken! Ott voltunk egész nyáron. Zöldséget neveltünk, kendert ültettünk, együtt voltunk, és nagyon sokat tanultunk egymásról. A négynapos kulturális rendezvényszervező csapatból igazi közösséggé, kis családdá váltunk. Úgyhogy a Zengetőnek nagyon jót tett 2020, és vannak terveink az idei évre is.

Lesz fesztivál?

Nagyon reméljük. Ha ez egy tízfős tábortűz körüli tánc lesz, akkor az lesz.

Mesélj nekem a kenderről. Általános sztereotípia van a fejekben: füvesekre, léhűtő fiatalokra és hippikre gondol az átlag: démonizálja, fél megismerni, talán azt gondolja, hogy másféle életfelfogást igényel. Annak idején, a Zengető-riport publikálása után sok szkeptikus vélemény érkezett, a közvetlen környezetemből is. Mivel lehetne megértetni az emberekkel, hogy ez másról szól?

Nem igényel másféle felfogást, a kender egy haszonnövény, olyan, mint a kukorica, csak sokkal több mindenre jó. Gyógynövény, szuperélelmiszer, számos használati tárgy praktikus alapanyaga, építőipari alapanyag, például remekül szigetel, termesztése nem vegyszerigényes, nagy mennyiségű üvegházhatású gázt köt meg, és tisztítja a talajt.

A Zengetővel az a célunk, hogy a kender démonizált hírnevét visszaállítsuk. Nagyanyáink még emlékeznek rá, hogy kenderből van a zsák, a kötél, a vitorlavászon. Nem a marihuánáról és a legalizálásról beszélgetünk, ez nálunk szóba sem kerül. Az ipari kender teljesen legális nemesítésének hála nem tartalmazza a pszichoaktív hatóanyagot, ami miatt rokonnövénye főellenséggé vált.

Oké, menjünk vissza a legelejére! Te a Zengetőn keresztül ismerted meg a kendert?

Igen. 5 éve felhívott a Heim Roli, akivel a mai napig együtt csináljuk többek között ezt a fesztivált, hogy segítsek megszervezni a kenderrel kapcsolatban egy ismeretterjesztő eseményt.

Ez volt az első Zengető. Akkor csöppentem bele ebbe a társaságba, és ott találtam magam egy három hektáros kenderföld közepén. Ennek a növénynek egyenes, két-három méter magas szára van, ha sorba veted és megnő a tábla, olyan lesz, mint egy erdő. Vágtunk bele ösvényt, egy kenderlabirintust, a 2017-es videónk fent van a YouTube-on, ott szépen látszik. Kemény munka, de nagyon jó a kender rezgése, barátságos, kedves növény. Mindenki, aki kenderrel foglalkozik, valahogy szerelmes bele. Olyan, mint Aphrodité a görög mitológiában: aki meglátja, az belészeret. (nevet) Nem lehet érteni, de így működik. Szerelem.

A két évvel ezelőtti videóriportunkban volt egy mondat, amit Parázs Bianka mondott, hogy lesz egy falu, amit Zengetőnek hívnak...

Ettől mindig könnybe lábad a szemem. Ez azóta ott világít mindannyiunk homlokának belsején, hogy „lesz egy falu, úgy hívják, hogy Zengető, nulla lesz az ökológiai lábnyomunk, nem lesz pénz, cserekereskedelemmel fogunk működni, mindenkit szívesen látunk, és lehet csatlakozni hozzánk”. Mantra lett. Tavaly azzal, hogy beütött a pandémia, és vele a tanyaélet, ez szerintem elkezdődött.

A szakdolgozatodat a műanyagválságról írtad, de te most is benne vagy nap mint nap ebben a műanyag-témában. Több mint két éve folyamatosan posztolsz a #watchmywaste hashtaggel, aminek szerintem nagyon is van hatása. Ha nagy mennyiségű műanyag szemetem gyűlik össze, akkor eszembe jutsz, hogy na, mit szólna ehhez most Döbrösi Laura.

Szörnyű, de örülök neki. (nevet)

Miközben neked valóban nem is kell megerőltetni magad azért, hogy ne legyen műanyag szemeted?

Igen, valóban sikerül. 2 év alatt átállt az életem: a háztartásom jelentősen hulladékcsökkentett és majdnem teljesen műanyagmentes. Az Instámon lehet követni ennek az ívét, hogy hogyan lett egyre könnyebb. Sokkal jobban érzem magam, és hosszú távon pozitív anyagi és egészségügyi következményei is vannak.

Sokat spórolsz azon, hogy egy csomó mindent nem veszel meg.

Persze. Kevesebbet fizetek a piacon és a csomagolásmentesben, mint egy szupermarketben. Nincsenek impulzustermékek, csak az alapanyagokat vásárlom meg a főzéshez, abból is annyit, amennyi tényleg kell, és a csomagolás árát sem kell megfizetnem.

Van egy egészen új, de annál gyakrabban használt kifejezés: klímaszorongás. Te klímaszorongó vagy?

Igen.

Ezt hogyan írnád le?

Lelki közösséget érzek az állatokkal és a növényekkel. Folyamatosan félek, hogy fájdalmat és szenvedést okozunk ezeknek az élőlényeknek. Magunknak is fájdalmat és szenvedést okozunk, de mi legalább értjük, hogy mi minek a következménye, és vállalhatjuk a felelősséget a rossz döntéseinkért. Az állatok viszont nem értik, miért nincs víz az évszázadok óta megszokott vízlelőhelyen, és ártatlanul, félelemben pusztulnak szomjan.

Az én klímaszorongásomnak az a tételmondata, hogy én nem szeretnék szintetikusan leutánzott természetben élni. Odavagyok a technológia fejlődéséért, de az, hogy

arra kell használni, hogy megjavítsuk, amit tönkretettünk, nekem egy teljesen öncélú, értelmetlen ördögi körnek tűnik.

Szeretnék kiköltözni a városból, és amíg lehet, a természethez közelebb élni, róla, tőle akarok tanulni, annyi mindent mond, mutat, ad nekünk, és jó dolog harmóniában élni vele. (felfele néz)

Mit láttál?

Egy kis madarat. Édes kis gömbarca van.

A klímaszorongásra az idősebb generáció egy része csak azt mantrázza, hogy ez egy nagy lufi, ami majd kipukkad, egy trend, ami majd elmúlik.

A klímaszorongás egy érzés. Ha érzel valamit, arra senkinek sincs joga azt mondani, hogy nem érvényes. Lehet, hogy kinövöd, megszokod, összeszeded a bátorságod, és majd elmúlik. De jelenleg ez egy komoly félelem, amit sokan érzünk.

Akkor most fel is teszem a nagy kérdést: meg lehet fordítani az egészet? Meg lehet még menteni a bolygót?

Nem, szerintem végünk van, és a pusztulat következik. (keserűen nevet)

Akkor így fog kimenni a címlapra. Döbrösi Laura: A pusztulat következik. Na de tényleg, őszintén! Meg lehet még menteni a bolygót?

Valahogy meg fogjuk oldani. De előbb sok ember fog meghalni. Lehet, hogy én is. Elvisz a víz vagy a vihar, jönnek a járványok. Aztán majd a tragédiáktól észbe kapunk, és helyrehozzuk technológiával.

Erről szól igazából a koronavírus-járvány is, nem? Történik egy globális katasztrófa, sokan meghalnak, többnyire a saját hibánkból, hogy aztán a technológia segítségével próbáljuk helyrehozni.

Igen, de szerintem ez egy ilyen bevezető pilotepizód. (nevet)

Te hogyan élsz túl ebben a pilotepizódban?

Erőt meríteni nem külső dolgokból kell. Mindenkiben ott van egy forrás, amihez fordulhatunk a bajban, ahol erő, fény, optimizmus, kiapadhatatlan derű van.

Aki meditál, vagy aki ezt a helyet ismeri, az pontosan tudja, miről beszélek. És amikor kint eltűnik a fény, a derű, az optimizmus, akkor vagy megőrülsz, vagy depressziós leszel, vagy megtalálod ezt a helyet. Nincs más választásod.

Te pedig már megtaláltad ezt a helyet, és tudtad, hova kell menni.

Szerencsére most több időm van gyakorolni a megismerését. És van még egy trükk. Ha azt akarod érezni, hogy mégiscsak minden normális, akkor menj ki a természetbe. Ott minden ugyanolyan, mint a koronavírus előtt volt.

Többször is voltál Dél-Amerikában, ráadásul hosszabb időre. Ott kint is ezt a nyugalmat kerested?

Úgy érzem, az a kontinens sok fontos tudásnak a bölcsője. Úgy szoktam hívni, hogy a Földanya öle. A mai napig elkísér az ott szerzett tapasztalat, amikor például a Zengetőt építjük, abból merítek inspirációt.

Többhétnyi ott-tartózkodás alatt már át tudod adni magad az ottani felfogásnak. Az idő relatív, a természettel való közelség, az emberi kapcsolatok mind-mind teljesen más narratívát vesznek fel, mint amit ebben a modern világban felfogunk. Ott lelki gazdagság van. A kihívás talán inkább az, hogy mindazt, amit ott tanultál és magadba szívtál, azt itthon is tudd alkalmazni. Neked ez láthatóan sikerült, mi ennek a titka?

Nem érdemes elhinni, hogy a saját sztenderdünk az etalon. Magyarországon is lehet olyan helyet találni, ahol a mi sztenderdjeink mondjuk az életszínvonalról már nem is érvényesek, és mégis vannak boldog emberek. Boldogtalanok is vannak, de a határvonalakat és definíciókat – mi a normális, mi a kényelmes, mi a boldogság – úgy kell elhelyezni magunkban, hogy rugalmasak maradjanak, hisz bárkivel bármikor előfordulhat, hogy kiesik a saját maga által szabott keretek közül. Van, amikor ez önkéntes, mondjuk amikor elmegyünk hátizsákkal utazni, és egészen új körülmények között találjuk magunkat. De ne adja az Isten, ez külső körülmény miatt is megtörténhet. Sokkal könnyebb minden, ha megengeded magadnak, hogy rugalmas maradj. És az utazás, a világlátás ebben nagyon sokat segít.

Tilos sajnálni vagy lenézni másokat – és ez a kettő, bár más mögötte a szándék, nagyon közel áll egymáshoz – azért, mert máshogy élnek, mint te. Lehet, hogy egy másik világban felnőtt ember soha nem akarna egész nap rohanni, vagy egy 30 négyzetméteres lakásba bezárva lenni egy város közepén. Te azt gondolod, hogy ez a valaki szegényen él a sáros falujában, de lehet, hogy ő sem akarna cserélni veled. Lehet, hogy boldogabb nálad.

Mi hiányzik az itteni emberből, ami az ottaniakban megvan?

Entitásként tekintenek a természetre. Hiszik, hogy van hangja, van mondanivalója, hogy valaki. Ez fontos különbség szerintem, ez Dél-Amerikában különösen jelen van, mert a tradicionális vallásuk is a Földanya entitást tiszteli, ez az ő istenük. Aki nem vallásos, ott az is érti ezt.

És te vallásos vagy?

Igen, én is a természet szellemét tisztelem. Itt van körülöttem, él a világ, beszél hozzám.

De mindenkihez beszél, hozzád is, csak maximum nem figyelsz.

Figyelni kell, hogy figyeljek.

Mindenki tudja, hogy a természet él, hisz élő organizmusok összessége, amibe mi is beleillünk. Csak falakkal, csövekkel és egyéb hiedelmekkel leválasztjuk magunkat róla.

Borítókép és címlapkép: Ruzsovics Dorina / Dívány.hu