Űrséta előtt némult el a NASA asztronautája – evakuálták társaival együtt

Mike Fincke űrhajós szkafanderben
Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Mike Fincke először beszélt arról, miért kellett három asztronautatársával együtt hazajönnie a Földre: lehullt a lepel a titokzatos egészségügyi vészhelyzetről.

Január hetedikén egy feltehetően átlagosnak tűnő estére készült a Nemzetközi Űrállomás legénysége, köztük Fincke, aki negyedik alkalommal járt már az űrben. Éppen vacsoráztak és az asztronauta közelgő, másnapra tervezett űrsétájára koncentráltak, amikor valami elképzelhetetlen történt: Fincke nem tudott megszólalni, teljesen elvesztette beszédképességét.

Egy hónappal kevesebbet maradtak az űrben

A Crew-11 sorszámon számon tartott SpaceX-küldetés négy tagját az eredeti dátumhoz képest egy hónappal hamarabb, január 15-én hozták haza: ekkor még személyes okokra hivatkozva nem lehetett semmit sem tudni arról, mi történt odafenn és melyik űrhajós az érintett.

Egy hónap múltán, február végén azonban maga Fincke rántotta le a leplet, és elárulta, hogy ő volt az, aki miatt vissza kellett térniük. Azt ugyanakkor még ebben a pillanatban sem tudta senki, hogy mi is volt a titokzatos eset, ami miatt erre sor került.

Az asztronauta elmondta, mi történt vele

Március utolsó napjaiban ugyanakkor az 59 éves veterán asztronauta úgy döntött, megosztja a nagyvilággal is azt az ijesztő eseménysorozatot, amelyen keresztülment társaival. Az Associated Pressnek elmondta, úgy emlékszik, villámcsapásszerűen kezdődött az egész: 20 percre veszítette el beszédkészségét.

Idézőjel ikon

Ezután azonban rögtön jól érezte magát, és azóta is ugyanez a helyzet.

Mike Fincke asztronauta egyenruhában pózol
Mike Fincke veterán asztronauta, de ami az űrben történt vele, az még őt is meglepte
Fotó: NASA

Fájdalmat nem érzett, ugyanakkor állapota így is nagyon aggasztó volt a többi űrhajós számára. Társai azonnal értesítették a földi űrorvosokat, akik az asztronauták egészségét a távolból figyelik. Szerencsés, hogy a Nemzetközi Űrállomáson egy ultrahangkészülék is található, így azzal is tudták vizsgálni.

Sok időt töltött már az űrben

A szívrohamot, valamint az esetleges fulladást ki tudták zárni, de ezen túl számos olyan indok van, amelyet ki kell vizsgálni: ezek összefüggésben vannak azzal a hosszú idővel, melyet Fincke az űrben eltöltött.

Az asztronauta összesen 549 napot tartózkodott súlytalanság állapotában eddigi karrierje során – megeshet, hogy az ottani körülmények gyakoroltak drasztikus hatást egészségére.

Az, ha valaki huzamosabb időt tölt a világűrben, komoly hatást gyakorol testére:

  • gravitáció hiányában csont- és izomtömeget veszt
  • a testnedvek a fejbe vándorolnak, a szív összezsugorodik
  • a kozmikus sugárzás sejtkárosító hatása magasabb rákkockázathoz vezet
  • a szem lapossá válik és a látás megváltozik, akár véglegesen
  • a belső fül zavara uatzási betegséget és tájékozódási zavart okozhat
  • a fej duzzadtabb, a lábak vékonyak lesznek a folyadékok áthelyeződése miatt
  • megváltozik az immunrendszer, a bélbaktériumok
  • az elszigeteltségnek pedig pszichikai következményei lehetnek.

Fincke ugyanakkor arról beszélt, eddig nagyon egészséges volt minden vizsgálaton, ezért is lepett meg mindenkit annyira az, hogy épp vele történt ilyen esemény.

Mike Fincke asztronauta űrruhában
Szívesen visszatérne még az űrbe
Fotó: NASA

Az asztronauták élete nem könnyű az űrben

A fenti felsorolás ismeretében meglepő lehet, hogy a valóságban milyen ritka egy, a Finckééhez hasonló vészhelyzet – 1998 óta most először kellett egészségügyi okból egy küldetés tagjait idő előtt hazahozni az űrből.

A The Conversation egy 2015-ös vizsgálatot idéz, mely hetente 10 adag vény nélkül kiváltható gyógyszer elfogyasztását rögzíti az űrhajósoknál: ezek java hétköznapi betegségek kezelését szolgálta.

A leggyakoribb a bőrirritáció a száraz környezetben, a pangó folyadék okozta fejfájás, az alvászavar, valamint a mozgásszervi, azon belül is leginkább a kézsérülések.

Ez nem azt jelenti ugyanakkor, hogy eddig nem történt még váratlan egészségi esemény az űrállomáson: 2020-ban egy rutin ultrahangos kutatás közben az egyik asztronauta nyaki vénájában bukkantak vérrögre. Ez semmilyen tünetet nem produkált, ugyanakkor sikeres űrbéli kezeléssorozattal megoldódott. A távoli orvosok irányításával 90 napig vérhígító injekcióval kezelték az asztronautát, aki biztonságban tért haza a Földre.

Mike Fincke most, hogy elárulta, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie az űrben, sajnálja, hogy elmaradt űrsétája, mely neki a tizedik, társának ugyanakkor az első lett volna. Reméli, hogy azért visszatérhet még az űrbe: a NASA ezt a vágyat nem kommentálta.

A Nemzetközi Űrállomáson furcsa keveréknyelvet használnak az asztronauták: ezt nem beszélik sehol máshol.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.