A Hormuzi-szoros csak a kezdet, megbéníthatja a hajóforgalmat Irán szövetségese

A volt külügyminiszter-helyettes szerint nem lesz béke, amíg a szoros zárva van
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A Közel-Keleten zajló konfliktus már most érezhetően megrázta a globális tengeri kereskedelmet, de a legnagyobb kockázat még csak most körvonalazódik. Miközben a Hormuzi-szoros körüli feszültség miatt egyes útvonalak gyakorlatilag kiesnek, a figyelem egyre inkább a Vörös-tenger déli kapujára, a Bab el-Mandeb-szorosra terelődik.

Ha mindkét kulcsfontosságú tengeri átjáró egyszerre válna instabillá, az nem pusztán regionális válságot, hanem a világkereskedelem működését alapjaiban érintő sokkot idézne elő – írja az Euronews.

A Vörös-tenger kapuja lehet a következő frontvonal

A húszik vezetője március elején egyértelművé tette, hogy a mozgalom Irán oldalán áll, ugyanakkor egyelőre nem léptek be aktívan a konfliktusba. A jelenlegi helyzet így kettős, mivel politikai és retorikai támogatás már van, de katonai beavatkozás még nem történt. Több elemzés szerint ez tudatos kivárás, amely lehetővé teszi, hogy a csoport a megfelelő pillanatban növelje a nyomást.

A Közel-Kelet térképe, amely kiemeli a Hormuzi-szorost és a Bab el-Mandeb-szorost is.
A térképen a Hormuzi-szoros és a Bab el-Mandeb-szoros elhelyezkedése látszik
Fotó: Euronews

A probléma azonban jóval túlmutat a térségen

A Bab el-Mandeb-szoros az egyik legfontosabb tengeri átjáró, amely összeköti a Szuezi-csatornát az Indiai-óceánnal. Ez az útvonal az Európa és Ázsia közötti kereskedelem gerince. Minden nap hatalmas mennyiségű olaj- és konténeráru halad át rajta. Egy komolyabb zavar esetén a hajók Afrika megkerülésére kényszerülnének, ami több ezer kilométeres kerülőt és jelentős költségnövekedést jelentene.

A stratégiai jelentőség különösen akkor válik kritikussá, ha a Hormuzi-szoros helyzete is romlik. A globális olajszállítások jelentős része ezen halad át, miközben a világkereskedelemi kereskedőhajók mintegy ötöde a Szuez–Vörös-tenger útvonalat használja. A két térség egyidejű destabilizációja ezért nem teljes leállást, hanem egy gyorsan begyűrűző, rendszerszintű szállítási sokkot idézne elő.

A modern tengeri hadviselés sajátossága, hogy nem szükséges teljes blokád egy ilyen hatás kiváltásához. Már néhány célzott drón- vagy rakétatámadás is elegendő lehet ahhoz, hogy a biztosítók megemeljék a kockázati díjakat, a hajótársaságok pedig elkerüljék az adott útvonalat. Ez gyakorlatilag részleges, de gazdasági értelemben nagyon is valós blokádot hozhat létre.

Kik azok a húszik?

A jemeni húszi mozgalom egy síita fegyveres szervezet, amely az elmúlt évtizedben vált a térség egyik meghatározó nem állami szereplőjévé. Bár formálisan nem része az iráni hadseregnek, Teherán pénzügyi és katonai támogatása révén szoros kapcsolatban áll vele, ezért gyakran proxyerőként hivatkoznak rá. A csoport az elmúlt években többször is bizonyította, hogy drónokkal, rakétákkal és más eszközökkel képes megzavarni a vörös-tengeri hajóforgalmat.

Az első jelek már látszanak

A Financial Times beszámolója szerint a közel-keleti konfliktus „vadnyugati” állapotokat idézett elő a hajózási piacon. Egyes útvonalakon a fuvardíjak többszörösükre emelkedtek, a társaságok pedig akár útközben is más kikötőkben rakják ki a konténereket, a költségeket az ügyfelekre terhelve. Előfordul, hogy a szállítmányokat a célállomás helyett Indiában vagy az Egyesült Arab Emírségek más kikötőiben teszik partra, ami további logisztikai és vámköltségeket generál. A biztosítási felárak, az üzemanyagköltségek és a kerülőútvonalak együtt jelentős drágulást okoznak.

Idézőjel ikon

Egyes útvonalakon egy konténer szállítási költsége a korábbi mintegy 1500 dollárról közel 6000 dollárra emelkedett.

A tengeri fuvarozók emellett rendkívüli pótdíjakat is bevezettek, miközben a hajók átirányítása miatt torlódások és késések alakultak ki a régió kikötőiben.

Mindezek miatt nem alaptalan aggodalom, hogy a húszik új frontvonallá teszik Bab el-Mandebet. Ha ez bekövetkezne, az Európát is közvetlenül érintené. Az uniós import jelentős része ezen az útvonalon érkezik, így a hatás gyorsan megjelenne az energiaárakban és az ellátási láncok költségeiben.

A jelenlegi helyzet tehát nem pusztán egy regionális konfliktus, sokkal inkább egy olyan folyamat kezdete, amelyben a globális kereskedelem kulcsfontosságú útvonalai egyszerre válnak kockázatossá.

Az Oscar-gálán is tiltakoztak a háborúk ellen. Olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.