Ő volt a világ leggazdagabb embere: Elon Muskot is kenterbe veri

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Arról, hogy kinek mit jelent a gazdagság, hosszan lehetne filozofálni, ám a vagyon és a pénz igen jól számosítható, így általában ez a fokmérője annak, ki hol áll a világ legtehetősebbjeinek listáján. A jelen történelmét szemlélve valószínűleg Bill Gates, Elon Musk vagy a Rothschild név jut eszünkbe, ám a középkorban élt egy király, aki még náluk is gazdagabb volt, ám nem Európában, hanem Afrikában élt, vagyonát pedig, egy tíz évvel ezelőtt becslés szerint 400 milliárd dollárra teszik.

Természetesen az ilyen adatokat érdemes fenntartásokkal kezelni, ám az biztos, hogy I. Musa Mansa, Mali királya olyan birodalmat és gazdasági rendszert hozott létre, amely biztosította számára a jelentős vagyon felhalmozását.

Virágzó országa volt a gazdag királynak

Az 1300-as években Mali, ez a nyugat-afrikai ország sokban különbözött a ma ismert államtól. Területe a Niger belső deltájától az Atlanti-óceánig, a Szenegál folyó torkolatáig tartott, abban az időben csak a Mongol Birodalom volt nagyobb ennél. Korabeli források szerint nyolc hónapig tartott eljutni egyik végéből a másikba. 

Hatalmas birodalmat irányított a történelem leggazdagabb embere
Fotó: Fotosearch / Getty Images Hungary

A birodalom gazdasága igen szilárd alapokon nyugodott: abban az időben Mali adta a világ aranytermelésének felét,

és a kereskedelem is virágzott: északról só, délről arany érkezett az országba, amelyet jelentős mértékben megvámoltak és megadóztattak, az aranyrögöket pedig állami monopólium alá vonták és jóval értéktelenebb aranyporra váltották be. 

A király gazdagságát hatalmas hadsereg is óvta: tízezer lovas katona és százezres sereg tágította és védte a birodalom határait, amelyhez egy harci kenuflotta is tartozott.

Idézőjel ikon

Ennek persze megvolt az ára: a társadalom kettészakadt a rendkívül szegény rabszolgákra és a gazdag udvartartásra.

Zarándoklat vitte hírét a király gazdagságának

1325-ben Musa Mansa Egyiptomba látogatott el, és többek között ez az útja vitte hírét legendás gazdagságának. Egyes források szerint a király 60 ezer emberrel zarándokolt, 12 ezer rabszolgája selyembe öltözve vonult, a király előtt közvetlenül haladó ötszáz szolga kezében egy-egy aranypálca volt. 

Óriási kísérettel zarándokolt Musa Mansa, a leggazdagabb ember a történelemben
Fotó: Print Collector / Getty Images Hungary

Kairói látogatásának viszont majdnem diplomáciai botrány lett a vége, ugyanis Musa Mansa nem akart meghajolni a mameluk szultán előtt, viszont annyi ajándékot és aranyat osztott szét az utazása során az utca népének és a tisztviselőknek is, hogy azzal

gyakorlatilag szétzilálta az ország gazdaságát,

elinflálta az aranyat: még tíz évvel később sem állt helyre az árfolyam, és ez Európában is éreztette a hatását az aranypiacon, ám Egyiptomban még 12 évvel a grandiózus zarándoklat után is dicsérő hangú énekek születtek. 

Musa Mansa nemcsak ajándékokat vitt az országba, hazafelé filozófusokkal, építészekkel, tudósokkal tért vissza Maliba, felvirágoztatta Timbuktut, ahol húsz ezer fős egyetemet hozott létre, és nevéhez fűződik a tüske alakú Sankore mecset építetése is, amit a granadai építész, Abu Ishaq as Sahilt tervezett. 

Noha Mali az elmúlt évszázadokban jelentősen megváltozott sok szempontból – csökkent a területe, megváltozott a klímája, ami a gazdaságra is hatással volt – Musa Mansa király emlékezetét többek között azok az épületek őrzik, amelyeknek a létrehozását ő kezdeményezte.  

Ha arra is kíváncsi vagy, ki volt a történelem leggazdagabb festője, ezt a cikkünket ajánljuk. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.