Mi még a karácsonyt várjuk, ebben a városban már a húsvétra készülnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Miközben itthon még a karácsonyra hangolódás zajlik, Szicília közepén, Caltanissettában már teljes erővel a jövő évi húsvétra készülnek. A város húsvéti hétre időzített, több mint 250 éves hagyományai annyira látványosak és különlegesek, hogy minden évben turisták ezrei érkeznek csak azért, hogy élőben is láthassák.

A program virágvasárnappal kezdődik. Ilyenkor a helyiek egy virágokkal feldíszített csónakban viszik végig Jézus szobrát az utcákon, miközben pálmaágakat és olívát szórnak az útjára. A hétfő és kedd különlegessége az úgynevezett Scinnenza: a dramatizált passiójátékok, amelyek az utolsó vacsorától egészen Jézus elfogatásáig mutatják be a bibliai eseményeket. Ezeket a színjátékokat a város terein játsszák el, és a lakosok minden évben újra és újra szereplőként vesznek részt bennük.

Egész hetes program várja a turistákat

Szerdán egy régi hagyomány van a középpontban, amikor Real Maestranza vonul fel: ez a helyi kézműves szakmák történelmi testülete.

Idézőjel ikon

Minden évben más csoport adja a menet vezetőjét, a „kapitányt”, akinek jelképesen átadják a város kulcsát.

Aznap este történik a „Varicedde” felvonulás is, kisebb terrakotta szoborcsoportokkal, amelyek a nagy húsvéti díszmenet szobrainak (vagyis a vare) kicsinyített változatai. A körmenetet hagyományos szicíliai gyászénekek kísérik.

A szicíliai húsvéti körmeneteket az egész világon ismerik
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Történetet mesélnek a húsvéti felvonuláson

Nagypéntek előtt, csütörtök éjjel végigvonulnak az úgynevezett „vare” szoborcsoportok, ezek életnagyságú, virágokkal, gyertyákkal díszített fa-, papírmasé- és gipszszobrok, amelyek segítségével Krisztus történetét elevenítik meg, miután a nagypéntek esti program egyik legerősebb pillanata érkezik el: a Fekete Krisztus körmenete.

A sötét faszobrot, a város gyertyafényes, régi negyedein viszik keresztül.

Sokan mezítláb mennek, imádkoznak vagy csak némán vonulnak, hiszen a menet ezen része kimondottan meghitt, komor hangulatú. Vasárnap reggel a feltámadási körmenettel zárul a húsvéti hét. A Real Maestranza ismét felvonul,

a püspök áldást ad a város főterén, majd fehér galambokat engednek fel az égbe,

ez jelképezi Krisztus feltámadását és az újrakezdést. A város ilyenkor megtelik zenével, virágokkal és ünneplő tömeggel. 

Ha kíváncsi vagy rá, hogy Jézus gyermekként milyen csínytevéssel nehezítette meg szülei életét, olvasd el ezt a cikkünket is!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.