Időseket érintő változás jöhet az orvosi vizsgálatokban, hamarosan dönthetnek a javaslatról Szlovákiában

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Törvénymódosítási javaslatot nyújtottak be kormánykoalíciós képviselők a szlovák parlamentben.

Az új szabály az idősek jogosítványhoz kötelező orvosi vizsgálatát érinti – írja az Új Szó

Enyhítenek az orvosi vizsgálat szabályain

Ľubomír Vážny parlamenti képviselő nyújtotta be azt a törvénymódosítási javaslatot, amelynek lényege, hogy az idősek jogosítványhoz kötelező orvosi vizsgálatáról szóló szabályokat módosítanák. Ez azt jelenti, hogy eddig a 65 évnél idősebbeknek kellett átesnie ötévente a kötelező orvosi vizsgálaton, most a korhatárt 70 évre módosítanák. 

Kevés balesetet okoznak az idős autóvezetők, ezért enyhítenek az orvosi vizsgálat feltételein
Fotó: Getty Images Hungary

A képviselő a törvénymódosítási javaslat indoklásában kifejti, a 2023-as statisztikák szerint a 65 és 70 év közötti autóvezetők okozzák a legkevesebb balesetet Szlovákiában. Hozzátette, hogy a technológiai fejlődés és az emberek érzékszervi és kognitív képességeinek javulása miatt tartják indokoltnak a módosítást. 

A törvénymódosítást a parlamentnek még el kell fogadnia, erre legkorábban a következő ülésszak során van lehetőség. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Becz Dorottya
Becz Dorottya
Becz Dorottya az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett magyar szakon, majd a Bálint György Újságíró Akadémia posztgraduális képzésén szerzett felsőfokú újságíró képesítést. Később elvégezte a Pécsi Tudományegyetem politológia szakát is. Karrierje során dolgozott online médiumoknál újságíróként, szerkesztőként, szövegíróként, valamint projektmenedzserként az állami és a privát szektorban egyaránt. Később szerkesztőként vállalt munkát ismert és kisebb könyvkiadóknál. Három mesekönyv és két felnőtteknek szóló kiadvány szerzője. A Díványnál 2025 januárjában kezdett dolgozni.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.