Felújítják az egyik legforgalmasabb magyar utat: óriási dugók várhatóak a környéken

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megkezdődik a 11-es számú főút szentendrei szakaszának felújítása. A munkálatok komoly forgalmi fennakadásokat okozhatnak a környéken.

Az információt Vitályos Eszter kormányszóvivő osztotta meg közösségi oldalán.

Megkezdődik a 11-es számú főút felújítása

Az október 13-án kezdődő felújítás Szentende egyik legkritikusabb útszakaszát érinti, ahol naponta mintegy ötvenezer jármű halad át. A tervek szerint ideiglenes forgalomtechnikai megoldásokkal igyekeznek biztosítani a közlekedést, de a szakasz kapacitása a felújítás idején a töredékére esik vissza.

Október 13-én megkezdődik a 11-es számú főút felújítása
Fotó: Karlovitz Kristóf / Index
Idézőjel ikon

Előreláthatóan mindössze 15 ezer autót tud majd átbocsátani naponta.

Ez már önmagában is súlyos torlódásokhoz vezethet, különösen a reggeli és délutáni csúcsidőszakban.

A munkálatok célja a burkolat teljes felújítása, a közlekedés biztonságának növelése és egy modernebb, tartósabb útfelület kialakítása. A kivitelezés várhatóan több hónapig tart, addig a közlekedőknek kisebb-nagyobb terelésekkel és korlátozásokkal kell számolniuk.

A helyiek közül sokan attól tartanak, hogy az alternatív útvonalak nem tudják majd megfelelően kezelni a megnövekedett forgalmat. Szakértők szerint valóban szükség lenne hosszabb távon elkerülő szakaszok kiépítésére.

Vitályos Eszter kormányszóvivő megköszönte az autósok türelmét és együttműködését, egyben arra kért minden közlekedőt, hogy fokozott figyelemmel, a kihelyezett jelzéseket betartva közlekedjen.

Kínában zseniális trükkel előzik meg a dugókat. Olvasd el a következő cikkünket is, megmutatjuk a megoldásukat!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.