Ritka, de rendkívül halálos fertőzés terjed: itt szedi a legtöbb áldozatát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Aggasztó mértékben megnőtt az agyevő amőba okozta fertőzések és halálesetek száma az egyik indiai államban, de az egészségügyi minisztérium szerint nincs járvány.

Az utóbbi hónapokban ugrásszerűen megemelkedtek az agyevő amőba által okozott fertőzések az indiai Kerala államban, idén már 19 halálesetet regisztráltak – írja a The Indian Express.

Idén már 19 áldozata volt a halálos fertőzésnek

A keralai egészségügyi minisztérium adatai szerint szeptember 16-ig az államban ebben az évben 71 esetet jelentettek, amelyek közül 19 végzetes kimenetelű volt. Tavaly 36 fertőzést jegyeztek fel, 9-en meghaltak, míg 2023-ban csak 2 megbetegedés fordult elő.

Az agyevő amőba okozta fertőzés világviszonylatban 97 százalékban halálos
Fotó: Kateryna Kon/science Photo Libra / Getty Images Hungary

A keralai egészségügyi minisztérium szerint a mostani kiugró esetszám nem járványt jelez, hanem a szigorúbb irányelvekkel és a jobb diagnosztikai háttérrel magyarázható. 

Idézőjel ikon

Jelenleg sok olyan esetet is agyevő amőba okozta fertőzésként rögzítenek, amelyet korábban egyszerű agyvelőgyulladásként jegyeztek fel.

Veena George egészségügyi miniszter közölte, hogy a szigorúbb szabályozás részeként az államban korábban elrendelték, hogy minden agyvelőgyulladás kiváltó okát vizsgálják ki. A teszteléshez mikrobiológiai laboratóriumokat alakítottak ki, valamint még 2024-ben új szabályokat vezettek be a fertőzés kezelésére, és ennek köszönhetően 24 százalékra csökkent a halálozási arány.  

A Naegleria fowleri amőba a talajban és az édesvizekben fordul elő, például tavakban, folyókban, de a nem megfelelően kezelt úszómedencékben is megjelenhet.

Az agyevő amőba az orron keresztül jut be az ember agyába, majd primer amőbás agyvelő- és agyhártyagyulladás nevű betegséget okoz, ami szinte mindig végzetes kimenetű, a halálozási arány a világban átlagosan 97 százalék. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?