Pár óra alatt teljesen elnéptelenedett ez a település: a mai napig nem tudni az okát

Olvasási idő kb. 1 perc

Létezik Indiában egy valaha virágzó, a 13. században alapított falu, amely egyik pillanatról a másikra vált teljesen elhagyatottá. A történészek máig vitatkoznak azon, mi állhat az elnéptelenedés hátterében: természeti csapás, kegyetlen adószedés vagy egy tiltott szerelem?

Kuldhara, a Rádzsasztán államban található falu a 19. század elején néptelenedett el. A Paliwal bráhminok által lakott, egykor virágzó település lakói egyik napról a másikra teljesen eltűntek és azóta sem tértek vissza. Egyes kutatások szerint a kiszáradó kutak és az adóprés, mások szerint egy pusztító földrengés okozta a vesztét. A helyi legenda viszont egészen más történetet mesél, amely még kísértetiesebb fényt vet a falura.

A település rejtélyes módon néptelenedett el

Kutatások szerint a vízkészletek fokozatos apadása miatt az itt élők nem tudták fenntartani mezőgazdaságukat. Más források Salim Singh, Dzaiszalmer kegyetlen miniszterét okolják a történtekért: az általa kivetett brutális mértékű adók ellehetetlenítették a lakosság helyzetét, egy másik változat szerint pedig egy falubéli lány iránti vágyát akarta erővel érvényesíteni.

Ilyen most Kuldhara, a rejtélyes körülmények között megüresedett település
Fotó: Wikipedia.hu

Bárhogy is történt, a közösség egyetlen éjszaka alatt elmenekült. Tudományos magyarázatként még a földrengést is felmerült – erre a házak összeomlott szerkezetei utalhatnak.

A falubeliek mindenesetre átkot hagytak maguk után, 

a legenda szerint senki nem tudja újra benépesíteni Kuldharát, mert a kísértetek elűzik a próbálkozókat. A környékbeliek inkább a turizmus kedvéért ápolják a szellemtörténeteket, mára Kuldhara hírhedt kísértetfaluvá vált, amelyet a helyi kormány turisztikai látványosságként fejleszt, és ahol a paranormális jelenségekre vadászók is rendszeresen feltűnnek.

A galaxisból érkező rejtélyes jelekért olvasd elezt a cikkünketis. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Vígh Anna
Vígh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.