Baj van a sérült ukrán atomerőműben, nemzetközi megfigyelők mondták ki

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az ukrán zaporizzsjai atomerőműnél vizsgálódtak két héten át a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakemberei, úgy látják, a hűtővíz miatt van ok az aggodalomra.

Zaporizzsja már jó ideje nem termel energiát: 2024 tavasza óta a hideg leállás állapotában van mind a hat blokkja – számol be róla az Unian nyomán az Index.

Az ukrán atomerőmű nehéz helyzetbe került

Az erőművet az orosz hadsereg szállta meg a 2022 tavaszán megkezdett ukrán háborúban. Már 2022 márciusának elején orosz irányítás alá került az erőmű, amely tavaly tavasz óta van hideg leállás állapotában.

Hideg leállásnál a maghasadási reakciót állítják meg, így a 280-320 fok közti üzemi hőmérséklet alá kerül az erőmű.

A hűtővíz keringetése azért szükséges ilyenkor, hogy elvezesse a maradékhőt és megakadályozza a túlmelegedést. Általában karbantartás, javítás, az elhasznált nukleáris üzemanyag cseréje, valamint biztonsági okok miatt választják egy erőmű üzemeltetői a hideg leállást.

Komoly kockázatot jelenthet az ukrán atomerőmű
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

A NAÜ emberei azt állapították meg, hogy a jelenlegi forró időjárásban egyre nagyobb kihívást jelent az atomerőműben dolgozók számára megfelelő mennyiségű hűtővizet tartani a rendszerben.

Idézőjel ikon

A hűtőtornyok közelében elszenesedett fákat is láttak.

Zaporizzsja áramellátása is törékeny lábakon áll: egyetlen 750 kV-os vezeték biztosítja azt. Az erőművet többször érte dróntámadás is az elmúlt hónapokban, az ukrán és az orosz fél egymásra mutogat azzal kapcsolatosan, hogy kit érhet ezekért vád.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.