Naprendszeren kívülről érkező objektumot szúrtak ki a csillagászok: most is figyelik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy különleges égi látogató halad át a Naprendszerünkön: a tudósok szerint ez lehet a történelem harmadik olyan objektuma, amely biztosan nem innen, hanem egy másik csillagrendszerből érkezett hozzánk.

A csillagászok először „A11pl3Z” néven emlegették, de most már hivatalosan is megkapta a nevét:  3I/ATLAS . Az „I” betű az „interstellar”, vagyis csillagközi, eredetre utal. A felfedezést július elején fedezték fel az ATLAS chilei teleszkóprendszerével, és azóta a világ több pontján figyelik a pályáját.

Az objektum nem a mi Naprendszerünkből származik

Ami igazán különlegessé teszi ezt az objektumot, az a mozgása: olyan hiperbolikus pályán halad, ami azt jelenti, hogy nem kering a Nap körül, mint a legtöbb üstökös vagy kisbolygó, hanem csak átszáguld a Naprendszeren, és soha nem tér vissza. Ezt támasztja alá az is, hogy rendkívül gyorsan, kb. 60 kilométer/másodperces sebességgel mozog, ez jóval meghaladja a szokásos sebességet, amit a Nap gravitációja meg tud engedni. A csillagászok ezért biztosak benne, hogy ez az égitest nem a mi rendszerünkből származik.

Az objektum feltehetően nem a mi Naprendszerünkből származik
Fotó: Buena Vista Images / Getty Images Hungary

Pontosan nem tudják, mi ez

Egyelőre nem teljesen világos, hogy pontosan mivel van dolgunk: lehet, hogy egy jeges, csóvát húzó üstökösről van szó, de az is lehet, hogy egy sziklás kisbolygó. A távcsöves megfigyelések alapján úgy tűnik, hogy valamilyen halvány por- vagy gázcsóva már most is övezi, ami inkább az üstökösökre jellemző. A méretét 10 és 20 kilométer közé becsülik, de ez még pontosításra vár. Egy biztos: ilyen típusú objektumot csak nagyon ritkán sikerül észlelni. A 3I/ATLAS várhatóan október végén lesz a legközelebb a Naphoz, de nem fog különösebben megközelíteni minket: a legkisebb távolsága is nagyjából másfélszerese lesz a Föld és a Nap közötti távolságnak. Ennek ellenére az őszi hónapokban akár amatőr csillagászok is megfigyelhetik majd az égbolton, mielőtt továbbhalad a csillagközi térbe. A tudomány számára ez kivételes lehetőség, hiszen közvetlenül vizsgálhatják egy másik naprendszerből származó anyagot.

Az ilyen objektumok rendkívül ritkák, eddig csak kettőt észleltek: a 2017-es ‘Oumuamuát és a 2019-es 2I/Borisovot. A 3I/ATLAS újabb bizonyíték arra, hogy időnként valóban „idegen” látogatók is áthaladnak a Naprendszeren. Ezek az objektumok betekintést adhatnak abba, hogyan keletkeztek más bolygórendszerek, sőt, akár azt is segíthetnek megérteni, hogyan alakulhatott ki az élet más világokban

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan ér majd véget az univerzumunk, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.