Mediterrán hangulat az osztrákoknál? Ez a városuk képes megadni az élményt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nem tudsz választani, hogy kirándulós, természetközeli kiruccanásra vagy kulturális és gasztronómiai élményre vágynál inkább, most nem is kell. Klagenfurtban mindkettőt megtalálhatod: a város a mediterrán hangulatot és az alpesi frissességet ötvözi magában.

Klagenfurt nem más, mint Karintia szövetségi tartomány fővárosa, és egyben annak legnépesebb városa. Sokáig jelentéktelen mezővárosként létezett, majd a karintiai rend kezébe kerülve fejlődésnek indult.

A középkorban a területre szlávok (karantánok) telepedtek le, majd a Frank Birodalom az uralma alá helyezte. A német telepesek érkezésével pedig fokozatosan germanizálódott. Az Osztrák-Magyar Monarchia idején Klagenfurt soknemzetiségű várossá vált: az osztrák többség és a szlávok mellett magyarok, horvátok, csehek és olaszok is lakták a területet. Majd az első világháború után jugoszláv, török, bosnyák, albán és kurd népek érkeztek ide. Ez pedig igencsak sokszívűvé varázsolta a várost mind kulturális, mind gasztronómiai szempontból.

Kulturális és gasztronómiai sokszínűség

Klagenfurt történetében fontos szereplő a Lindwurm, azaz a sárkány. A legenda szerint a város helyén egykor mocsár volt, ahol egy hatalmas sárkány lakott, aki rettegésben tartotta a környéken élőket. Néhány bátor ember egy kampóra ökröt kötözött, így mikor a sárkány felfalta az állatot, ő is a kampóra akadt. Így került a sárkány a város címerébe, és ezt ábrázolja a városi reneszánsz szökőkút is, ami a város szívében található kedvelt találkozóhely.

Lindwurm, a klagenfurtiak kedvelt találkozóhelye
Fotó: disqis / Getty Images Hungary

A szobortól egy karnyújtásnyira található az óváros, melyben sétálva reneszánsz, barokk épületeknek és romantikus belső udvaroknak lehetünk csodálói. A városban rengeteg múzeum áll a látogatók rendelkezésére: a Klagenfurti Városi Galéria, a Karintiai Modern Művészeti Múzeum, a Planetárium, de a Rudolfinum is, ami a tartomány legnagyobb múzeuma.

Ám Klagenfurt nemcsak kulturálisan, de gasztronómiai szempontból is vonzó lehet: a bécsi kávékultúra és az olasz hagyományok is megférnek egymás mellett, így könnyen felfrissülhetünk a városlátogatás során. A Benediktinermarkton, azaz a bencés piacon szinte minden jóban részünk lehet, az olasz sonkáktól kezdve a szlovén fűszereken át a karintiai sajtokig.

Természet és alpesi hangulat

A város környéke nem csak a kulturális zsongásról ismert, a természetet is megtalálhatjuk benne: a város a Wörthi-tó mellett fekszik, ami a legmelegebb alpesi fürdőtavak egyike. A tó nemcsak strandolással, de biciklitúrával is kecsegtet, ugyanis partján kerékpáros útvonalak is megtalálhatóak. A bringázókon kívül a túrázók is örömüket lelhetik a helyben: a közelben fekvő Kreuzberg tetejéről gyönyörű kilátás nyílik Klagenfurtra. Számtalan kilátót találhatunk a környéken, a legnépszerűbb ezek közül a Pyramidenkogel, ami a világ legmagasabb fából épült kilátója a maga 100 méteres magasságával. 850 méter magasan emelkedik a tó fölé, 360 fokos kilátást nyújtva a látogatók számára.

Ha a hasonlóan pazar élményeket kínáló magyar kirándulóhelyek is érdekelnek, olvasd el ezt a cikkünket!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.