Hétköznapi dologgal teszik tönkre az emberek ezt a világörökségi helyszínt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sajnos a turisták által gyakran látogatott helyekkel előfordul, hogy éppen azok teszi tönkre, akik megcsodálják az adott látványosságot.

Nincs ez másképp az UNESCO világörökség részét képező észak-írországi Giant’s Causeway-jel, azaz az Óriás útja nevű híres természeti képződménnyel sem.

A látványosság rengeteg turistát vonz a környékre

Az Óriás útja látványos sétány  Észak-Írország Antrim megyéjének partvidékén, 40 ezer bazaltoszlopból áll. Az 50-60 millió évvel ezelőtt vulkáni tevékenység révén létrejött oszlopok akár a 12 méteres magasságot is elérhetik.

Az Óriás útja főként hatszögletű bazaltoszlopokból áll, de láthatunk nyolcszögletűeket is
Fotó: MargaretClavell / Getty Images Hungary

A nevéhez köthető legenda úgy tartja, hogy Finn MacCool ír óriás skót ellensége ellen épített magának utat, ezért állította az oszlopokat a tengerbe. Az Óriás útjának látogatói között is elterjedt az a szokás, hogy érméket dobálnak el a helyszínen, hogy azok szerencsét hozzanak. Miközben például a Trevi-kútnál a helyiek megtalálták a módját, hogy hogyan profitáljanak az eldobált aprópénzből, az Óriás útjánál azonban nincs mód a pénzérmék összegyűjtésére, ugyanis ezek a kövek közé szorulnak.

Így teszik tönkre a turisták az Óriás útját

A területet kezelő National Trust felszólította a látogatókat, hogy hagyjanak fel a pénzérmék eldobálásával, ugyanis ezek a bazaltoszlopokat nem csak esztétikailag károsítják. A cikk szerint azon kívül, hogy az érmék rozsdanyomokat hagynak a köveken, akár háromszorosukra is tágulhatnak, így az oszlopok réseit szétfeszítve töréseket okozhatnak a bazaltkövekben, sőt, tágulásuk következtében olyan nyomást is gyakorolhatnak a sziklákra, hogy azok bizonyos idő után akár le is omolhatnak.

Mivel csak a tavalyi évben 648 000 turista látogatott el az Óriás útjához, a National Trust fontosnak tartotta, hogy haladéktalanul véget vessenek a természeti csoda rongálásának: hamarosan kiteszik a figyelemfelhívó táblákat is a helyszínre.

A római Trevi-kútban nem okoznak akkora problémát a bedobált érmék. Olvasd el, mire fordítják az összegyűjtött aprópénzt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.