Ebben az országban több juh él, mint ember: a kormány is beavatkozott, hogy így maradjon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Talán hihetetlennek tűnik, de a statisztikai adatok szerint Új-Zélandon évtizedek óta több a juh, mint ember. A helyzet most megfordulni látszik, ami gazdasági szempontból egyáltalán nem kedvez az országnak.

Új-Zéland azon kevesek egyike a világon, ahol még mindig több juh él, mint ember. Azonban úgy tűnik, hogy a változó gazdasági tényezők, ha lassan is, de megfordítják a helyzetet.

Ez az oka annak, hogy Új-Zélandon több a juh, mint az ember

A legfrissebb statisztikai adatok szerint jelenleg 23,6 millió juh és 5,3 millió ember él az országban, ami azt jelenti, hogy minden új-zélandira körülbelül 4,5 juh jut. Ez mindenképpen csökkenést jelent az 1982-es adatokhoz képest, amikor a juhokat hús- és gyapjútermelés céljából tenyésztették Új-Zélandon, és ez volt az emberek legnagyobb bevételi forrása. Ám a szintetikus szálak iránti kereslet miatt a gyapjú ára évek óta csökken, ami arra késztette a gazdálkodókat, hogy újragondolják a földek hasznosítását.

Leginkább gazdasági okai vannak annak, hogy Új-Zélandon jóval több juh él, mint ember
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Területét tekintve Új-Zéland nagyjából akkora, mint az Egyesült Királyság, de a lakossága tizenháromszor kisebb, ami egyúttal azt is jelenti, hogy bőven elférnek a juhok, és ez egyáltalán nem elhanyagolható tény. Ugyanis közel 150 éven át a juhtenyésztés volt Új-Zéland gazdaságának gerince, és a számok évről évre robbanásszerűen növekedtek. 

A csúcspont 1982-ben volt, amikor több mint 70 millió juhot tartottak nyilván, és mindössze 3,2 millió ember élt az országban. 

A statisztikai adatok szerint 2023-ban fordult elő először, hogy az egy főre jutó juhok száma öt alá csökkent. A változás olyan mértékű, hogy a juhtenyésztők azt fontolgatják, hogy jövedelmezőbb tevékenységekre váltanak, például átállnak a tejtermelésre, vagy napelemeket helyeznek el az eddig termőföldnek használt területeken.

A kormány igyekszik beavatkozni, és különféle intézkedéseket dolgozott ki a hanyatlás lassítására, például az új kormányzati beszerzési irányelvek sürgetik az új-zélandi gyapjútermékek felhasználását az újonnan épített vagy felújított középületekben. Ezek az intézkedések azonban várhatóan nem fogják megállítani a juhállomány csökkenését.

Vannak, akik megértik az amerikaiak viselkedését, a kínaikkal kapcsolatban azonban egyetértenek a szakemberek. De vajon melyik országból érkeznek a legrosszabb turisták?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.