Évszázados tilalom ér véget, újra lehet strandolni ebben a nagyvárosi folyóban

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nyártól újra strandolhatnak az emberek a Szajna több pontján Párizsban, amire a folyó erős szennyezettsége miatt száz évig nem volt lehetőség.

A 2024-es nyári olimpiai játékokon még elhamarkodott döntésnek tűnt, hogy emberek merészkedjenek a Szajnába Párizsban, hiszen versenyeket kellet elhalasztani, és több sportoló kórházba került a folyó szennyezett vize miatt. Ennek ellenére a francia főváros nem adta fel, közölték, hogy idén nyáron bárki megmártózhat a Szajnában – számolt be a France24.

Száz évig tiltották, nyártól újra lehet fürdeni a Szajnában Párizsban

A párizsi hatóságok engedélyezték, hogy július 5-től fürdőzhetnek a helyiek és a turisták a Szajna három kijelölt szakaszán, amelyeket már biztonságosnak minősítettek a strandolásra. Az emberek a történelmi belváros szívében található Bras Marie-nál, a Párizs nyugati részén fekvő Grenelle negyedben, valamint a keleti Bercy kerületnél mártózhatnak meg.

Száz évig tiltották, nyártól újra lehet fürdeni a Szajnában Párizsban
Fotó: Francois Guillot / AFP

Egykor kedvelt időtöltés volt Párizsban a Szajnában fürdőzés, de a víz szennyezettsége miatt egy évszázadon át tilos volt, egészen a tavalyi olimpiáig. „A Szajna úszhatóvá tétele elsősorban az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás, de az életminőség javítására is válasz” – mondta Anne Hidalgo párizsi polgármester a döntésről. 

Egyszerre 150-300 embert fogadnak majd a strandok, ahol figyelnek majd a fürdőzők biztonságára, a víz szennyezettségét pedig naponta ellenőrzik. A víz sodrása és minősége alapján a strandokhoz hasonló zászlórendszer jelzi majd az aktuális helyzetet, a szezon pedig várhatóan augusztus végén zárul. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.