Egyetlen kanál segítségével szökött meg a világ leghíresebb börtönéből a 3 férfi

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha ismerősen cseng a hírhedt Alcatraz börtön neve, talán kis gondolkodás után sokaknak eszébe jut a Harry Potterből ismert Azkaban. Nem is véletlen, hiszen utóbbi a világ egyik leghíresebb börtöneként számontartott Alcatrazról kapta a nevét. De nem kell a Harry Pottert elővennünk, ha egy már-már varázslatos szökésről akarunk olvasni.

Alcatraz: misztikus helyszín raboskodáshoz és szökéshez

A nevükön kívül az írónő az Azkaban helyét is a valóságból merítette: az Alcatraz börtön (csakúgy mint az Azkaban) egy kis sziget a San Fransiscói-öböl közepén, ezért is lett elhíresült neve „A Szikla”. A rettegett sziget a legveszélyesebb bűnözőknek adott „otthont”, többek között „Machine Gun" Kelly-nek vagy épp Al Caponénak is.

A börtön, amelyből lehetetlen megszökni?

Mivel „A Szikla” egy elzárt sziget, nehezen megközelíthető épületekkel, elképzelhetetlen, hogy hogyan képes bárki is megszökni innen.

Idézőjel ikon

Összesen 14 szökési kísérlet volt a börtön történetében.

Frank Lee Morris (akinek állítólag rendkívül magas IQ-ja volt) és az Anglin testvérek hatékony csapatmunkával dolgozták ki a rendkívül bonyolult szökési tervet. Lopott kanalakkal és egy porszívó motorjából rögtönzött fúrógéppel sikerült átásniuk magukat egy őrizetlen felső szintre, ahol kész műhelyt állítottak fel maguknak. A műhelyben készítették el a több mint 50 esőkabátból összeállított (a börtön felhevült csővezetékeinek segítségével olvasztották meg a gumit) gumicsónakot. Még a saját arcukat imitáló papírmasé maszkokat is csináltak félrevezetésül.

Így nézett ki a kanállal kifúrt cellafal a szökés után.
Fotó: Nagy Kriszta / Velvet

A csapat végül a tetőn keresztül szökött meg 1962. június 12. éjjelén, majd eljutva a tengerhez a tutajra szállt.

Sokan találgatták, hogy vajon sikerült-e a szökevényeknek valóban kikötnie egy menedékhelyre az összeeszkábált tutajjal, vagy pedig a tengerbe vesztek. A rendőrség hosszú éveken át próbálta felkutatni a lehetséges búvóhelyeket, 2013-ban előkerült egy levél, amelyet állítólag a 83 éves John Anglin írt, és amelyben tájékoztatta a rendőrséget, hogy társai mikor és hol hunytak el. A levél hitelességét azonban nem tartották elég meggyőzőnek.

A börtönsziget régóta már csak múzeumként működik, azonban nemrég felmerült, hogy Trump újranyitná. Ebből a cikkünkből megtudhatod, miért problémás ez a gondolat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Pozsgai Cicelle
Pozsgai Cicelle
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.