„Feladom” – Visszavonul a magyarok kedvenc színésznője

Olvasási idő kb. 2 perc

Az Oscar-díjas Cate Blanchett mással szeretne foglalkozni, ezért arra készül, hogy visszavonul a színészettől.

Cate Blanchett visszavonul a színészettől, mert más tervei vannak az életében – derült ki abból az interjúból amit a kétszeres Oscar-díjas színésznő a Radio Timesnak adott. 

Ezért vonul vissza a kétszeres Oscar-díjas színésznő

A beszélgetés során Blanchett arról beszélt, hogy elbizonytalanodott, színésznőnek nevezze-e magát. „Azért, mert feladom” – idézte a The Guardian. Bár az 55 éves ausztrál sztárnak több filmje is folyamatban van, kitart a visszavonulási szándéka mellett. 

Cate Blanchett színésznő azt tervezi, hogy visszavonul
Fotó: Amy Sussman / Getty Images Hungary

„A családom mindig forgatja a szemét, amikor ezt mondom, de komolyan gondolom. Komolyan mondom, hogy abbahagyom a színészetet. Van egy csomó dolog, amit szeretnék kezdeni az életemmel”. Az interjúban azt is elárulta, hogy kényelmetlenül érzi magát a filmcsillag szerepében, és „mélységesen unalmasnak” találja magát, szerinte más emberek sokkal érdekesebbek. 

Cate Blanchett számos díjat nyert, többek között két Oscart: 2014-ben a legjobb színésznőnek választották a Blue Jasmine-ben nyújtott alakításáért, 2005-ben pedig az Aviátor miatt kapta meg legjobb női mellékszereplőért járó elismerést. A velencei filmfesztiválon kétszer zsebelte be a legjobb színésznőnek járó díjat – 2007-ben és 2022-ben – az I'm Not There – Bob Dylan életei, illetve a Tár című filmért.

Nemrégiben fejezte be a munkát Jim Jarmusch új filmjében, a Father, Mother, Sister, Brother című alkotásban, amely 2025-ben kerül a mozikba. Arról Blanchett nem árult el konkrétumot, hogy pontosan mikor adja fel a színészi karrierjét.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak a szívednek tesz jót: ez a mozgásforma megállítja a hajhullást

A rendszeres kardiómozgás javítja a vérkeringést, ezáltal jót tesz a szívnek, de a hajhagymákhoz is több oxigén és tápanyag jut, ami azok egészségének alapja. Emellett segít levezetni a stresszt, vagyis csökkenti a kortizolszintet, ezzel tovább támogatva a haj növekedési ciklusának zavartalanságát.

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?