Elátkozottnak tartják ezt a vidámparkot: csak a legbátrabbak merészkednek a közelébe

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Több mint két évtizede bezárta a kapuit Balin a Taman Festival nevű vidámpark, pedig itt épült meg az indonéz sziget legnagyobb úszómedencéje is. Egy nap azonban örökre megpecsételődött a sorsa.

Bali déli részén, Sanurtól északra található ez a mára elhagyatottá vált vidámpark, amelynek megépítésére egykor 100 millió dollárt áldoztak. Itt ásták meg az indonéz sziget legnagyobb úszómedencéjét, de volt itt 3D-mozi, vulkánok, krokodilgödör, sőt egy 5 millió dollárt érő lézershow is. 

Bali legizgalmasabb vidámparkja volt a Taman Festival
Fotó: Jan Wehnert / Getty Images Hungary

Pazar látványosságnak számított

A káprázatos vidámpark 1997-ben nyitotta meg a kapuit a nagyközönség előtt, amely már csak a világon egyedülálló, fordított hullámvasútja miatt is nagy attrakciónak számított. Az oda járó látogatók szerint a park egyszerre volt gyönyörű és élvonalbeli, még akkor is, ha megnyitásakor néhány látványosság még építés alatt állt. Kétségtelenül ez volt a legleg park egész Balin. Csak épp az időzítése nem volt túl szerencsés. Megnyitása előtt alig néhány hónappal ugyanis a thai nemzeti valuta összeomlott, mely magával rántotta az egész délkelet-ázsiai gazdaságot. Nem menekülhetett ez elől Indonézia sem:

nem csak a rúpiája romlott, a kialakult politikai feszültségek miatt a turisták is elmaradoztak a térségből.

Ez jelentette a vidámpark végét

Ennek eredményeképp a park eredetileg tervezett napi 1200 látogatója is vágy maradt, olyannyira, hogy hétvégente is mindössze kétszázan lézengtek a gigantikus játékok között. A szórakoztató-központnak még sikerült valahogy kihúznia egy fél évig, mígnem 1998. március 13-án, pénteken villám csapott a park sokak által kedvencének tartott, 5 millió dolláros lézerberendezésébe. 

Magára hagyták a területet

Noha a befektető a parkban bekövetkezett hatalmas károk miatt azonnal a biztosítóhoz fordult, az elutasította, így ki sem fizették. Miután a halódó gazdaság miatt egyetlen cégnek sem érte volna meg több pénzt fektetnie a vállalkozásába, így a Taman Festivalra sem volt érdemes akár egy rúpiát is áldozni. 2000-ben tehát végleg eldőlt a vidámpark sorsa: nem nyit ki többé. E döntés annyira egyértelmű volt, hogy mindent otthagytak.

Idézőjel ikon

Szó szerint mindent, még a krokodilgödör állatait is.

Bár a természet lassan visszaveszi a területet, a szórakoztató-központ nyomai még ma is láthatók
Fotó: Jan Wehnert / Getty Images Hungary

Még kísértetekről is suttognak a környéken

Sokakat éppen ezeknek a hüllőknek és leszármazottainak a jelenléte tart távol az elhagyatott helytől, ám ami azt illeti, a romos jegyirodák és az omladozó épületek sem veszélytelenek. Ha valaki mégis a területre merészkedik, annak számolnia kell

Idézőjel ikon

a talpa alatt ropogó, betört ablaküveg-darabok millióival, a dzsungel balesetveszélyt jelentő növényeinek indáival és gyökreivel, és a helyi legendák szerint még kóborló szellemekkel is.

Az erőteljes romlásnak indult épületek kívül-belül veszélyesek
Fotó: Jan Wehnert / Getty Images Hungary

Az izgalmakat kedvelőknek azonban hatalmas kaland ide egy gyalogtúra, a park egykori épületei közül sok még – kopottan ugyan – megmaradt, sőt az ott található játékok nagy része is máig felismerhető. Természetesen időközben a hely a graffitiművészek kedvence is lett, így a létesítmények egy része új színeket kapott. Az oda készülő turisták figyelmét azonban fokozottan felhívják arra, hogy ne akarják látni az épületek belső tereit: mert bár a régi moziban szétszórva még akár filmtekercseket is találni, a falak leromlott állaga miatt bizony életveszély belépni.

Ha szívesen felidéznéd, hogyan mulattunk a fővárosi Vidám Parkban, ajánljuk figyelmedbe a múlt fotóiban gazdag cikkünket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?