Zuhanjon fa- vagy fémhordóban, esetleg acélvázzal megerősített gumilabdában, a Niagara-vízesést ellenállhatatlan kihívásnak tekintők száma az elmúlt száz évben messze túlment az észszerűség határán. Pedig ahogy ma kinéz a vízesés, ilyen őrült tervre senki nem vállalkozhat.
Az első, elejétől a végéig szándékoltan dokumentált eset éppen egy nő nevéhez fűződik még 1901-ből. Az özvegy tantónő, Annie Edison Taylor 63 évesen, anyagi gondokkal küzdve úgy döntött, kelt egy kis hírverést maga körül, hátha az jóra fordítja pénzügyi helyzetét. Gondosan kipreparált és súlyokkal meghekkelt hordót készíttetett magának, amelyben
![]()
csodával határos módon megúszta a Niagarán való alázuhanást.
Most még a legőrültebbek sem terveznének ilyesmit
A Niagara-vízesés azonban télen, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határán igencsak más képet fest, mint a nyári hónapokban. Ilyenkor egészen biztosan nem lenne senkinek kedve ilyen őrült ötlethez, még anyagi haszonszerzés céljából sem. Csodáld meg, hogy néz ki a félig befagyott környezetben hangosan morajló jeges víztömeg.
Nincs több őrült terv
A felelőtlen bravúrokat egyébként már meg sem kísérelheti senki, mert a nagy számú vállalkozó szellemű, ám életét kockára tevő kalandor miatt ma már mind az USA, mind pedig Kanada komoly bírsággal sújtja az őrült tervvel próbálkozókat.
Ha a különös eset részleteire is kíváncsi vagy, ebből a korábbi cikkünkből minden érdekességet megtudhatsz.
























