Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Kétségtelen, hogy az osztrák főváros 3. kerületében található Hundertwasser-ház számít Bécs egyik legkülönlegesebb épületének, amelyről azt gondolnánk, ilyenből még egy nincs a világon. Pedig, noha nem is ilyen, de hozzá nagyon hasonlót találni Új-Zélandon is, történetesen azért, mert Friedensreich Hundertwasser egy Kawakawa nevű kisvárosban is tervezett egy épületet – csak éppen az nem lakóház, hanem egy nyilvános vécé.
A bécsi születésű, tarka, vidám színeiről és szédítő vonalairól ismert Friedensreich Hundertwasser festő, grafikus és építész a bécsi szecessziós mozgalom, különösen Egon Schiele és Gustav Klimt osztrák festők munkái által inspirált dekoratív, labirintusszerű spiráljait építette munkáiba, köztük festményeibe, valamint bélyeg- és zászlóterveibe. Kifejlesztette saját transzautomatizmus-elméletét, amelyet az automatizmus, vagyis a tudatos öncenzúra nélküli festés vagy rajzolás szürrealista koncepciója ihletett, és amely során – a néző élményét hangsúlyozandó – a hagyományos művészet merev szabályainak fellazítására törekedett.
Az 1950-es években Hundertwasser olyan építészeti projekteket kezdett tervezni – ennek az egyik legkiemelkedőbb példája a híres bécsi Hundertwasser-ház –, amelyek természeti tájat idéző organikus, szabálytalan formákat hoznak létre. Ám szerencsére nem ez az egyetlen alkotása, amit a világra hagyott, munkái jelenleg számos múzeumi gyűjteményben megtalálhatók, többek között
a madridi Museo Thyssen-Bornemisza, az ausztriai Klosterneuburgban található Sammlung Essl-Kunsthaus és a bécsi KunstHausWien gyűjteményében.
Különös kötődés egy távoli szigethez
Friedensreich Hundertwassernek azonban különös kötődése volt egy igen távoli országhoz is, Új-Zélandhoz, amelyet második otthonának tekintett, sőt még nyughelyéül is e helyet választotta. 1976-ban le is telepedett a Waikare-öbölben, és néhány évvel később, 1983-ban állampolgárságot is kapott. Az osztrák művész még egy zászlót is tervezett Új-Zélandnak, amelyen megjelenik a maorik hagyományos nemzeti színe, a fekete és a zöld haraszt. Utóbbi maori nyelven úgy hangzik, koru, és kultúrájukban a csavarodó, körkörös formája nem más, mint az élet szimbóluma. Hundertwasser 1983-ban megalkotott zászlaját éppen ezért koru-zászlóként is ismerik, szemben az eredeti új-zélandi lobogóval, amelyet sokan azért kritizálnak, mert a brit gyarmati időket idézi.
Nyilvános vécé Hundertwasser-stílusban
És ha már Új-Zéland, akkor természetesen Hundertwasser egy másik, itt készült alkotásáról sem szabad mélyen hallgatni. Ahogyan más – többek között – európai épületeit, úgy a sziget Kawakawa nevű városában készült nyilvános vécéjét is a sokszínűség, a szabályozatlan szabálytalanságok, a természettel való harmónia, a szépség és az öröm iránti elkötelezettség jellemzi.
Az illemhely eredetileg egy 1969-ben felhúzott, teljesen egyszerű betonépítmény volt, amely átgondolására Hundertwassert kérték fel. Azt szerették volna a helyiek, ha városuknak egy olyan épületük lenne, amely nemcsak gazdasági, hanem művészi szempontból is pozitív. Ezzel tulajdonképpen az volt a céljuk, hogy Kawakawa ne csak egy átmenő forgalmú település, hanem turistacélpont legyen. Mi tagadás, az osztrák művésznél alkalmasabb embert erre a feladatra alig találhattak volna:
a Hundertwasser által megálmodott, a természettel harmóniában lévő épületért sok ezer kilométert is képesek megtenni ma az utazók.
Egységben a természettel
Az épület felújítása egyébként részben közösségi erőfeszítés volt. A kerámiacsempéket például a helyi Bay of Island College diákjai készítették, a téglák viszont a Bank of New Zealand egy korábbi épületéből származnak, ráadásul az építkezést önkéntesek végezték. A nyilvános vécét tömör vakolat borítja,
a fény átengedéséhez pedig műanyag palackokat használtak, figyelve arra, hogy azért a privát szféra biztosítva legyen.
Az illemhely közepére egy fát ültettek, amely a pavilon tetején keresztül nő, és keveredik a tetőn ültetett őshonos növényekkel.
A tetőn egyébként üvegből készült szellőző- és fénycsatornák is vannak, utóbbiakat aranyszínű gömbök burkolják.
Különleges, hogy miközben a hely nyilvános vécéként működik, az épület belseje tulajdonképpen nem más, mint a színek, a hullámzó felületek és az ívek lázadása. A hullámos padló nagy és kicsi színes csempék keverékéből áll, a falak pedig ugyancsak nem merőlegesek, ráadásul kanyargósan íveltek is. Az épület elülső részén színes oszlopok hívogatják a nagyérdeműt, a nyilvános vécéhez pedig egy macskaköves, újrahasznosított téglából készült sétány vezet, amelyen fák és levelek körvonalait ábrázoló, vésett agyagtáblákból álló műalkotások is találhatók.
Egy szó mint száz, az épület kívül-belül teljesen „hundertwasseres”: áramló, színes és játékos, és az egyetlen Új-Zélandon, amelyben az osztrák művész közvetlenül is részt vett.
Hundertwasser-ház, csak nem Bécsben
Hundertwasser 2000-ben halt meg, nem sokkal azután, hogy a nyilvános vécét megnyitották, így ez lett az osztrák művész utolsó terve, amely még életében elkészülhetett. Noha az alkotó már nem, az emléke máig él: február végén lesz három éve, hogy Bécs után Új-Zéland egy másik, tengerparti városában, Whangareiben is megnyílt a Hundertwasser-gyűjtemény – a művész második legnagyobb gyűjteményével rendelkező Hundertwasser Art Center saját, 1993-as tervei alapján készült. A helyiek körében is nagy szeretettel fogadott múzeum 4 millió euró értékben kap kölcsön grafikákat, festményeket és más Hundertwasser-műveket.
Ha érdekel, miért vágta le a feleségét egy képről Édouard Manet francia festő és grafikus, olvasd el ebben a cikkünkben!
