„Köszönöm, hogy itt lehettem!” – II. János Pál pápa a magyarokhoz különösképpen kötődött

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

II. János Pál pápa regnálása idején kétszer is járt hazánkban. A köztiszteletnek örvendő egyházfő elsőként látogatott Budapestre 33 évvel ezelőtt, és ekkor útja már a demokratikus, szabad Magyarországra vezetett. Mindennek azért is van jelentősége, mert II. János Pál jelentősen hozzájárult a kommunista rendszer megdöntéséhez Közép-Európában, és egyúttal mindent megtett annak érdekében, hogy bevezesse az egyházat az új évezredbe.

Szinte világszenzációnak számított, amikor az 1980-as évek végén a politika sem állt már útjába annak, hogy II. János Pál pápa Magyarországra jöjjön. Az „utazó pápának” is nevezett Szentatya látogatásának előkészületei évekig zajlottak. 

Már újdonsült pápaként köszöntötte II. János Pál a magyarokat

A lengyel származású pápa és a magyarok közötti kapcsolat azonban jóval a rendszerváltást megelőző időszakra nyúlik vissza. II. János Pál két hónappal azután, hogy megkezdése pápai tevékenységét, 1978. december 2-án levélben fordult Lékai László bíboros prímáshoz, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökéhez és minden magyar főpásztorhoz, melyben a magyarokhoz fűződő sajátos kapcsolatáról is írt, valamint hangsúlyozta, hogy Magyarország volt a keleti politika legsikerültebb modellje, ugyanakkor azt is megállapította, hogy a magyar helyi egyház a társadalom peremére szorult a „vörös uralom” miatt.

II. János Pál pápa levélben írt a magyarokhoz fűződő sajátos kapcsolatáról
Fotó: Thierry Orban / Getty Images Hungary

Szintén a rendszerváltás előtti időszak jelentős eseménye volt, hogy 1980-ban felszentelte II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter-bazilika grottáiban a „Magna Domina Hungarorum” magyar kápolnát.

33 évvel ezelőtt járt először a pápa Magyarországon

Az egyházfő érkezését 1988. augusztus 20-án Budapesten a Szent István bazilika előtti téren tartott szentmisét követően jelentette be Paskai László. A bíboros, esztergomi érsek úgy fogalmazott, hogy a Magyar Népköztársasággal egyetértésben meghívta Magyarországra II. János Pál pápát.

A katolikus egyházfőt 1991. augusztus 20-án a Ferihegyi repülõtéren Göncz Árpád köztársasági elnök és Antall József miniszterelnök búcsúztatta el
Fotó: Szebellédy Géza / MTI

Ez különösen azért volt jelentős, mivel Lengyelországon kívül a keleti blokkban ekkor még nem járt a pápa.

A bejelentés után három évvel, 1991. augusztus 16-án látogatott el először hazánkba II. János Pál pápa. Útja során az ország számos településére és közösségeihez eljutott. Budapest mellett járt Esztergomban, Pécsett, Debrecenben, Máriapócson és Szombathelyen is, és találkozott a Magyar Tudományos Akadémia kimagasló tudósaival, akadémikusaival, továbbá művészekkel, hogy megossza velük azt a meggyőződését, hogy a hit és az értelem is ugyanazt az igazságot keresi. Legnagyobb horderejű nyilvános megjelenése augusztus 20-án volt, amikor a Hősök terén szentmisét celebrált.

Ekkor a Szentatya arra kérte a híveket, hogy békéljenek meg, és fogadják el egymást a sokszínűség jegyében.

Ötnapos itt tartózkodása idején minden egyes alkalommal bebizonyosodott, hogy a pápa szereti a magyarokat, és lengyelként kifejezetten fontosnak tartotta a magyar katolikusokat. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy szülőföldje után hazánk volt az első olyan kelet-európai ország, ahol többnapos látogatást tett. Magyarországi tartózkodása idején, szeretete és tisztelete jeléül, amikor csak tehette, magyarul szólt a hívekhez, és volt, hogy egy teljes misét magyarul celebrált végig. Elfogadásáról tanúskodott búcsúmondata is, amit Várszegi Asztrik címzetes püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát őrzött meg emlékeiben. Eszerint a pápa így köszönt el a magyaroktól:

Idézőjel ikon

„Testvérek, nem tudjátok, mióta vágytam arra, hogy itt lehessek veletek. Köszönöm, hogy itt lehettem!”

Göncz Árpádot személyesen ismerte II. János Pál

A 2014-ben szentté avatott II. János Pál pápa 1996-ban tette ismét tiszteletét Magyarországon. Ekkor mindössze egy kétnapos látogatásra érkezett április 6-án a katolikus egyház feje, aki ekkor eljutott Pannonhalmára és Győrbe is. Az akkor 76 esztendős pápát a repülőtéren a Magyar Köztársaság akkori elnöke, Göncz Árpád fogadta katonai tiszteletadás mellett, de ott volt Horn Gyula miniszterelnök, valamint más magyar tisztségviselők és egyházi vezetők is.

1996-ban is Göncz Árpád köztársasági elnök fogadta II. János Pál pápát
Fotó: Vatican Pool / Getty Images Hungary

Őszentségét a Pannonhalmi Főapátságba, melynek iskolája ekkor ünnepelte fennállásának ezeréves évfordulóját, Göncz Árpád is elkísérte, akit a pápa már korábbról is ismert, hiszen közös barátaik révén már a második világháború utáni években is találkoztak. 

Sok magyar számára ő volt „A pápa”

II. János Pál pápa magyarok iránt érzett tiszteletét mutatja, hogy egyházfőként szentté avatta a magyar-lengyelt uralkodó, Nagy Lajos király lányát, Hedviget, aki apja halála után Lengyelország királynője lett.
Továbbá boldoggá avatta Apor Vilmost, Romzsa Tódort, Battyhány-Strattmann Lászlót, Aviánói Márkot és IV. Károly királyt.

Bár II. János Pál pápa 2005. április 2-án elhunyt, szellemisége a mai napig érezteti hatását, népszerűsége pedig, ahogyan világszerte, úgy hazánkban is töretlen. Nem véletlen, hogy még mindig sokak számára ő „A pápa”, emlékére több szobrot is emeltek szerte az országban. Első budapesti szobrát 2008-ban avatták fel, amely a XVII. kerületi Szent István parkban áll. De van szobra egyebek között a Szent István-bazilikában, Szentendrén, Debrecenben, Szombathelyen, Bátonyterenyén, Piliscsabán és Miskolcon.

Különleges szokások kötődnek az elmúlt évszázadok népi vallásosságához.  Nem kétséges, hogy még a legfurcsább szokások közül is kiemelkednek az ehető szentképek, melyektől oly sokan gyógyulást reméltek egykor.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.