Vakrandin ismerte meg David Bowie feleségét: szerelmük a sírig és azon túl tart

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy zenész és egy szupermodell: ilyen párosításból akadt már néhány, de keveseknek sikerült olyan kincset találnia a másikban, mint David Bowie-nak és Imannak egymásban kölcsönösen. Szerelmük egészen Bowie haláláig tartott, néhai férjét pedig máig sem feledte Iman.

Valódi bulvárszenzáció is lehetett volna a két híresség esküvője, de valójában épp a bulvár volt az, amihez kettejük kapcsolatának semmi köze nem volt. 1992-ben házasodtak össze, majd Iman 2016-ban vesztette el akkor 69 éves férjét. Bowie-nak májrákja volt, ez tudta csak szétszakítani kettejüket, de a modell szerelmének ez sem vetett véget. Megesküdött: soha nem fog férjhez menni ezután.

A modell, aki zavarba hozta a rocksztárt

Iman és Bowie 1990-ben ismerték meg egymást egy vakrandin: a modellt fodrásza ismertette össze későbbi férjével, kifejezetten azzal a szándékkal, hogy összejöjjenek. A brit zenész úgy nyilatkozott: számára meglátni és megszeretni jövendőbelijét pillanatok kérdése volt.

Idézőjel ikon

„Azonnali volt a vonzalmam és mindent elsöprő. Az első randink előtt nem is tudtam aludni az izgatottságtól. Az, hogy a feleségem lesz, részemről eldöntött kérdés volt. Soha semmit nem akartam olyan szenvedéllyel életemben, mint őt”

– mondta el a Hellónak a zenész, aki sosem fukarkodott az áradozó jelzőkkel, ha feleségéről beszélt. „Az emberek azt hihetik, egy szuper modell és egy rocksztár házassága a legjobb dolog a világon. És az is” – mondta például.

David Bowie és Iman 24 évig voltak házasok, szerelmük túlélt mindent
Fotó: Foc Kan / Getty Images Hungary

David Bowie azonnal beleszeretett Imanba

Az első, megrendezett találkozót követően már másnapra randira hívta Imant a férfi: a modell visszaemlékezése szerint szinte foghegyről bökte oda neki, hogy menjen el vele teázni. Valójában ez csak zavara jele volt, ugyanis ő maga sosem ivott teát, így a tradicionális angol délutáni teázás alkalmával is kávét fogyasztott.

Az is csak két hétbe telt, hogy Iman beadja a derekát – Párizsból Los Angelesbe repült, és amikor a terminálra ért, meglepetten vette észre, hogy bár minden teli van paparazzikkal, azok nem őt várják, hanem valaki mást fényképeznek lelkesen. 

Természetesen az a „valaki más” Bowie volt, aki egy virágcsokorral a kezében várta őt, testőrök nélkül, ezzel megmutatva a nagyvilágnak is, mennyire fontos számára a nő.

Mindezek ellenére komoly belső küzdelmet vívott magában Iman: nem akart egy hírességgel kapcsolatba kerülni, ráadásul első gyermeke még kicsi volt ekkoriban. Azt mondja, nem is a színpadra álló énekes párja lett – azt mondja, nem David Bowie felesége volt.

„Ahogy mindig is mondtam: nem David Bowie-ba szerettem bele, hanem David Jones-ba. Bowie egy alias, egy művésznév, egy kitalált személy, de én David Jones-szal találkoztam” – fogalmazott, a zenész polgári nevét említve.

Házasságuk mesébe illett

A párizsi eljegyzést aztán egy svájci és egy olaszországi esküvő követte. Az utóbbin esett az eső, de Imannak mindenki azt mondta, emiatt nem kell aggódjon, mert úgyis ötven évig lesznek boldog házasok.

Ha nem is ötven évig, de valóban felhőtlenül boldogok voltak, pedig egyiküknek sem az első házassága volt ez. Iman kétszer volt férjnél, Bowie-nak is volt egy felesége, és mindkettejüknek született gyermeke is előző kapcsolatából. 2000-ben született meg közös gyermekük, Alexandria – ez abból a szempontból is különleges alkalom volt életükben, hogy ekkor interjúkat is adtak, közelebb engedték magukhoz a sajtót annál, mint ami megszokott volt. Általánosságban véve ugyanis nagy távolságot tartottak az újságíróktól, ritkán fotózták őket együtt, és páros interjúikkal sem volt tele minden magazin.

Idézőjel ikon

Szerették volna megtartani kapcsolatukat saját maguknak.

Ez nem azt jelentette, hogy nem is jártak el otthonról együtt, sőt. Iman egy interjúban elárulta, hogy tévedés azt gondolni, az ismert emberek ne mehetnének ki az utcára úgy, hogy ne paparazzók tömege loholjon utánuk. Felidézett egy alkalmat, amelyen a London Eye-hoz mentek el lányukkal közösen, ki is állták a sort, mégsem lett belőlük látványosság. Az olyan alkalmakat kerülték inkább, mint mondjuk a Valentin-nap: ilyenkor sosem mentek el közhelyesen kötelező romantikus vacsorára, mivel tudták, hogy ha kiszúrja őket valaki, egészen biztosan elemzi minden apró gesztusukat – és annak dacára is talál majd valamit, amibe beleköthet, hogy ők 20 éves házasok.

Úgy érezték, kapcsolatuk csak kettejükre tartozik
Fotó: Ron Galella / Getty Images Hungary

Soha nem megy újra férjhez Iman

Mindennapjaikról azért itt-ott elárultak néhány részletet. A modell szívesen főzött családjának: David Bowie igazán élvezte az otthon melegét, mindig a családot helyezte karrierje elé, és szívesebben töltötte idejét otthon, bulizni inkább Iman járt el. Ami a vitákat illeti, akkor is inkább hallgatott.

Idézőjel ikon

„David nem veszekszik, mert David angol, inkább csendben marad, én vagyok az, aki kiabál, aztán ő elbohóckodja” – mondta.

Nem csoda, hogy a világot sokkolta az, amikor nyolc éve a zenész daganatos betegségben elhunyt: a betegséget is meglehetősen sikeresen tartották titokban a nagyvilág előtt, az egykori modell pedig gyászát is magában élte meg, nem pedig a nagy nyilvánosság előtt. Egy interjúban ugyanakkor azért azt elárulta, nem olyan erős, mint amilyennek látszik – csak megpróbál annak tűnni. Mint hozzátette, sosem fog újra férjhez menni.

„Nagyon magányos vagyok, de hogy új kapcsolatot akarnék? Nem mondom azt, soha többé, de egy darabig biztosan nem” – fogalmazott.

Illata kíséri nap mint nap

A hatvanévesen megözvegyült Iman életben tartja szerelme emlékét. Minden január nehéz számára, árulta el a Harper’s Bazaarnak, mivel férje születésnapja és halálának napja mindössze két nap különbséggel követi egymást. Az utóbbi időkben azonban január tizedikének, férje halála napjának lett egy új jelentése is számára – ezen a napon mindig készít egy rajzot kettejükről.

Azt mondja, férje, akiről egyébként folyamatosan jelen időben beszél, megdöbbenne azon, hogy ilyen típusú művészi vénát fedezett fel magában, mivel korábban egy pálcikaemberkét sem volt képes megrajzolni.

Most viszont úgy képzeli, egy dossziényi rajza marad majd halála után, tele a kettejükről szóló emlékeivel.

2022-ben parfümöt dobott piacra – az illat fontos része a vetiverfű, az az illat, amelyet néhai férje nap mint nap viselt. Nyakában David feliratú láncot hord, melyet egy barátnője készített neki. Egyetlen dolgot nem tett csak meg: férje nevét nem vette fel. Az egykori szomáliai lány, aki kiharcolta, hogy színesbőrű modellként ugyanakkora gázsit kapjon, mint társai, megmaradt Iman Abdulmajid. De maradt örökre David Jones felesége is.

Nagy, másként tragikus és sokkal kevésbé boldog volt Priscilla és Elvis Presley szerelme: a szépség és a rocksztár története hamar keserű fordulatot vett.

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.