A világ legnagyobb dugójából 12 nap alatt jutottak ki az autók

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bosszankodsz, amikor egy baleset miatt helyszínelnek, és emiatt egy órán át araszolsz a dugóban? Ideges leszel, ha nyírják az útszéli sövényt, és ezért lezárnak egy sávot, te pedig kis híján elkésel a munkából? Mit szóljanak azok az autósok, akik napokig rostokoltak reménytelenül a végeláthatatlan kocsisorban 2010 augusztusában Peking közelében.

A Kínai 110-es nemzeti autópályán soha addig nem tapasztalt események zajlottak 12 napon keresztül. Több körülmény fatális együttállásából fakadóan egy közel 100 kilométer hosszú sorban torlódtak fel a járművek, a dugóban szinte szó szerint „gyökkettővel” haladtak, naponta mindössze 1-3 kilométerrel jutottak ugyanis közelebb úti céljukhoz az autók.

Mi okozta a világ legnagyobb dugóját?

Kínában évente megközelítőleg 30 millió autót adnak el, és hiába próbálják a levegőminőség javítása és a rettenetes közlekedési dugók elkerülése érdekében a tömegközlekedési eszközökre átszoktatni az embereket, az autóeladások évente 5-10%-os ütemben növekednek továbbra is. (A videón egy „átlagos” alkalom látható, a csúcstartó 12 nap felvételei a lentebbi videóban szerepelnek.)

Pedig mindent megtesznek, hogy ez a tendencia megálljon, minden kínai nagyvárosban óriási metróépítések és -bővítések zajlanak, Pekingben például több mint 800 kilométer hosszú már a metróhálózat. De ha kell, a hatóságok a rendszám utolsó számjegyére vonatkozó szabályozással is igyekeznek korlátozni a forgalomban résztvevő autók számát. Mindez sokszor hiábavalónak bizonyul.

Ezt az útvonalat használják a Mongóliából történő, 730 millió tonnányi szénimport lebonyolítására, ami már eleve nagy leterheltséget ró a 110-es nemzeti autópályára (A katasztrófa egyik fő okaként ezt nevezték meg, ezért éjszakai szállításokra korlátozták az eset után a szénimportot.) De ha a gyakran előforduló balesetek és természeti jelenségek miatti lezárások mellett ráadásul az a paradox helyzet áll elő, hogy a torlódások elkerülése érdekében zajló útmunkálatokra további járműkonvojok érkeznek építőanyaggal megrakva, akkor szinte garantált a baj.

A dugó pokoli 12 napja

Peking közelében, a 110-es autópályán 2010 augusztusában nem sikerült megszervezni ezeknek a járműveknek a mozgását, ennek következtében a gyorsforgalmi út kijáratai egész egyszerűen bedugultak, megbénítva 12 napra a haladást. Az emberi leleményesség nem ismer határokat, nem telt el sok idő, és máris megjelentek az út szélén az árusok, vizet és alapvető élelmiszereket, kényelmi eszközöket kínálva, méghozzá horribilis áron.

Aki például kenyeret, tojást vagy vizet, esetleg cigarettát szeretett volna vásárolni ebben a dugóban megrekedve, az a szupermarketekhez képest 10-15-szörös áron juthatott hozzá a dolgokhoz. Az árusok kezdtek visszaélni a helyzettel, és aki nemet mondott az ajánlatukra, gyakran fizikai bántalmazásban részesült, volt olyan kamionos, akit megkéseltek. Éjszaka különösen veszélyesnek bizonyult az élet ezekben a napokban. A kamionok, teherautók áruját ellopták, vagy az üzemanyagát szívták le az éj leple alatt, ezért sokan a járművük alatt aludtak, hogy ha kell, megvédhessék a rájuk bízott értékeket.

A hatóságok 400 rendőrt vezényeltek ki a helyszínre, de a több ezer autót, kamiont, teherautót, valamint a dugó irdatlan kiterjedését figyelembe véve nyilvánvalóan előfordultak ezek után is lopások. A sofőrök mindenesetre kártyázással vagy olvasással próbálták elütni a dugóban töltött időt, amelyről az illetékesek az gondolták, hogy akár egy hónapra is elnyúlhat. Szerencsére nem lett igazuk. (Ha az egyes járművek áthaladását nézzük, az 3-5 napig tartott, a 12 nap a teljes kocsisorra vonatkozó adat.)

Volt még nagyobb dugó is ennél?!

Igen is, meg nem is. A 12 nap, ameddig a közlekedési probléma fennált, valóban megdönthetetlennek tűnik, ugyanakkor a járművek sorának hosszát tekintve mégsem ezt tartják a legnagyobb dugónak. Lyon és Párizs között 1980. február 16-án 175 kilométeren át húzódott a kocsisor, miután az időjárás miatt a téli vakációról egyszerre igyekztek tömegesen hazatérni. A berlini fal leomlása után a német családok megvárták a húsvéti ünnepeket, hogy újra egyesüljenek, de az akkori torlódások sem voltak nagyobbak a franciákénál, hiszen átlagban „mindössze” négy órát kellett rostokolniuk a dugóban.

Texasban a hurrikán, Hamburgban az ingázók nagyon magas száma, Japánban a földrengés, vagy például Chicagóban és Moszkvában a hóvihar sem bizonyult olyan súlyos tényezőnek, hogy a kínai rekord megdőljön. Bár a rossz nyelvek szerint a brazíliai São Paulo mindenen túltesz, hiszen ott az év minden egyes napján teljesen lebénul a közlekedés.

Ha arról is olvasnál, hogy mekkora káoszt okozott, amikor a svédek egyetlen éjszaka alatt próbáltak átállni a jobb oldali közlekedésre, ajánljuk figyelmedbe az alábbi cikkünket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.