Ilyen az élet a világ legmagasabban fekvő fővárosában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gyönyörű fekvése ellenére sokak számára kihívás akár csak egy napot is a világ legmagasabban fekvő fővárosában tölteni. Bolívia közigazgatási székhelyéről nem hazugság azt állítani, hogy a felhők között épült, ám éppen ez lehet a hátránya is.

La Paz sok tekintetben mondható egyedülállónak. Az ország középső részének nyugatabb felé eső területén fekszik, körülbelül 68 kilométerre délkeletre a híres Titicaca-tótól, amely a világ legmagasabban fekvő hajózható tava. Ám La Paz is tart egy rekordot: 3250 és 4100 méter közötti tengerszint feletti magasságával ez a világ legmagasabban fekvő nemzeti fővárosa. 

Noha ez a rendkívüli magasság La Paz egyedi karakterét adja, nem kis kihívást is jelent azok számára, akik nincsenek hozzászokva a ritka levegőhöz. 

Fontos tudnod, ha úti célként jelölöd meg a várost, hogy az itt töltött első néhány napban érdemes lelassítanod: a tünetek a semmiből jelentkezhetnek. Ez azt jelenti, hogy nem kell nagy magasságokban túrázni, és jól teszed, ha kerülöd az alkoholt is, hogy a tested ne zavard a bolíviai levegőhöz való alkalmazkodásban.

Idézőjel ikon

A magaslati levegő miatt leggyakrabban előforduló tünetek közé tartozik a fejfájás, a hányinger és a szédülés.

A világ legmagasabb fővárosának ritka levegője kellemetlen meglepetést tartogat a turisták számára
Fotó: February / Getty Images Hungary

Egy város a felhők között

Mindezek ellenére La Paz lélegzetelállító elhelyezkedése az egyik legmeghatározóbb tulajdonsága. A város egy mély kanyonban fekszik, amelyet a La Paz, más néven Choqueyapu folyó vájt ki. Ez a földrajzi képződmény némi védelmet nyújt a közigazgatási fővárosnak az Andok régióját uraló, Altiplano nevű magasfennsíkot sújtó erős szelekkel szemben. Az évek során, ahogyan La Paz népessége növekedett, a város felfelé terjeszkedett a kanyon falain, végül elérve az Altiplano peremét.

Ez a vertikális terjeszkedés drámai kilátásokat nyújt, a meredek terepen kapaszkodó városrészekkel és a mélyen a völgyben fekvő belvárossal.

La Pazból indul a világ egyik legveszélyesebbjének tartott útvonala is
Fotó: John Coletti / Getty Images Hungary

Inka falu helyén a világ legmagasabban fekvő fővárosa

La Paznak gazdag a történelme, amely egészen a város 1548-as alapításáig nyúlik vissza. A spanyol konkvisztádor, Alonso de Mendoza kapitány Nuestra Señora de La Paz, vagyis „Béke Szűzanya” néven alapította a várost egy inka falu helyén.

Idézőjel ikon

A helység nevét később La Paz de Ayacucho-ra változtatták 1825-ben, az amerikai függetlenségi háborúk döntő csatájának tiszteletére.

1898-ban La Paz lett Bolívia nemzeti kormányának székhelye, bár a Legfelsőbb Bíróságnak továbbra is az ország alkotmányos fővárosa, Sucre ad otthont. Ezzel szemben La Paz az ország végrehajtó és törvényhozó hatalmának központja is, amelynek szíve a folyó északkeleti oldalán található Plaza Murillo.

Bolívia közigazgatási fővárosa egyben az ország nemzeti kormányának székhelye is
Fotó: diegograndi / Getty Images Hungary

Ez a tér ad otthont a modern katedrálisnak, valamint a kormányzati és törvényhozási palotáknak, így egyben a bolíviai politikai élet központja is. Apropó: a hivatalos főváros Sucre helyett a országgyűlés is itt található, így La Paz büszkélkedhet a világ legmagasabban fekvő parlamentjével is.

Ahol az ősi és a modern keveredik

La Paz megőrizte különleges légkörét, amelyet történelme, földrajza és őslakos kultúrája alakított ki. A város régebbi részeinek keskeny, kanyargós utcáin vörös cseréptetős házak sorakoznak, amelyek egyetlen négyzetcentijükben sem hasonlítanak a látképet ma már egyre inkább uraló felhőkarcolókra. A felföldi őslakos népek élénk jelenléte gyakran színes hagyományos viseletben, tovább gazdagítja a város kulturális szövetét.

La Paz régebbi részén ma is gyakran látni népviseletben járó helyieket
Fotó: ArtMarie / Getty Images Hungary

A La Paz fölé 6402 méterre magasodó, fenséges Nevado Illimani nevű hófedte csúcs a Cordillera Real hegységben lenyűgöző hátteret ad az egyébként is csodás természeti szépségekkel megáldott fővárosnak, emellett

Idézőjel ikon

állandóan emlékeztet a város Andok-felföldhöz való kapcsolódására.

Kontrasztos hely

A város gazdaságát olyan iparágak támogatják, mint az élelmiszer-feldolgozás, a textil- és ruházati ipat, valamint lábbelik és vegyi anyagok készítése. La Paz jól kapcsolódik a szomszédos országokhoz és a szélesebb világhoz, vasutak és autópályák kötik össze a perui és chilei tengeri kikötőkkel, valamint Argentínával és Brazíliával.

A város felett elhelyezkedő El Alto Nemzetközi Repülőtér kulcsfontosságú kapu a nemzetközi utazók számára.

La Paz a sokszínűsége miatt is különleges város
Fotó: Alison Wright / Getty Images Hungary

A város kontrasztja azonban megkérdőjelezhetetlen: ez az a hely, ahol az ősi hagyományok találkoznak a modern fejlődéssel, a magaslati élet kihívásait pedig egy vibráló kultúra kíséri. A kontraszt megmutatkozik a városban élő emberek helyzetében is: míg a hegy tetején nyomornegyedekben laknak a legszegényebbek, addig a legtehetősebbek a völgyben luxuskörülmények között töltik napjaikat. 

Ha szeretnéd azt is megtudni, hogy milyen az élet Ázsia legnagyobb nyomornegyedében, ajánljuk figyelmedbe az erről készült cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.