Le kell mondani a nyaralást? Vészhelyzetet hirdettek a magyarok kedvelt úti célján

Olvasási idő kb. 2 perc

Már halálos áldozatot is követelt a Görögországban pusztító tűzvész, amely csaknem 100 ezer hektárnyi területet érint, és Athén külvárosát is elérte. Bár az oda készülő nyaralóknak egyelőre nem muszáj lemondani tervükről, indulás előtt feltétlen érdemes az aktuális helyzetről tájékozódni.

Idén májusban történetének legnagyobb hőhulláma söpört végig Görögországon, ahol a hőmérséklet a 43 Celsius-fokot is elérte, több helyen erdőtüzeket okozva. Akkor több száz turistát kellett kimenekíteni a veszélyeztetett körzetekből, a múlt hétvégén pedig a fővárostól északra csaptak fel a lángok, amik a napok óta tartó 40 fok körüli hőség és az erős, 50 km/órás szél miatt továbbterjedtek, emiatt kedden újabb evakuálási riasztást rendeltek el a tengerparti Nea Makri városában. Egy ember – feltehetően egy nő – életét vesztette az észak-athéni Vrilisziában, a holttestét egy boltban találták meg. A hatóságok szerint a tűz továbbra is veszélyt jelent otthonokra, üzletekre és középületekre, miközben az Athént beborító füstfelhő csak lassan oszlik el – közölte a BBC.

A nyaralás lemondása is felmerülhet

A tűzoltásban több mint 700 ember, 199 tűzoltóautó és 35 vízibombázó repülőgép vesz részt. A lángok már mintegy 100 ezer hektárnyi területet pusztítottak el, és három kórház evakuálására is szükség volt a veszélyeztetett régiókban. A helyszínen robbanások is hallatszottak, amiket valószínűleg üzemanyagtartályok és lakossági gázpalackok okoztak. Emiatt a nyaralókat is óvatosságra intik, bár egyelőre nem szólították fel őket utazásuk lemondására.

Görögországban vészhelyzet van, érdemes megfontolni a nyaralás lemondását vagy elhalasztását
Fotó: Milos Bicanski / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

40 különböző helyen csaptak fel a lángok, amelyek néhol a 25 méteres magasságot is elérik. Két emberünk is megsérült az oltás közben

– mondta el Vasziliosz Vatrakogiannisz tűzoltó ezredes.

Az Európai Unió és több tagállam is bejelentette, hogy segítséget nyújt a tűzoltásban, miután a görög kormány aktiválta a közös polgári védelmi rendszert. Olaszország két repülőgépet, Franciaország és Szerbia egy-egy helikoptert biztosít, míg Spanyolország, a Cseh Köztársaság és Románia további járműveket és személyzetet küld. A szomszédos Törökország is két repülőgépet és egy helikoptert ígért. 

A görög hatóságok egyelőre nem hirdettek a tavalyihoz hasonló szükségállapotot Athénban. Az FCDO (Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatal) viszont jelenleg nem javasolja a görög szigetekre való utazást – adta hírül a CN Traveler. Bár repülőjáratokat még nem töröltek, mindenképpen tájékozódni kell az adott légitársaságnál a lemondás feltételeiről, és arról, mi számít vis majornak, illetve ugyanígy érdeklődni a szállásadónál, utazási irodánál is. Most különösen hasznos lehet utasbiztosítást kötni, elvégre a helyzet óráról órára változhat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.