A gazdagok szomszédságában áll a legveszélyesebb nyomornegyed

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A magasba épült, különleges elhelyezkedésű házaival takaros és kedves városkának tűnik, ám Rocinha nem éppen a legromantikusabb hely a világon. Ez ugyanis Rio de Janeiro legnagyobb favelája, vagyis nyomornegyede, amely egy cseppet sem mondható veszélytelennek.

Rio de Janeiro faveláinak története a 19. század utolsó éveiben akkor kezdődött, amikor Brazília birodalomból köztársasággá vált. Miközben a huszadik század folyamán a nemzet drámai politikai változásokon ment keresztül,

az ország második legnagyobb városának nyomornegyedei egyre nagyobbak lettek, és számuk is növekedett. 

Kezdetben ezek a közösségek a városba lazán beágyazott települések voltak, amelyek szervesen alakultak ki a belső migránsok és vándormunkások elhelyezésére. Ahogy azonban egyre többen lettek, és egyre nagyobb számban népesültek be a városi alsóbb osztályok is, a favelák lakói belső szerveződésekbe, lakói egyesületekbe tömörültek. Ezek a szervezetek a közösségi irányítással kapcsolatos kérdések megvitatásának fórumaként szolgáltak, emellett összekötőként is működtek a favela lakói és a városvezetés között. Miután a városi és az állami kormányzat számos közszolgáltatást nem terjesztett ki a favelákra, a közösség tagjai helyi egyesületeik vezetésével összefogtak, hogy

Idézőjel ikon

megfelelő higiéniát, orvosi ellátást és közlekedést biztosítsanak maguknak.

A favelák mérete egyre csak nőtt, sokkal veszélyesebbé téve a várost
Fotó: FlavioAlmeida / Getty Images Hungary

Sokáig nem foglalkoztak a város nyomornegyedeivel

A huszadik század első felében azonban a városi és állami kormányzat nagyrészt figyelmen kívül hagyta a favelákat, amelyek csak az 1940-es évek közepétől kezdtek politikai figyelmet kapni. Ebben az időszakban a szegénység enyhítését és a nemzeti modernizációt hirdető, populista politikusok kerültek hatalomra mind országos, mind pedig helyi szinten. Programjuk központi eleme volt a modern, higiénikus, közcélú lakások biztosítása a nyomornegyedek alternatívájaként, amelyekről úgy gondolták, hogy

nemcsak betegségeket, írástudatlanságot és bűnözést, hanem erkölcsi korrupciót és politikai radikalizmust is szülnek.

Az 1940-es évek „proletárparkjainak” ötlete Henrique Dodsworth polgármester fejéből pattant ki, amely a favelák felszámolásának precedensét teremtette meg az 1960-1970-es években indított, teljes körű felszámolási kampányok számára. Ezeket a telepeket a favelák kitelepített lakóinak ideiglenes lakhatására szánták, amíg a város és az állam kormánya állandó lakhatási projekteket nem tud felállítani. Ám miután azok nem voltak megfelelően karbantartva, a parkokat az első elfoglalásuk után néhány éven belül elhagyták lakói.

A város nyomornegyedeiben a lakók igen szerény körülmények között élnek
Fotó: Igor Alecsander / Getty Images Hungary

Feladták a terveiket, hogy rendbe tegyék a várost

Noha a közszállások építésének fő oka a szegénység csökkentése volt, az 1960-1970-es évek ingatlanpiaci érdekei is azt diktálták, hogy agresszív módon folytassák a favelák felszámolását. Ennek magyarázata pedig nem más volt, minthogy sok favela értékes belvárosi földterületen helyezkedett el Rio leggazdagabb negyedei mellett, amelyek igencsak alkalmasak voltak a jövedelmező kereskedelmi és lakásépítési vállalkozások számára. A következő két évtizedben a kormányzat nagyszabású nyomornegyed-felszámolási programot indított, amely során a kitelepített favelalakókat a város perifériáján található állami lakótelepekre költöztették.

Idézőjel ikon

Ahogyan azonban korábban a „proletárparkokat”, úgy ezeket is elhanyagolták.

Miután tehát nem sikerült kezelni a riói lakáshiány alapvető okait, a város faveláinak lakossága folyamatosan növekedett, így a kormány tisztviselői az 1970-es évek végén végül feladták a felszámolási politikájukat.

Egy pillanat a brazil város veszélyes nyomornegyedeinek életéből
Fotó: Tom Wilde / Getty Images Hungary

Valami elkezdett változni városszerte

Igen ám, de addigra már Rio legszegényebb polgárainak alapvető emberi jogai jelentősen sérültek. Az 1960-70-es évekbeli kitelepítések mintegy 140 ezer ember életét érintették, és súlyosbították a város lakhatási problémáit, mivel mind földrajzi, mind pedig társadalmi-gazdasági szempontból tovább marginalizálták a szegényeket. Bár az 1950-es évektől kezdődő két évtized a favelák lakói számára a nagy küzdelmek időszakát jelentette, számos olyan kulcsfontosságú fejlemény történt, amely valamelyest segített a tisztességes lakhatásért folytatott küzdelmükben.

A favelák lakóinak egyre több lehetőségük lett
Fotó: Lindrik / Getty Images Hungary

A favelákkal foglalkozó társaságok úttörő kísérleteket hajtottak végre a favelák fejlesztése terén, és fontos előfutárai voltak azoknak az urbanizációs kampányoknak, amelyeket a városi, állami és szövetségi kormányok később a favelaprobléma elsődleges megoldásaként fogadtak el. Ezek a programok az infrastruktúra fejlesztését állították a központba,

Idézőjel ikon

miközben ösztönözték a politikai szerepvállalást és a nagyobb város szociális gazdaságába való integrációt.

Bár tény, hogy az erőfeszítések nem hoztak radikális változásokat a favelákkal kapcsolatos kormányzati politikában, jelentős lépést jelentett viszont az ott élők keményen megvívott harcában az, hogy a választott földterületeik jogos lakóiként ismerjék el őket. Ez aztán szilárdan megalapozta a favelákban ma is a virágzó, alulról építkező politikai kultúrát.

Újfajta veszélyek jelentek meg a város legszegényebb részeiben

Ahogy a brazil kormány az 1980-as évek elején fokozatosan eltávolodott a katonai uralomtól és a demokrácia felé haladt, az ország egyre inkább a tiltott kábítószerek nemzetközi kereskedelmének fontos csomópontjává vált. Az évtized közepére a favelák lakói már nem a kilakoltatással és az áttelepítéssel küzdöttek, hanem ezt a fenyegetést egy másikra cserélték:

a kábítószeres erőszakra és az erőszakos rendőri elnyomásra.

1985-re Rio de Janeiro nemcsak az Andok régióiból az Egyesült Államokba és Európába irányuló kábítószerexport legfontosabb csomópontjává vált az országban, hanem a kokain jelentős helyi fogyasztói piacát is kialakította, amely a korábbi években gyakorlatilag nem is létezett. A tekintélyelvűségtől a demokratikus kormányzás felé vezető nemzeti politikai átrendeződés ellenére az erőszak szintje az 1980-90-es években az egekbe szökött, olyannyira, hogy Brazíliát gyakran a világ legdurvább, nem háborús állapotban lévő országának tekintették. A kábítószerrel kapcsolatos erőszak 1994-es csúcspontján a riói gyilkosságok száma körülbelül hétszerese volt az 1979-es, a katonai rezsim idején mért országos értéknek. 

A '80-as, '90-es években megszaporodtak az életellenes bűncselekmények is
Fotó: UrsaHoogle / Getty Images Hungary

Megcsillant a remény egy jobb jövőre

Ez a dinamika azonban 2008 óta valamelyest lelassult, ugyanezen év novemberében Rio de Janeiro kormánya ugyanis elindította a Pacifying Police Units programot (Unidades de Polícia Pacificadora – UPP), egy államilag irányított akciót a kábítószer-kereskedelem leszerelésére és arra, hogy visszaszerezzék a város faveláit azoktól a bandáktól, amelyek az 1980-as évek közepe óta irányították ezeket. A szegények rendőrségről alkotott hagyományos felfogását azonban igen nehéz megváltoztatni az őket ért több évtizedes bántalmazás után, így nehezen is fogadják el az állandó, fegyveres rendőri jelenlétet. Az UPP-vel rendelkező közösségek azonban ma holisztikus fejlesztési projektek befogadói is, amelyek célja az állami bűnüldözés bevezetése és a közösségi intézmények felépítése. Rio de Janeiro városának történetében így először fordul elő, hogy

Idézőjel ikon

a favelák lakói oly módon is részt vehetnek a civil társadalomban, ahogy korábban sosem.

Rocinha, a város legnagyobb favelája

Ma Rio de Janeiróban egyébként több mint ezer favela található. A legnépesebbeket sokféleségük miatt „komplexumnak” is nevezik. Ezek közé tartozik Rocinha, a legnagyobb favela Rio de Janeiróban, egy olyan városban, ahol a nyomornegyedek lakói a lakosság 22,03 százalékát teszik ki. Ez azt jelenti, hogy a 6,3 millió riói lakosból 1,4 millióan élnek ezekben. Egy 2010-es népszámlálás szerint Rocinha lakossága körülbelül 70 ezer fő volt, de a becslések szerint a legnagyobb favela 0,8 négyzetkilométeres területén 150-300 ezren zsúfolódnak össze. Ahhoz, hogy elférjenek Rocinha huszonegy városrészében, a házak egymásra épülnek, néha kilenc, tíz vagy tizenegy emelet magasak. Néhány nyomornegyedhez képest a legnagyobb viszonylag jó infrastruktúrával rendelkezik, betonból és téglából épült házakkal és üzletekkel, köztük bankokkal és gyógyszertárakkal.

Rocinha téglából épült házaiban nincs tiszta ivóvíz, miután rendkívül rossz a csatornázottság
Fotó: imagean / Getty Images Hungary

Az itt élők körülbelül 99 százaléka rendelkezik elektromos árammal, és a legtöbbjüknek van folyóvize is, noha Rocinha csatornázottsága nagyon rossz: a szennyvíz a házak közötti csatornában folyik. 

Idézőjel ikon

A szolgáltatások hiánya miatt ez a favela a 126 riói városrész közül a 120. helyen áll az emberi fejlődési indexen.

A leggazdagabbak szomszédjai a legszegényebbek

Rocinha elhelyezkedése Rio de Janeiro egyik gazdag negyedének szomszédságában egyébként jól mutatja a gazdagok és szegények közötti éles kontrasztot. Rocinha lakossága fiatalabb és kevésbé képzett, mint Rio más nyomornegyedeiben, így az erőszak komoly aggodalomra ad okot ezen a területen. Emellett a sűrű népesség és a higiénia hiánya miatt Rocinha, Rio más nyomornegyedeihez hasonlóan, tuberkulózistól ésmás fertőző betegségektől szenved. A közösség, amely egyre nagyobb figyelmet kap az olyan események miatt, mint amilyen a 2016-os olimpia is volt, egyre jobban kapcsolódik a körülötte lévő világhoz, miközben azért küzd, hogy jobb jövője legyen az oktatás és az egészségügy terén, és hogy kevesebb legyen az erőszak.

Ha kíváncsi vagy, milyen a világ másik felén egy olyan nyomornegyed, amelyben félezer embernek jut egyetlen vécé, olvasd el az erről szóló írásunkat is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.