Ez a Föld 10 legveszélyesebb városa: messziről kerüld el mindet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az utazók számára nemcsak az fontos, hogy melyik országban vagy városban várják őket a legszebb látnivalók, hanem az is, hogy hol milyen veszélyekre kell számítaniuk.

Amikor megtervezzük utazásainkat, a veszélyekre is felkészülünk, ha máshogy nem, hát azzal, hogy utasbiztosítást kötünk. Persze a legtöbben ezt azzal a céllal teszik, hogy esetleges megbetegedéseik orvosi költségeit minimalizálják: azon ritkán gondolkodunk, mekkora esélyünk lehet arra, hogy egy-egy városban valamilyen vagyon elleni vagy erőszakos bűncselekmény áldozatává válhatunk.

Ezek a világ legveszélyesebb városai

Ha távolabbi tájakra indulunk, azért gyakrabban merül fel bennünk az a kérdés, hogy vajon milyen viszonyok várnak majd a messzeségben. Különböző ranglisták évről évre napvilágra kerülnek azzal kapcsolatosan, hogy mely városokban van a legnagyobb veszélye annak, hogy kizsebeljenek bennünket, ezért legtöbben még az európai fővárosok utcáin is figyelnek arra, hogy ne farzsebbe dugott pénztárcával sétáljanak, és az értékesebb ékszereket sem utaztatják meg.

A mexikói Tijuana a világ legveszélyesebb városa
Fotó: Dave G. Houser / Getty Images Hungary

A világ legveszélyesebbnek tartott városaiba hazánkból ugyanakkor meglehetősen sokat kell utazni: két kontinensen, mindössze három országban találhatók meg ezek. Íme, a lista:

  1. Tijuana, Mexikó
  2. Acapulco de Juarez, Mexikó
  3. Caracas, Venezuela
  4. Ciudad de Victoria, Mexikó
  5. Ciudad Juarez, Mexikó
  6. Irapuato, Mexikó
  7. Ciudad Guyana, Venezuela
  8. Natal, Brazília
  9. Fortaleza, Brazília
  10. Ciudad Bolivar, Venezuela.

Az észak-amerikai kontinens déli területei, valamint a dél-amerikai kontinens északi és keleti területein fekszenek tehát azok az országok, melyekben a legveszélyesebb városokat megtalálod?

Idézőjel ikon

Brazília két, Venezuela három, Mexikó öt településsel szerepel a listán, amelyet a 100 ezer főre vetített emberölések száma alapján készítettek.

A 2024-es lista összeállításában a 300 ezer lakosnál nagyobb, nem háborús zónákban fekvő nagyvárosokat vizsgálták, és érdekes, de ezeken a helyeken a kisstílű, piti bűncselekmények, mint például a zsebtolvajlás, kisebb arányban fordulnak elő, mint az olyan, sokkal kevésbé veszélyesnek ítélt városokban, amelyekben a bűnüldözés sokkal hatékonyabban működik, erősebb a gazdaság, és a politikai stabilitás is jelentősebb. A biztonságosabb városok általában olyan országokban találhatók, amelyekben a fegyverviselést meglehetősen szigorú szabályokhoz kötik, talán ezért sem kerülhetett fel egyetlen európai ország egyetlen városa sem erre a listára.

Mexikóban a kartellek okozzák a bajt

Mexikó elsősége a listán nem véletlen. A kormány évtizedek óta áll harcban a kartellekkel, amelyek az illegális szerekkel való kereskedelmet irányítják az Amerikai Egyesült Államok irányába. A jól finanszírozott, meglehetősen jól szervezett és természetesen igencsak erőszakos bűnözői csoportok teszik igazán veszélyessé ezeket a városokat, mivel folyamatosan harcban állnak azért, hogy ki kontrollálja az egyes csempészútvonalakat, a rivális kartellek mellett a kormánnyal is folyamatosak a fegyveres konfliktusok.

De mi a helyzet Európában?

Joggal merülhet fel benned annak kérdése is, vajon Európában mire számíts veszély terén. Többféle szempontból is megvizsgálható, mely városok számítanak veszélyesnek a kontinensen, ezek közül is mutatunk néhányat.

A szicíliai Cataniát veszélyesnek érzik lakosai
Fotó: Salvo Olimpo / 500px / Getty Images Hungary

A Numbeo felületén az egyes városokban élők saját, szubjektív véleményüket mondhatják el arról, milyen veszélyes az élet egy városban. Az önbevallás alapján felállított lista a következő:

  1. Catania, Olaszország
  2. Marseille, Franciaország
  3. Birmingham, Egyesült Királyság
  4. Coventry, Egyesült Királyság
  5. Charleroi, Belgium
  6. Naples, Olaszország
  7. Montpellier, Franciaország
  8. Liège, Belgium
  9. Grenoble, Franciaország
  10. Nantes, Franciaország

A kontinensen ezekre a veszélyekre számíts

Érezhető némi túlsúly a mediterrán államok irányában a lista alapján, de nézzük azt is, egyes részterületekkel kapcsolatosan mit sugallnak az adatok! A zsebtolvajok a Quotezone, egy brit biztosítási alkuszcég ismeretei alapján Milánóban, Firenzében és Párizsban a legaktívabbak, a felmelegedés hatására a legnagyobb egészségügyi rizikója pedig annak van, ha Párizsban kap el a kánikula. Emésztőszervrendszeri megbetegedésekre a spanyol Benidormban kell a bulizóknak felkészülnie, a legszennyezetteb levegőt pedig Athénban kell beszívniuk a helyieknek és az utazóknak. 

A közúti balesetek száma Romániában és Bulgáriában a legnagyobb, az európai partokon pedig a magas vízszint okozta természeti katasztrófák jelenthetnek problémát.

Ha az is érdekel, a Budapestre utazókat milyen veszélyekre figyelmeztetik, ezt a cikkünket olvasd el!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.