Megváltozhat a közlekedési lámpák működése: így kell majd értelmezni a fényeket

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az önvezető autók fejlődése miatt a közlekedési lámpák is megváltozhatnak a jövőben, így a piros, sárga, zöld jelzés mellé kell még egy fény, a fehér, ami az önvezető autók közlekedését segítené.

Az új elképzelés szerint a kereszteződésekben a fehér lámpa jelzésénél az önvezető autók rendszerei vennék át a sofőrtől az irányítást, a hagyományos autók vezetőinek pedig elég lenne az előttük lévő autó manővereire hagyatkoznia, adta hírül az Inforstart.

Átalakul a forgalmi rend, új lámpa jön a közlekedésben

A többi jelzőfény ugyanazt jelentené, a piros tehát az áthaladás tilalmát, a zöld pedig a szabad áthaladást jelentené. Abban az esetben, ha egy kereszteződésben több lenne a kizárólag emberi irányítású gépjármű, a jelzőrendszer automatikusan visszakapcsolna a klasszikus piros-sárga-zöld jelzésre.

Az önvezető autók miatt átalakulhatnak a közlekedési lámpák is
Fotó: monticelllo / Getty Images Hungary

Az önvezető autóknak szóló elkülönült jelzésrendszerre javaslatot tevő Ali Hajbabaie, a North Carolina State University kutatócsoportjának vezetője szerint az új szabály alkalmazására azonban várni kellene addig, amíg az önvezetésre képes autók aránya meghaladja a 40-50 százalékot a teljes gépjárműflottán belül.

Önvezető autók akcióban

Ahogyan a Dívány korábban megírta, az önvezető autók világa már nem a jövő, hanem a jelen. San Franciscóban 30 személyautóból álló önvezető flottával rendelkezik egy General Motors tulajdonában lévő taxitársaság, amely engedélyt kapott ezeknek a gépjárműveknek a közúti tesztelésére. Az autók eddig nem okoztak balesetet, néhány probléma azonban adódott velük: előfordult például több olyan eset, amikor egy ilyen robotaxi látszólag minden ok nélkül leállt, így akadályt jelentett a forgalom számára. Egyik alkalommal teljesen elzárt egy utcát, így az ott haladó, 45 személyt szállító autóbusz teljesen elakadt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.