Miért titkolózik a királyi család Katalin hercegné állapotáról?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Január 16. óta azt találgatja a világ, hogy vajon műtétje után miért tűnt el a nyilvánosság elől a walesi hercegné.

Ráadásul, az operáció után nem sokkal került nyilvánosságra, hogy III. Károly király prosztataműtétje során rosszindulatú daganatot fedeztek fel a szervezetében. Az alattvalók és az egész világ szinte biztosra vette, hogy Katalin esetében is rákos megbetegedésről van szó, ám ezt cáfolták. 

Az internet korában nehéz a titkokat megőrizni

Ugyanakkor felmerült a kérdés, hogy ha Károly király betegségéről ilyen nyíltan beszélnek, akkor Katalin esetében miért titkolóznak?

„Az aktuális uralkodó egészségügyi állapota közügy, ám vannak olyan határok, amelyeket még III. Károly esetében sem lépnek át – mondja Csorba Katalin protokollszakértő. Hivatalosan közölték a műtét, illetve a daganatos betegség tényét, ám azt például nem árulták el az ő esetében sem, hogy milyen típusú rákról van szó. Katalinnál viszont csak azt jelentették be, hogy hasüregi műtéten esett át, ami hosszabb kórházi tartózkodást és felépülési időt igényel.”

Katalin hercegné és III. Károly állapota is állandó témát szolgáltat a lapoknak
Fotó: Ming Yeung / Getty Images Hungary

Csorba Katalin szerint azt, hogy a walesi hercegné betegségéről semmilyen hírt nem közölnek, illetve hogy az állapotával kapcsolatban is jóval szűkszavúbbak a nyilatkozatok, magyarázhatja a tény, hogy kisgyerekei vannak, akik azonban már tudnak olvasni, és elérhetőek számukra az online tartalmak.

Idézőjel ikon

Ezért is problémás, hogy az angol sajtó folyamatosan találgat, a legintimebb részleteket is taglalva; legutóbb például arról, hogy a hercegné sztómazsákot kapott.

„Az internet korában még nehezebb titkot tartani, bár Katalinnak eddig ez jól sikerült – mondja a szakértő. Ugyanakkor az emberi kíváncsiságot nagyon nehéz féken tartani; néhány napja már lefotózták a hercegnét az édesanyja autójában, és csoda, hogy eddig nem találtak egy olyan kórházi dolgozót, aki ugyan névtelenül, de csöpögtet információkat.” 

A hallgatás vált gyanússá 

A leendő uralkodó, Vilmos herceg és családja – így a felesége is – jelenleg valamilyen szinten védelmet élvez a brit bulvármédiával szemben, ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy annak idején Diana hercegné is folyamatosan a figyelem kereszttüzében volt, és egyáltalán nem tisztelték a magánéletét. 

„Azt, hogy Katalinra mennyivel nagyobb figyelem hárul, mint a királyi család más tagjaira, mi sem bizonyítja jobban, hogy szintén januárban Sarah Ferguson, András herceg volt felesége nyilvánosságra hozta, hogy bőrrákot diagnosztizáltak nála – magyarázza a protokollszakértő. Ez egy napig volt hír, ám Katalin folyamatosan a címlapokon van közel két hónappal a műtétje után is. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy rendkívül nagy népszerűségnek örvend; háromgyermekes édesanya, aki emellett sokat dolgozik a monarchiáért.

Idézőjel ikon

Ugyanakkor Katalin és Vilmos már egy egészen más generáció; míg II. Erzsébet jelszava az volt, hogy »Soha ne panaszkodj, soha ne magyarázkodj!«, addig az őt követő generációkra már sokkal jellemzőbb, hogy miközben a régi hagyományokat is őrzik, a modern világban is ügyesen kell lavírozniuk.

Tehát a műtét tényét közölték, de, hogy erre miért került sor, azt már nem.”

A walesi hercegné rendkívül népszerű: háromgyerekes anya, és keményen dolgozik
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

Ugyanakkor éppen az teszi gyanússá és súlyossá az ügyet, hogy Katalin és Vilmos meglehetősen nyíltan élik az életüket, elég csak belegondolni, hogy arról is beszámoltak, hogy Katalin számára milyen nehezek voltak terhességei első hónapjai. Most azonban hallgatásba burkolóznak. 

Talán egyszer megszólal Katalin hercegné

Korábban a királyi családban nem volt szokás, hogy megmutassák a gyengeségeiket is, például amikor az ötvenes évek elején II. Erzsébet édesapjának, VI. Györgynek eltávolították a bal tüdőlebenyét, homályosan csak strukturális rendellenességekre hivatkoztak, ám a daganatos betegség még a halála bejelentésekor sem hangzott el. 

VI. György király betegségét tabuként kezelték
Fotó: Lisa Sheridan / Getty Images Hungary

„Amikor II. Erzsébet trónra lépett 26 évesen, úgy fogalmazott, hogy élete végéig szolgálja a népét, de legalábbis, amíg képes rá – mondja Csorba Katalin. A néhai királynő és férje, Fülöp herceg viszont már nyíltan beszélt arról, amikor például mozgásszervi problémák miatt kényszerült műtétre. Ugyanakkor, amikor 2022-ben Erzsébet platina jubileumi ünnepségének már nem minden eseményén vett részt a királynő, az előrevetítette, hogy komoly probléma lehet a háttérben, amiről azonban nem nyilatkoznak.”

A brit királyi család véleményvezérként is működik, és a számukra fontos ügyek mellett felemelik a szavukat. 

„III. Károly azért beszélt a prosztataműtétjéről, hogy ezzel felhívja a figyelmet a szűrés fontosságára – mondja Csorba Katalin protokollszakértő. És el is érte a célját, ugyanis egyes hírek szerint 30 százalékkal többen mentek el a brit férfiak közül szűrésre, mint korábban. Azt, hogy Katalin hercegné idővel beszél-e majd a januári műtétről – hasonló okokból –, nem tudhatjuk. Ám a legfrissebb hírek szerint Károly király júniusi hivatalos születésnapján már meg fog jelenni a nyilvánosság előtt.”

Ha kíváncsi vagy, hol laknak az angol királyi család tagjai, olvasd el ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.