Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.
A magyar őstörténet mindenki által ismert legendája, miszerint nomád elődeink lovaik nyerge alatt puhították a nyers húst a vándorlások, hadjáratok alatt, majd, amikor éhesen megpihentek, elővették, és boldogan elfogyasztották azt – de vajon tényleg létezett ez a kissé furcsa szokás, vagy csupán a (történet)írók fantáziájának szüleménye?
A rómaiak terjesztették a mendemondát
A közkeletű legenda a nyereg alatt puhított húsról minden valószínűség szerint puszta kitaláció, melyet a felsőbbrendűség-tudatukról ismert rómaiak terjesztettek annak érdekében, hogy különös szokásaikkal minél primitívebbnek, barbárabbnak állítsák be a birodalmukat ostromló eurázsiai vándornépeket. A hiedelem alapja egy 4. században élt római szerző, Ammianus Marcellinus hunokról szóló leírása, melyben nyereg még egyáltalán nem szerepelt, a történetíró szerint a nomád hunok a nyers húst a lovuk hátára és a combjuk alá teszik; a nyereg alatti puhítás motívuma csak később, a középkori krónikákban jelent meg először.
Marcellinus valószínűleg egyetlen hunnal sem találkozott soha életében, azoknak a beszámolói, akik viszont tényleg ismerték Attila király népét és más pusztai nomád civilizációkat, egyáltalán nem említenek hasonló szokásokat, sőt, a leírások szerint a sztyeppéken élő állattartó népek nagyon ritkán, csak kivételes alkalmakkor ettek nyers húst. Valójában kiválóan ismerték a hús megfőzésének rejtelmeit, mely célra kazánokat és üstöket hordoztak maguknál, a megfőtt marhahúst pedig porrá zúzva tartósították, amit később forralt vízben „újramelegítve” egyfajta „kásaként” fogyasztottak.
A nyereg alá tett nyers hús egyébként sem lenne túlságosan higiénikus és ízletes: a ló izzadsága teljesen átitatná, szörnyű bűzt árasztana magából, arról nem is beszélve, hogy az állat számára rendkívüli kényelmetlenséget okozna egy hasonló „betét” a nyereg alatt, fájdalmában akár lovasát is ledobná a hátáról.
A lovak sebeit kezelték nyers hússal?
Egyes források szerint ugyanakkor a pusztai népek körében régi bevett szokásnak számított megsózott, nyers hússzelettel kezelni a lovak hátát, amikor a nyereg felsértette azt. Az állat hátára tapasztott vékony hússzeletek távol tartották a férgeket a sebtől, és segítettek, hogy gyorsabban begyógyuljon, a húst azonban sohasem ették meg, hanem a „kezelést” követően azonnal eldobták – talán ez a szokás vezette tévútra a római történetíró fantáziáját, feltéve persze, ha tényleg létezett ilyesmi.
Idehaza csak sokkal később, a 19. században terjedt el a nyereg alatt puhított húsról szóló mendemonda, amikor a nemzeti mozgalmak előszeretettel színezték ki az ősmagyarság történeteit, és terjesztettek hasonló fantáziadús kitalációkat – a „legendát” már 1903-ban megcáfolta Bátky Zsigmond néprajzkutató, ennek dacára máig töretlenül tartja magát a közhiedelemben.
Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.
