Sokkoló elméletek keringenek a 9/11-es terrortámadásról – Az amerikai kormány állt a háttérben?

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2001. szeptember 11-én a világtörténelem fordulatot vett, amikor két, az al-Kaida terrorszervezet által eltérített utasszállító repülőgép becsapódott a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyaiba – az összehangolt öngyilkos merényletsorozat örökre leszámolt a ’90-es évek tartós békéről szőtt álmaival, és beindította a terrorellenes háború korszakát. Nem csoda, hogy szinte azonnal megjelentek a különböző összeesküvés-elméletek, melyek szerzői azt állítják, valamilyen titkos, hátsó szándék rejlik a 9/11-es események mögött; Laposföld rovatunk mai írásában ezekre a máig népszerű teóriákra vetünk egy közelebbi pillantást.

Már a merénylet napján beindult a konteógyár

Az internetes fórumokon már a támadás napján felbukkantak kételkedő hangok, akik úgy vélték, az amerikai kormány és a média elhallgatja a teljes igazságot, a következő években pedig szinte szubkultúrává nőtte ki magát a szeptember 11-ével kapcsolatos konteók híveinek közössége, akiknek elképzeléseit főként a terrortámadással kapcsolatos (szerintük) megválaszolatlan kérdések és homályos részletek fűtötték.

Ezek az összeesküvés-elméletek úgy tartják, az USA politikai és katonai vezetői tudtak a készülő merényletről, de szándékosan hagyták megtörténni – hasonló elméletek láttak napvilágot a Pearl Harbor elleni támadás kapcsán is –, vagy egyáltalán nem iszlám szélsőségesek művéről van szó, hanem valójában az amerikai kormány, illetve más befolyásos szervezetek – a globális háttérhatalom, az illuminátusok, satöbbi – a felelősek, akik ügyesen eljátszották, mintha terrortámadásról lett volna szó.

A cél természetesen az újabb közel-keleti háború legitimálása volt, melyre kiváló ürügyet jelentett a terror megfékezése, de a lakosság feletti kontroll megkaparintása sem utolsó szempont, hiszen terrorveszély esetén sokkal könnyebb elhitetni a naiv polgárokkal, hogy saját érdekeikből hallgatják le a telefonjaikat, figyelik meg őket kamerákkal az utcán, és nyirbálják meg szabadságjogaikat.

Belülről robbanthatták fel az ikertornyokat?

Leomlanak a World Trade Center felsőbb szintjei
Fotó: David Surowiecki / Getty Images Hungary

Az egyik legnépszerűbb 9/11-es konteó szerint valójában nem is repülőgépes merénylet történt, a World Trade Center tornyait irányított robbantással, az épületen belül elhelyezett termit gyújtóbombákkal döntötték le, melynek alapja az a feltételezés, miszerint az égő repülőgép-üzemanyag nem elég forró az épületek acélszerkezetének megolvasztásához. A szakértők azonban többször bebizonyították már, hogy a becsapódó repülők képesek voltak az ikertornyok összeomlasztására: a becsapódás során sérült a szigetelés, ami megvédte az acélt a magas hőtől, sok belső oszlopot feldarabolt és szétvágott, másokat megrongált az ütközés, az acélvázaknak pedig nem kellett megolvadniuk ahhoz, hogy a tornyok összeomoljanak, csupán veszíteniük szerkezeti szilárdságukból az erős hő hatására.

A repülőgépek ferdén csapódtak be az épületekbe, a keletkezett tüzek így egyszerre több szintet beborítottak; ahogy a meggyengült padlók meghajoltak, majd összeomlottak, a felsőbb emeletek egyre nagyobb súllyal borultak rá az alsóbb szintekre, összezúzva az egymás után következő szinteket. Nem kell részletesebben boncolgatni azokat a teóriákat, miszerint repülőgépek egyáltalán nem voltak a WTC közelében, csupán hologramokat, számítógépes animációt vagy más hollywoodi trükközést láthattak a helyszínen tartózkodók: a rengeteg szemtanú és az általuk készített fényképek, videók egyöntetűen megerősítik, hogy valóban két utasszállító gép csapódott az épületekbe.

Az irányított robbantás elméletének hívei szintén gyakran emlegetik az ikertornyok szomszédságában állt 7 World Trade Center elnevezésű 47 emeletes felhőkarcolót, melybe nem csapódtak repülők, mégis összeomlott a merénylet során – az épületben a CIA-nak is voltak irodái, így különösen gyanúsnak számít. Egy 3 évig tartó átfogó vizsgálat azonban megállapította, hogy a 7WTC a szomszédos északi toronyból rázuhant törmelék miatt gyulladt ki, összeomlását pedig a heves és megfékezhetetlen tűz okozta – ez volt a világ első hasonló épülete, amely tűz következtében dőlt le, majd 2017-ben a teheráni Plasco torony végezte ugyanilyen módon.

Tűzoltók a WTC romjai között
Fotó: Porter Gifford / Getty Images Hungary

Rakéta csapódott a Pentagonba? Vadászgép lőtte le a negyedik repülőt?

A konteóhívők szeme nem csak New Yorkra figyel: a harmadik eltérített repülő a Pentagon épületébe csapódott, egyesek szerint azonban szó sem volt ilyesmiről, valójában rakétatámadás érte a védelmi minisztérium híres székhelyét. A bizonyíték: a keletkezett lyuk túl kicsi volt a repülőgép méretéhez képest. A valóságban a gép szárnyait a becsapódáskor szétzúzták a Pentagon megerősített oszlopai, és csak a repülő teste fúródott bele az épületbe, ezért nem okozott nagyobb kárt; a helyszínen tartózkodó szemtanúk egyértelműen repülőgépet láttak, a fedélzeten tartózkodó áldozatokat pedig a maradványok DNS-vizsgálatával azonosítani tudták a hatóságok.

A negyedik túszul ejtett repülőt, a United Airlines 93-as járatát az utasok megpróbálták visszafoglalni a terroristáktól, ezért eredeti célpontja, a washingtoni Capitolium helyett egy mezőn landolt a pennsylvaniai Shanksville közelében. Természetesen felröppentek a vad teóriák, miszerint az utasok rájöttek, valójában saját kormányuk titkos akciójáról van szó, ezért a gépet a biztonság kedvéért egy amerikai vadászrepülővel lőtték le; ezt bizonyítja, hogy a repülő egyes részeit, például a motort gyanúsan messze, kilométerekre a zuhanás helyszínétől találták meg.

Az elméletet sokan cáfolták már, a motor ugyanis mindössze 270 méterre volt a gép testétől, pontosan abban az irányban, ahová a zuhanás szöge miatt esnie kellett, és mivel a repülő legalább 800 kilométer/órás sebességgel csapódott a talajba, egyáltalán nem meglepő, hogy ekkora távolságra „elszökdelt”. Törmeléket és kisebb maradványokat – például papírlapokat, műanyag poharakat – csakugyan találtak 10-12 kilométerre a zuhanás helyétől, ezeket azonban csekély súlyuk miatt a szél könnyen felkaphatta és messzire elszállíthatta.

A Pentagon a támadás után
Fotó: Alex Wong / Getty Images Hungary

4000 ember nem ment be dolgozni a World Trade Centerbe?

A szeptember 11-gyel kapcsolatos konteók között az antiszemita elképzelések is megjelentek: az egyik bizarr teória az izraeli titkosszolgálatot, a Moszadot, illetve általánosságban a „globális zsidó elitet” teszi felelőssé a merényletért, melyet az bizonyít, hogy az ikertornyokban dolgozó 4000 zsidó származású alkalmazott közül egy sem jelent meg munkahelyén a merénylet reggelén, vagyis előre tudtak a támadásról. A szám valójában a Jerusalem Post izraeli napilap internetes kiadásából származik, ahol a merénylet másnapján azt írták, az izraeli külügyminisztérium eddig 4000 állampolgár nevét kapta meg, akikről hozzátartozóik azt hitték, az áldozatok között lehetnek.

A hír tehát nem arról szól, hogy 4000 zsidó származású amerikainak kellett volna a Világkereskedelmi Központban tartózkodnia, mégsem voltak ott, hanem ennyi személy holléte felől érdeklődtek izraeli rokonaik, de kiderült, szerencsére nem veszítették életüket a végzetes események során. A statisztikák szerint az ikertornyokban odaveszett 2071 emberből 119 volt bizonyíthatóan zsidó származású – ez az arány megegyezik a New Yorkban és térségében élő zsidó lakosság arányával –, összesen pedig mintegy 400 zsidó személy halt meg a merényletsorozatban.

A légvédelem beteget jelentett aznap?

Egyesek úgy gondolják, az amerikai hadvezetés szándékosan átengedte az elrabolt repülőgépeket az ország légterén, és direkt nem tartotta készenlétben az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság (North American Aerospace Defense Command – NORAD) megfigyelő és légelhárító hálózatát a kérdéses napon. A NORAD valóban nem üzemelt teljes kapacitással szeptember 11-én, ugyanis két hadgyakorlatot is tartottak, ezért kevés volt a bevethető repülő, mindössze 14 vadászgép állt rendelkezésükre 48 államban, emellett senki nem számított utasszállító repülőgépek eltérítésére, hasonló esemény ugyanis utoljára 1979-ben történt az Egyesült Államok légterében.

Az utasszállítókat megkaparintó terroristák egyik első dolga a fedélzeti transzponder, vagyis válaszjeladó kikapcsolása volt, így az eltérített gépek nem sugároztak jelzéseket a repülők azonosító számáról, repülési magasságáról és sebességéről, vagyis mindössze négy halvány fénypontot jelentettek a NORAD radarjain felbukkanó sok ezer közül – észrevétlenül és gyanútlanul haladhattak célpontjaik felé, anélkül, hogy az amerikai légierő bármilyen különösebb dolgot észrevett volna.

George W. Bush a valódi felelős?
Fotó: Getty Images / Getty Images Hungary

Hogyan küldhettek sms-t az elrabolt utasok?

Végezetül, a konteóhívőknek az is feltűnt, hogy az elrabolt repülők utasai mobiltelefonon felhívták hozzátartozóikat, ismerőseiket, illetve sms-eket küldtek nekik, annak ellenére, hogy az utasszállító gépeken nem lehet efféle telefonokat használni. A valóságban azonban van ilyesmire lehetőség, ha éppen alacsonyan repülnek egy város felett, a hívások egy részét pedig az Airfone és az Air One szolgáltatások segítségével bonyolították le, melyeket épp arra terveztek, hogy a felhasználók a levegőből is zavartalanul telefonálhassanak bárkivel.

A szeptember 11-én végrehajtott nagyszabású merénylet- és átveréssorozat kivitelezése és a valódi szándékok, eszközök titokban tartása – az ikertornyokba telepített óriási mennyiségű robbanóanyaggal, a Pentagonra kilőtt rakétával, a hamis telefonhívásokkal, az elhallgattatott szemtanúkkal, a hologram repülőkkel és a terrorakciót magára vállaló Oszama bin Ladennel és al-Kaidával – minden valószínűség szerint jócskán kifogott volna az amerikai kormányzat és a CIA képességein.

Erősen kétséges, hogy egy hasonló tervben részt vevő sok ezer ember közül egyetlenegy se árulta volna el a készülő akciót, miként az is, hogy George W. Bush kormánya ennyire brutális módon meggyilkolta volna több ezer ártatlan állampolgárát politikai és gazdasági érdekeinek érvényesítése miatt – ennek dacára a 9/11-es konteók valószínűleg sohasem fognak kimenni a divatból.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.