A magyar egy magas kontextusú kultúra: ha szeretnéd megfejteni, miként köt össze a beszédünk más országok lakóival, olvass tovább.
Te tudod, mi lehet az, amely összeköti a magyarokat a japánokkal, a spanyolokkal és a nigériaiakkal is? Hiába találhatók a világ távoli szegleteiben egymástól, mégis megtalálható egy közös pontunk, amely abban rejlik, hogy hogyan beszélünk egymással. Ez a 10 példa megmutatja, mi köt össze minket.
Magas kontextusú kultúra – Így beszélünk mi, magyarok
Mindegyikünk, magyarok, japánok, spanyolok és nigériaiak „magas kontextusú” kultúrához tartozunk, tehát a legtöbb információt köztudottnak vesszük (pl.: státusz, szociális kapcsolat, szociális környezet, formalitások, nonverbális gesztusok, csönd szerepe, a szimbólumaink), sok nonverbális kódunk van, és ezek értelmezésétől függ kommunikációnk nagy része. A kimondott szavaknál mélyebb értelemmel bír az, amit mondunk. Még ha nemzeti szokásaink és kedvenc ételeink el is térnek egymástól, mégis így beszélünk egymással mindannyian:
#1 Elvárjuk a másiktól, hogy olvasson a sorok között. Inkább körkörösen beszélünk, mint egyenesen a tárgyra térve. Mintha azt várnánk a másiktól, hogy olvasson a gondolataink között és értse meg mondandónkat százszázalékosan anélkül, hogy mindent ki kellene mondanunk egyértelműen.
#2 A részletekkel kezdünk, csak utána jöhet a lényeg. Előbb-utóbb azért kilyukadunk oda, ahova akartunk a beszélgetés elején, de azért ez nem mindig jön össze végül. Vagy remek mesélővé tehet ez bennünket, ahogyan érzékletesen lefestünk minden apró nüanszot, vagy csak idegtépően időhúzónak fognak gondolni bennünket az alacsony kontextusú kultúrákban.
#3 Gyakran csak utalgatunk, és elvárjuk, hogy ezt meg is értsék mások. Ez azért van, mivel a kultúránk tele van szimbolikussággal és metaforákkal, sőt, gyakran a viselkedésünk és a tetteink beszélnek a szavaink helyett.
#4 Gondolathálókkal dolgozunk, nem egy-egy ötlettel. Az ötleteink egymáshoz kapcsolódva jelennek meg, minden összefügg mindennel, hogy egy harmonikus gondolattá forrjanak össze.
#5 Nem szeretjük szemtől szemben megoldani a problémáinkat. De a konfliktusainkat és a kritikát sem. Inkább indirekt módon, a háttérből vagy pedig közvetítőn keresztül szeretjük rendezni az ügyes-bajos dolgainkat. A megalázó helyzeteket mindenáron olyan távolról elkerüljük, amennyire csak lehetséges.
#6 A csoportot dicsérjük inkább, nem az egyéneket. A csapat teljesítményét és eredményeit általában az egész csapat érdemeként kezeljük.
#7 Elvárjuk, hogy a kemény munkánkat észrevegyék, és e szerint viszonyuljanak hozzánk. Abban a gondolatban élünk, hogy ha elég keményen dolgozunk, jó eredményeket produkálunk és önfeláldozóan dolgozunk, akkor azt mások ezt észre is fogják venni anélkül, hogy erre nekünk kellene felhívnunk a figyelmet.
#8 Kézrázásos megállapodásokat kötünk egymással, amelyek könnyebben megváltoztathatóak. A megegyezéseink megkötése és betartása bizalmon, hűségen és tiszteleten alapulnak, amelyet egymás felé érzünk. A magánéleti és a szakmai kapcsolatokban is a hosszú távú elköteleződés a célunk.
#9 A csöndnek ereje van, és ezernyi jelentése. A csönddel is fontos információt kommunikálunk le egymással, amely szólhat a helytelenítésről, a jóváhagyásról, a hatalomról, a tekintélyről, a méltóságról, a szégyenről, a zavarról vagy akár az ellenállásról is.
#10 Fárasztó és kényelmetlen egy alacsony kontextusú kultúrájú emberrel beszélgetnünk. Leszív minket, hogy mindent szóról szóra, betűről betűre át kell rágni, hogy megértse a számunkra egyértelmű dolgokat is.
Legyenek bármilyen nézeteink a világról, mégis összeköt minket az, ahogyan egymással beszélünk, mi, magyarok. Az pedig igazán izgalmas, hogy még mennyi különböző kultúrával köt minket össze a világ minden szegletéről egy olyan alapvetés, amelyet tudattalanul szívunk fel, ha nem is az anyatejjel, de a Magyarországon élésből mindenképp.
