A korszak írói szuperlatívuszokban beszéltek róla, szerepek sokaságát játszotta el hosszú élete folyamán, és veje a világhírű balettművész volt. Márkus Emília élete egyébként sem szűkölködött drámai fordulatokban, de 1908-ban kis híján merénylet áldozatául esett.
Május 31-én 200 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria aukcióján Rippl-Rónai József Enteriőr című nagy méretű olajfestménye, amely egy korábban szinte ismeretlen vajdasági gyűjteményből került elő. Az eredeti tulajdonos, Engelmann Zsigmond kora egyik legnevesebb gyűjtője volt, és magától a festőtől vásárolhatta meg képet az 1900-as évek elején. A képre közel száz évig vigyáztak a gyűjtő örökösei. A képen felismerhetjük a művész feleségét, Lazarine-t, a lábánál összegömbölyödött Flox kutyát, és a karakteres külsejű, szakállas Piacsek bácsit. A negyedik alak, egy kék ruhát viselő, elegáns úriasszony pedig valószínűleg nem más, mint a korszak istenített színésznője, Márkus Emília, aki jó barátságban volt a művész családjával.
A Szőke Csoda
Márkus Emíliáról a korszak férfi írói csak szuperlatívuszokban tudtak beszélni. Krúdy Gyula szerint parfümje „hím oroszlánokat ejtett csapdába”, Ady szerint „érzelmes, szép, zengő és tetsző”, Zilahy Lajos pedig lelkendezve írta, hogy „…az a gonosz, gyönyörű asszonyi arc, amelyen szenvedések és szenvedélyek paroxizmusában kígyózik a szemöldök, görbül boszorkányvonalakba az ajak, bűvöl a tekintet, az az arc, amelynek viselőjéért meg kell halni, vagy sikoltva mutatni rá.” Az író-rendező Csathó Kálmán bővebben is kifejtette mindezt: „Vonzó és érdekes arca, hosszú pilláktól sűrűn árnyalt kék szeme híven ki tudott fejezni minden érzést és indulatot anélkül, hogy bármikor csak egy pillanatra is eltorzult volna. Erőteljes, de karcsú termete egyes részleteiben talán nem volt egészen tökéletes – keze, lába bizony nem volt aprónak mondható! –, egészben mégis harmonikus volt és tetszetős. Emellett tudott gyöngének, törékenynek, s egészen fiatalsága legvégső határáig leányosnak látszani. Dús hajkoronája legendás volt, és semmiféle hajfestéssel sem utánozhatóan, meleg aranyszőke. Ezért hívták népszerűsége tetőfokán Szőke Csodának.”
Márkus Emília 1860-ban született Szombathelyen. Édesapja a helyi malomban dolgozott, amely a hatgyermekes család otthonául is szolgált, és röviddel a kislány születése után leégett. A család ezután az édesanya fivérénél, Horváth Boldizsárnál lelt menedékre, aki az Andrássy-kormány igazságügy-minisztere volt. A nagybácsi hamarosan Budapestre költözött, és vele együtt ment a család is – annál is inkább, mert Emília édesapja időközben meghalt. Horváth Boldizsárnál nem akármilyen társaság gyűlt össze: estélyeket, koncerteket tartottak, amelyeken megjelentek a korszak híres művészei és politikusai, például Eötvös József, Andrássy Gyula, Arany János vagy Liszt Ferenc. Emília már gyerekként Liszt Ferencnek szavalt, amellyel kivívta a zeneszerző elismerését.
Zárdából a színitanodába
A család zárdába íratta Emíliát, de ekkor ő már eltökélte: színésznő lesz. „A mi családunkban senki sem volt művész (…) mire tizenkét éves lettem – ki kellett venni a zárdából. Nem bírtak velem. Színésznő akartam lenni. Nagy felháborodás az úri családban. Ilyen még nem fordult elő közöttük” – olvasható a Bajor Gizi Színészmúzeum oldalán visszaemlékezése. Tizennégy évesen felvették a Színészeti Tanodába, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint „jelentéktelen alakocska” volt térdig érő fekete ruhájában. Tizenöt évesen aratta első sikerét a Várszínházban, és alig múlt tizenhét éves, amikor a Nemzeti Színház szerződtette.
Gyanús üzletek
1882-ben feleségül ment Pulszky Károly művészettörténészhez, aki az Esterházy-képtár (a Szépművészeti Múzeum őse) igazgatója volt, ettől kezdve P. Márkus Emíliaként lépett fel. Lakásukat műkincsekkel rendezték be, Pulszky gyakran járt külföldre, hogy képeket szerezzen be a múzeum számára, de nem volt eléggé körültekintő: nem tudott elszámolni a kormány által rábízott pénzzel, és azzal is megvádolták, hogy hamisítványt vásárolt. A vizsgálati fogságból csak kártérítés ellenében szabadulhatott, így feleségének gyakorlatilag mindent el kellett adnia: a műkincseket éppúgy, mint a bundáit és az ékszereit. Pulszky az eset után külföldre költözött, vitte volna a családját is, de Márkus Emília nem akart emigrálni. Pulszky először Londonba, majd Ausztráliába költözött, ahol végül 1899-ben öngyilkosságot követett el. A házaspárnak két lánya született: Pulszky Romola (aki később a világhírű balett-táncos, Vaclav Nyizsinszkij felesége lett) és Tessa. Romola élete végéig Márkus Emíliát okolta az apja öngyilkosságáért.
Gyilkos a fürdőszobaszekrényben
A színésznő egyre többet dolgozott, hogy kiegyenlítse adósságait, majd 1903-ban másodszor is férjhez ment. Választottja Andor Oszkár huszártiszt, aki Márkus Emília kedvéért még a nevét is megváltoztatta: hogy ne kelljen elhagynia a P. betűt, a férj Andorból Párdány Oszkár lesz. A színésznő az első hazai némafilmben (A táncz) is szerepet kapott, ez azonban sajnos az idők folyamán megsemmisült. Mindeközben drámai események is történtek: 1908-ban kellékesnője, Gregus Janka megpróbálta megölni a színésznőt: hajnalban belopózott Márkus Múzeum körúti lakásába, és elbújt a fürdőszobaszekrényben.
A gyanútlan színésznő éppen fésülködéshez készülődött, amikor a szekrény ajtaja kivágódott, az öltöztetőnő pedig elsütötte a kezében tartott pisztolyt.
Csodával határos módon Márkus nem sérült meg, és volt annyi lélekjelenléte, hogy berohanjon a hálószobába, aminek az ajtaját magára zárta. A merénylő ezek után saját maga ellen fordította a pisztolyt, de ezek a lövések sem találtak célba, hamarosan felépült sérüléseiből. Búcsúlevelében a Nemzeti Színház vezetőségét okolta tettéért, az egyik lapnak pedig a merénylet előtt elküldött levelében azt írta, hosszú ideig „bűnös szerelmi viszonyt” folytatott a színésznővel. Márkus Emília természetesen tagadta a vádakat, Gregust felépülése után letartóztatták gyilkossági kísérletért, de – állítólag Márkus közbenjárására – hamarosan felmentették a vád alól, és szabadon távozhatott.
Unokájával a villában
Márkus Emília sorra kapta a nagy szerepeket, némafilmekben és a színpadon egyaránt, és talán a merénylet is hozzájárult ahhoz, hogy végül Budán, a Hűvösvölgyi úton építtetett villát magának. Az épület szalonját egy 1913-as tudósítás szerint eredeti Donatello-fejszobor és Tiziano-festmény díszítette, hazai mesterek, például Lotz Károly vagy Rippl-Rónai József képei mellett. Ebben a házban nevelkedett a művésznő unokája, Tamara is. Pulszky Romola ugyanis, amikor férjén, a balettművész Nyizsinszkijen az őrület jelei kezdtek mutatkozni, kisebbik lányát hazaküldte Budapestre. Márkus Emília 65 évesen ismét anyaszerepben találhatta magát: hivatalosan is örökbe fogadta unokáját. A negyvenes években kezében tarthatta dédunokáját is. 1932-ben nyugdíjazták, de még ezután is számos szerepben láthatták a Nemzeti Színházban, utoljára 1942-ben, 82 évesen lépett színpadra. A második világháborúban embereket bújtatott budai villájában, majd férjével együtt maguk is bujkáltak. Az ostrom ideje alatt Párdány egészsége megromlott, a háború vége után nem sokkal meghalt. A színésznő életének kilencvenedik évében, 1949-ben hunyt el.
