Ez az utolsó nyár, amikor még kunával fizethetsz – 5+1 tipp a horvát nyaraláshoz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

2023. január 1-től már hivatalosan is euróval fizethetünk Horvátországban, két héttel később pedig teljesen kivezetik a kunát fizetőeszközként. Szóval a korábbi alkalmakról a következő nyaralások reményében megőrzött kunákat most már tényleg ideje elkölteni. Máris mutatunk néhány tippet, ahol élmények kíséretében szabadulhatsz meg tőlük, családdal, barátokkal, kettesben.

Mostanában megszokhattuk, hogy folyamatosan változnak a külföldi utazásokkal kapcsolatos körülmények, elsősorban a járvány miatt, de most egészen más szempontot is figyelembe kell venni a Horvátországba utazóknak, a kuna helyett ugyanis jövő év elején bevezetik az eurót. Mivel mi, magyarok, már korlátozás nélkül utazhatunk be, nem okozhat gondot, hogy ezen a nyáron utoljára autentikus, „kunás” élményekben legyen részünk a szomszédos országban. A Horvát Idegenforgalmi Közösség az országban rendszeresen megtartott fesztiválok újjáéledésére és továbbgazdagodására hívta fel a figyelmet, ezért nyaralási tippjeink között több ilyen esemény és helyszín is szerepel.

1. Funtana, Dinopark

A földtörténeti időrendet szem előtt tartva első utunk Funtanába vezet, ahol a 65 millió évvel ezelőtt kihalt dinoszauruszok világába csöppenhetünk a Dinoparkba látogatva. Már a bejáratnál monumentális és élethű lények köszöntenek, erőteljes hangot hallatva, hogy aztán odabent változatos élményekben legyen része minden korosztálynak. Alapvetően családi programról van szó, de a szülők nem csak szemlélői lehetnek az élményeknek. Van kisvonat, minihullámvasút, állatsimogató, de lehet íjászkodni, találhatunk büfét, ahol akár dinófalatkákat is kérhetünk, és ha mázlink van, a Dino Dome aréna élő előadásai közül kifoghatjuk az igen frappáns nevű Istriana Jones kalandjait is.

A közelben, 50 pernyi autóútra van Pula (lásd lejjebb), és onnan már csak egy ugrás egy kiváló homokos strand az Isztriai-félsziget déli csücskében, Medulinban.

2. Pula, amfiteátrum (Pula Music Week, június 30. – július 6.)

Időben jóval közelebb van hozzánk, de még így is bő két évezrednyi történelem tanúja Pula városa. A Kr. e. 2. században a rómaiak által alapított városban Augustus császár idején kezdték építeni az arénát, de a végső méretét Vespasianus idején nyerte el. Rejtély, hogy egy 5000 fős településnek miért volt szüksége egy több mint négyszer akkora befogadóképességű amfiteátrumra, amelyik egyébként a hatodik legnagyobb a világon. Viszonylag jó állapotban maradt ránk, bár egy alkalommal Velencébe akarták szállítani az utolsó kődarabig, de egy szenátor mindezt megakadályozta.

Az amfiteátrumon kívül még jó néhány római kori emléket kereshetünk fel, például a Herkules-kaput, vagy az Augustus-templomot, de a keresztény kultúra is számtalan szép épülettel képviselteti magát a városban (pl. Szent Antal-templom).

A hely önmagában is izgalmas egész nyáron, de a hab a tortán: ha június 30. és július 6. között látogatsz el Pulába, az amfiteátrumban rendkívüli zenei élményben lehet részed, ugyanis ekkor kerül megrendezésre a Pula Music Week. A zenei fesztiváloknak egyébiránt rendkívül széles a választéka idén nyáron is Horvátországban, a Pag szigeti Zrće beachen júniustól szeptemberig szinte megállás nélkül zajlanak majd a könnyűzenei rendezvények.

Pulában is érdemes elidőzni nyáron, hogy megszabaduljunk kunáinktól
Fotó: Ratnakorn Piyasirisorost / Getty Images Hungary

3. Nemzetközi Gyermekfesztivál, Šibenik, június 18. – július 2.

Az először 1958-ban megrendezett fesztivál hamar jelentős nemzetközi eseménnyé vált, és azóta is a nyár ezen szakában a város összes terét és utcáját uralják a világ különböző pontjairól idesereglett gyermekek. A programot többek között utcaszínház és zenei előadások, képzőművészeti kiállítások és tematikus szimpóziumok teszik színessé.

A város nevezetessége a számtalan templom közül kiemelkedő Szent Jakab-katedrális. Ha körül szeretnénk nézni a környéken is, Šibenik éppen félúton helyezkedik el Zadar (Zára) és Split között, egy-egy órányi autóútra tőlük.

Idén még fizethetünk kunával Šibenikben a nemzetközi gyermekfesztiválon
Fotó: International Children’s Festival

4. Reneszánsz Fesztivál, Kapronca (Koprivnica), augusztus 18–21.

Éppen akkortájt, amikor államalapításunkat ünnepeljük, Kaproncán a városi erődfalak maradványai történelmi és turisztikai látványosságnak adnak otthont. 15 európai ország több mint 1300 jelmezes résztvevője idézi fel történelmi hűséggel a késő középkori életet, ehhez kapcsolódóan lovagi tornát rendeznek, autentikus középkori zene szól, és a gasztronómiai élvezetek is visszavezetnek a korszakba.

A város központja az egykori vár helyén áll, amelyet fokozatosan beépítettek, majd szinte teljesen lebontottak. Az egyik legszebb városi főtérrel büszkélkedhet Kapronca a kontinentális Horvátország területén. Zágráb autóval másfél órára található, kicsit közelebb helyezkedik el abban az irányban Máriabeszterce, a legnagyobb Mária-kegyhely Horvátországban.

Idén még fizethetünk kunával a kaproncai Reneszánsz Fesztiválon
Fotó: Marijan Susenj – Koprivnica tourist board

5. Špancirfest, Varasd (Varaždin), augusztus 19–28.

Az 1999 óta megrendezésre kerülő 10 napos esemény neve láttán a németesek joggal fognak gyanút: bizony, ez egy utcai fesztivál, ahol a legkülönfélébb látványosságok között sétálgathat az idelátogató mintegy 100 000 vendég. Erre a 10 napra Varasd utcái a zene fővárosává, a színház királyságává, valamint a szépművészet és a szépség birodalmává változnak át. Koncertek, kiállítások, utcai előadóművészek, bábosok, zsonglőrök, akrobaták nyűgözik le az érdeklődőket, miközben több mint 200 gasztrohely – köztük a borváros – gondoskodik róla, hogy senki ne térhessen haza éhesen-szomjasan.

Varasdon sétálgatva idén még elköltheted a megmaradt kunákat
Fotó: Mario Knor - Varaždin tourist board

Kapronca 52 percnyi autózásra van Varasdtól, vagyis az éppen augusztus ezen részében zajló Reneszánsz Fesztivállal összeköthető a program. De nagyon közel van Csáktornya (Čakovec) is, a költő-hadvezér Zrínyi Miklós szülővárosa, ahol emlékoszlopot emeltek tiszteletére.

+1. Hum, a világ legkisebb városa

Bár lakossága csekély (2011-ben 30 fő volt) az Isztriai-félsziget északi részén található Humnak, a kis területű középkori település városias jellege mind a mai napig megmaradt. Nevezetességei a Szent Jeromos-temetőkápolna és a Mária mennybemenetele plébániatemplom. A középkori városfal megmaradt részeit beépítették a lakóházak falaiba. Hum közigazgatásilag Buzet városához tartozik.

A világ legkisebb városában idén nyáron még elköltheted a maradék kunádat
Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

Délnyugat felé Pazin fél óra kocsival. A pazini várkastélyból szökik meg Sándor Mátyás Jules Verne regényében, ennek apropóján minden évben június 26-án Verne-napot tartanak a városban. Abbázia (Opatija) 46 percnyi autóút kelet felé, a város történetének számtalan magyar vonatkozása van.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.