Múzeumban látható az a ruha, amelyben Gábor Zsazsa megpofozott egy rendőrt

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gábor Zsazsa bútorai, könyvei, különleges levelezései és szebbnél szebb estélyi ruhái is megtekinthetők a most megnyílt Zsazsa Gabor Múzeumban az ORIGO Filmstúdióban. A Golden Globe-díjas magyar színésznő, szépségkirálynő, modell és üzletasszony a 20. század közepének egyik legismertebb hollywoodi szexszimbóluma volt. Egyike azon kevés magyar származású hírességnek, akik csillagot kaptak a hollywoodi Hírességek Sétányán.

Gábor Zsazsa Gábor Sáriként született 1917-ben Budapesten. Huszonnégy évesen költözött Hollywoodba, és több mint ötven filmben szerepelt. Mégsem csak a színészi képességei miatt lett ismert, ma már úgy emlegetik, mint a világ legelső „celebje”.

Kilencszer volt férjnél, hétszer vált el, egyik házasságát egy hónapon belül érvénytelenítették. Afférjainak és botrányainak köszönhetően gyakran írtak róla az újságok, volt, hogy le is tartóztatták. Élete nem mondható szokványosnak, így az ORIGO Filmstúdió és a Magyar Hollywood Tanács joggal gondolta, hogy Zsazsának méltó emléket kell állítani.

A gyűjtemény magját a világhírű színésznő férjétől, Frédéric von Anhalt hercegtől kapott tárgyak alkotják
Fotó: Zsazsa Gabor Múzeum

Frédéric von Anhalt hercegtől érkeztek a relikviák

A gyűjtemény magját a világhírű színésznő férjétől, Frédéric von Anhalt hercegtől kapott tárgyak alkotják. Az eredeti Gábor Zsazsa-relikviákat Los Angelesből szállították Magyarországra.

„Néhány hónappal ezelőtt találkoztam személyesen Frédéric von Anhalt herceggel, aki Zsazsa utolsó férje volt. Beszélgettünk egymással, és elhívtam a filmstúdióba. Ígéretet tettem a hercegnek, hogy ha kapunk eredeti Gábor Zsazsa-relikviákat, akkor létrehozunk számára egy múzeumot. A herceg visszatért Amerikába, és írt egy levelet, melyben megkérdezte, hogy milyen tárgyakra gondoltam. Megválaszoltam, majd közölte, hogy egy 24 tételből álló szállítmányt elindított Los Angelesből Magyarországra. Ebben voltak bútorok, könyvek, képek, sok Zsazsához fűződő személyes tárgy. De a herceg még visszajött Magyarországra, és hozott két nagy bőröndöt, ami tele volt csodálatos estélyi ruhákkal – mondta Horváthné dr. Fekszi Márta, az Origo Film Group Zrt. cégvezetője és Magyar Hollywood Tanács kuratóriumi tagja.

Mindegyik tárgy legendás
Fotó: Zsazsa Gabor Múzeum

Hamarosan könyv is készül Zsazsáról 

A múzeum megnyitóján megjelent Frédéric Prinz von Anhalt, Gábor Zsazsa utolsó férje is, aki boldogan idézte fel a közösen eltöltött 35 évet.

Elmondta, hogy az általa a múzeumnak adományozott relikviák mindegyikének egyedi története van, amelyekről hosszan lehetne mesélni.

„Amit itt láthatunk, azok mindegyikét megtalálhatjuk a magazinokban és az interneten: a vörös ruhát a díjátadókon viselte, de itt van a híressé vált fehér ruhája, amelyben egy rendőrt pofozott meg Zsazsa. Több ezer történet van azonban, amelyet senki sem ismer, mert a zárt ajtók mögött zajlottak. Szereplői elnökök, hírességek, diplomaták. Van közöttük szép, megható, vad és megdöbbentő is. Ezeket, és azt, hogy Zsazsa hogyan formálta Hollywoodot, hamarosan egy könyvben fogják tudni elolvasni” – árulta el a herceg.

A múzeum megnyitóján megjelent Frédéric Prinz von Anhalt, Gábor Zsazsa utolsó férje is
Fotó: Zsazsa Gabor Múzeum

Az ORIGO Filmstúdió a Magyar Hollywood Tanács elnökével, Bokor Balázzsal együtt nemcsak a tárgyi emlékeket akarják megörökíteni, hanem egy olyan filmsorozatot is terveznek, ami Hollywood alapítóiról szól. A terv már bemutatásra került a Nemzeti Filmintézetnél, az első híresség Tony Curtis lenne, de természetesen 

Gábor Zsazsa kalandos életéről is készülne egy sorozat, mert, ahogyan Horváthné dr. Fekszi Márta mondja: „Zsazsa pályafutása egyetlen filmalkotásba nem is férne bele.”

A budapesti filmstúdión belül már létezik egy Adolf Zukor- és egy Andy Vajna-múzeum is, ezek mellé került most Gábor Zsazsa életének egy jelentős szakasza. Ez a világ első olyan múzeuma, amelyet a színésznő emlékének ajánlanak.

 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.