Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Sokan allergiásak a négylábúakra, ami nagyon bosszantó tünetekkel jár. El is lehetetleníti a háziállat tartását. Ma már sokkal többet tudunk az emberi szervezetben lezajló folyamatról, aminek köszönhetően azok is tarthatnak majd macskát, akik eddig nem tehették.
Régebben úgy gondolták, hogy a macska szőre az, ami kiváltja az allergiás tüneteket. Ez az elmélet azóta megdőlt, s tudjuk, hogy a macska bőrén, nyálában, sőt vizeletében (ennélfogva az egész lakásban) található fehérjék felelősek a túlérzékenységi reakcióért. A Cambridge-i Egyetem kutatócsoportja 2013-ban felfedezte, hogyan aktiválja az emberi immunrendszert a macska szervezetéből származó fehérje egy bakteriális méreganyag jelenlétében. Ez az, ami miatt a torokkaparás, tüsszögés, orrfolyás, nehézlégzés, esetenként bőrirritáció megjelenik. Ez a felfedezés egy lépéssel közelebb vitte az emberiséget ahhoz, hogy esetleg gyógyszerek segítségével hatékonyan csökkenteni tudja az allergiát. Azóta a tudósok ennél is jobbat találtak ki.
A CRISPR Journal új tanulmányában olvashatunk arról, hogy az allergiák többségét okozó fehérje ma már biztonságosan eltávolítható a macska szervezetéből. No ez persze nem azt jelenti, hogy csapjuk a hónunk alá Cirmit, és vigyük el a legközelebbi állatorvoshoz. A kutatók egészen a génkészletéig leástak, és az ott történő manipuláció segítségével szabadulnak meg a fehérjét termelő molekuláktól. Ez az eredmény egyfajta áttörést jelent, mivel így a jövő macskáit már úgy alkothatják meg, hogy hipoallergének legyenek.
Nincs többé macskaallergia
A kutatók 50 macska génkészletének áttanulmányozása után találták meg a CH1 és CH2 géneket, ezek termelik a nemkívánatos fehérjét. Ezek után már csak azt kellett kideríteniük, a cicák képesek-e megfelelően működni e gének nélkül. Ehhez vadmacskák genomját vizsgálták meg, amiből kiderült, hogy a CH1 és a CH2 evolúciós úton nem konzerváltak, azaz törölhetők anélkül, hogy ezzel ártanának az állatnak. Ugyanakkor ebben száz százalékig nem lehetnek biztosak, hiszen a fehérjék összetett szerepe nem teljesen ismert. A bizonyosság kedvéért a macskákéhoz nagyon hasonló fehérjét egerekből sikeresen töröltek, bár a tanulmány arra nem tér ki, hogy a macskák mit szóltak ahhoz, hogy a prédájuk – a laborban legalábbis – gond nélkül megél a maga allergiakeltő összetevője nélkül. Mondjuk, nem is kérdezték meg a cicákat, csak végrehajtották a génmódosítást, egyelőre a lehető legjobb eredménnyel.
Jó-e ez a macskának?
A kérdés morális vetülete már nem ilyen egyszerű. Módosítsuk-e a házi macskák génállományát azok kedvéért, akik allergiásak rájuk? Van-e jogunk fajok példányait szabni-varrni úgy, hogy közben nem vagyunk tisztában minden lehetséges mellékhatással? Tény, hogy eddig szinte semmilyen módszerrel nem tudtunk megszabadulni az allergizáló fehérjétől. Kísérleteztek olyan macskatáppal, amely fehérjepusztító antitesteket tartalmazott, de ezek csak 47 százalékkal csökkentették az antigén szintjét. Ismerünk olyan fajtákat, amelyek tagjai kevésbé vedlenek, és a fehérjeszintjük is alacsonyabb szervezetükben, ám tökéletesen hipoallergén cica nem létezik. Az allergiások immunterápián is részt vehetnek, amelynek során fokozatosan, nagyon kicsi adagokban próbálják szoktatni szervezetüket a fehérjéhez, de ez egyrészt drága, másrészt évekig tart. A génszabászat tehát az egyetlen megmentő lehet, de kérdés, mennyire játszhatunk istent mi, emberek, akiknek a saját fajuk tagjai között még azt sem sikerült elérniük, hogy ne kínozzák az állatokat.
