A gumicsizmás futó megalázta a profikat, amikor birkák helyett emberekkel versenyzett

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vettél már részt profi futóversenyen? A jelentkezők dizájnos, a sporthoz tervezett ruhában, zokniban, drága futócipőben melegítenek és nyújtanak, koncentrálnak, vagy épp az edzőjükkel beszélik meg a taktikát. Képzelheted, hogyan reagált a világ, amikor a farmerként dolgozó Cliff Young odaállt közéjük gumicsizmában meg munkásnadrágban.

Hajlamosak vagyunk nem túl sokra értékelni a farmereket, akik zömében időjárásálló öltözékben, farmokon gondozzák és etetik az állatokat, vagy művelik a földet. Nincs jó szaguk, koszosak, gyakran szűkszavúak is, traktort vezetnek, sárban csúszkálnak, bálát hordanak, almoznak, magányosan élnek. Városi emberként nehezen tudunk kapcsolódni hozzájuk, hiszen hiába származik tőlük az ennivalónk nagy része, teljesen elszoktunk már a vidéki élet mindennapjaitól. Ez nem napjaink népbetegsége, így volt ez pár évtizeddel ezelőtt is, amikor senki sem gondolta volna, hogy a birkák mellől a rajthoz álló Cliff Young bárkinek is újat tudna mutatni. 

Épp ezért nem is tudunk túl sokat az ausztrál farmer korábbi életéről. Annyi bizonyos, hogy birkákat tenyésztett és krumplit termesztett, az édesanyjával és testvérével élt együtt, még párkapcsolata sem volt soha. 55 éves korától vett részt futóversenyeken, maratonokon, de soha nem sportolt versenyszerűen, a farmon végzett munka volt az első. 1983-ban, amikor először jelent meg az ausztrál ultramaratonon, már a 61. évét taposta. Erről a versenyről azt kell tudni, hogy a versenyzők 6-7 napon át futnak kisebb megszakításokkal, azaz elképesztő állóképességgel kell rendelkezniük, s évekig edzenek, hogy egyáltalán le tudják futni a 875 kilométeres távot. A verseny emiatt nagyon híres is, az ottani tévé minden évben közvetíti.

A gumicsizmás futót a birkák tanították kitartásra

Cliff Young egészségéért sokan aggódtak, amikor a rajtnál kiderült, hogy nemcsak a felszerelése hibádzik – még a műfogsorát sem tette be, mondván, zavarja a zörgése –, de edzésekre sem járt soha, s korábban ugyan megpróbálta megdönteni az új-zélandi Siegfried „Ziggy” Bauer 11 nap alatt lefutott 1600 km-es távját, félúton fel kellett adnia a világrekord-kísérletet. Ennek ellenére engedték elindulni, s eleinte szánakozva nézték furcsa, lassú futását, amit nyilván nem könnyített meg a gumicsizma. A fordulópont este jött el, amikor a profik lepihentek aludni és energiát nyerni, Young viszont futott tovább, bele az éjszakába. Esze ágában nem volt pihenni, hiszen megszokta, hogy a farmon több éjszaka is be kell gyűjteni az elkódorgott birkákat, hogy helyt kell állni napsütés és vihar esetén egyaránt. Szegény családban nőtt fel, ahol nem telt lovakra, ezért majdhogynem egész életében gyalog vagy futva kellett bejárni a nyolcszáz hektáros birtokot. Ez a kitartás és állóképesség volt az, ami szó szerint fölényes győzelemhez segítette a gumicsizmás futót. Öt és fél nap alatt teljesítette a távot, tíz órával megelőzve a második helyezettet. 

Nem kellett neki a pénz

A férfi ezután sem viselkedett a megszokott módon. A tízezer dolláros pénzjutalom láttán nagyon meglepődött, nem is tudott róla. Nem is tartotta meg: szétosztotta a többi versenyző között, mondván, a többi, célba ért öt futó mindegyike ugyanolyan keményen dolgozott, mint ő. Önzetlensége még népszerűbbé tette, s innentől kezdve árgus szemekkel figyelte őt a világ. Minden egyes versenyt, ahol sajátos, energiatakarékos technikájával rajthoz állt, rajongók követték. Egyes sportolók még Young technikáját is megpróbálták eltanulni. Amikor kiderült, hogy vegetáriánus étrenden él, ebben is követni kezdték, s az egyszerű ausztrál farmerből híresség lett. Versenyt és utat neveztek el róla, érdemrenddel tüntették ki, emlékművet húztak fel tiszteletére.

Az ismertség hozta meg a szerelmet

Young pedig csak futott ésfutott tovább. 1997-ben, 75 évesen Ron Grant Ausztrália körüli rekordjának megdöntésére készült. A 16 000 kilométeres távból 6520 kilométert teljesített, de támogató csapatának megbetegedése miatt fel kellett adnia. 2000-ben korosztályi világcsúcsot ért el egy hatnapos versenyen Victoria városában. Több mint húszezer kilométert futott versenypályafutása során. A hírnévvel nem törődött, bár a házasságát valószínűleg annak köszönheti. 1983-ban, 62 évesen feleségül vette a 23 éves Mary Howellt, egy futóverseny szponzorának házában, de öt év után elváltak útjaik. Cliff Young több agyvérzés után 2003 őszén hunyt el 81 éves korában, queenslandi otthonában. Energiatakarékos futómódszerét, a Young Shuffle-t több ultramaratonista használja napjainkban is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.