„Nagyon sok álhír terjed” – kijevi helyzet egy orosz nő szemével

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kijev lakosságának jelentős része orosz nemzetiségű: a háborús helyzettel így nem csak ukránok, de oroszok is szembenéznek most Ukrajna fővárosában.

Nem egyszerű helyzet, ha több mint ezer kilométerre élő rokonokért kell aggódnunk egy háború kitörése után – Judit pedig ezt éli át. Több rokona is Ukrajna területén él orosz nemzetiségűként, egyikük ráadásul éppen Kijevben vészeli át az eseményeket. Elmondta nekünk, miről számoltak be szerettei a hadi események második napján.

Megosztott főváros

„Kijev eléggé kettészakadt az elmúlt években. Hivatalosan a lakosok 17 százaléka orosz nemzetiségű, de amikor kinn voltunk, én úgy éreztem, ennél jóval többen lehetnek. Az emberek közt sokan vannak, akik tudnak, értenek oroszul, mégsem hajlandók megszólalni, haragszanak az oroszokra a Majdan téri események miatt” – vezeti fel Judit a kialakult hangulat előzményeit. 2014-ben itt tömegtüntetéseken tiltakoztak az ukránok az oroszbarát kormány ellen, a demonstrációk véres letörésének több száz áldozata volt. Ez az eseménysorozat végül Viktor Janukovics akkori ukrán elnök lemondásához vezetett – és, ahogyan Judit is lefestette, mélyülő ellentétekhez a társadalmon belül.

Üresek a boltok polcai a háború miatt
Fotó: Pierre Crom / Getty Images Hungary

Folyton szólnak a szirénák Kijevben

Judit rokona a Majdantól nagyjából negyed órányira lakik, a belvárosban: az ő környékén a konfliktus első két napjában nap közben nem voltak harcok, bár hajnalban lövöldözésre ébredt. A légvédelmi szirénák viszont napi szinten többször is felvijjogtak, ami pánik jellegű szituációt alakított ki, bár azt mondja légitámadás nem követte ezeket a riasztásokat.

„A boltok közül már régóta csak a nagyok vannak nyitva, most azokban is nagyon nagyok a sorok, az üzleteket teljesen kifosztották. Nincsen kenyér, nincsen gabona. Azt mondja, ő ilyet még nem látott”

 – meséli Judit nőrokonának tapasztalatait.

Az utcák egyébként teljesen üresek, az emberek inkább otthon maradnak –  vannak, akik elmenekültek, a Kijevben maradottak szerinte úgy érzik, nincs értelme elindulniuk sehová sem. A lengyel határon információi szerint hatvan kilométeres sor áll, és a magyar határon is napokig kellene állniuk, úgy tudja. Azok, akik nagyon tartanak a veszélytől, az éjszakákat a kijevi metróhálózat alagútjaiban töltik el.

Utcai lövöldözések híre terjed

„Elképesztő, hogy mennyi álhír terjed, rettegnek az emberek” – világít rá egy rokona által tapasztalt problémára Judit: azt mondja, Kharkivról az terjed szóbeszéd szintjén, hogy az orosz katonák az utcán lőnek le embereket. Mivel szerettének él ott egy barátnője, felhívta őt, hogy megtudja, milyen a kharkivi élet – az ottani ismerős azonban azt mondta, semmi ilyesmit nem tapasztalnak, viszont Kharkivban az terjed, hogy Kijevben lövik az utcán oroszok az embereket. Ezzel szemben Judit rokona szerint Kijevben az utcán ukrán katonák lézengenek csak, nincsenek lesben álló oroszok. Saját ablaka alatt is csak ukrán katonákat látott mozogni. Az ugyanakkor valamennyire aggasztja, hogy úgy látja, az ukrán lőállásokat lakóházak közt alakítják ki.

Rövid háború a reményük

Pánikhelyzet Judit rokonai körében nem alakult ki. Abban bíznak, hamar lezárul a konfliktus. Viberen tud velük kommunikálni, egyelőre nem tapasztaltnak a kritikus infrastruktúrában komolyabb kimaradásokat – igaz, ők máshoz is vannak szokva, mint mi. Judit egy idős rokonát Oroszországból néhány éve hozták Magyarországra: ő hozzá volt szokva ahhoz, hogy akár napokra elzárják mindenféle előzetes jelzés nélkül a vizet. „Egy kis áramingadozás nem akkora probléma."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.