Kedvenceink a filmvásznon kívül nem éltek boldogan: hollywoodi állatsztárok tragikus halála

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A filmek végén gyakran megoldódnak a problémák, a szereplők élete jóra fordul, a kulisszák mögött azonban nem mindig happy end a színészek sorsa: ez nemcsak az emberi, de az állatszereplőkre is igaz, akiket sokszor alaposan lestrapálnak és meghurcolnak az Álomgyárban. Négylábú és uszonyos kedvenceink élete számos esetben tragikus fordulatot vett – ezekből a megrázó történetekből gyűjtöttünk össze néhányat.

„Willy” belepusztult a szabadságba

A ’90-es évek gyermekeinek meghatározó filmélménye az 1993-as Szabadítsátok ki Willyt!, melyben egy zűrös árva kiskamasz összebarátkozik egy fogságban tartott kardszárnyú delfinnel, majd segít az állatnak visszatérni a tengerbe. A címszerepet alakító nőstény orka a valóságban Keiko névre hallgatott, és nagyon fiatalon, 2-3 évesen fogságba került Izlandon, ahonnét Kanadába, majd Mexikóba, egy leharcolt vízi vidámparkba került – itt találtak rá a filmesek, akiknek hála az egész világon ismert lett.

A rajongók alapítványt hoztak létre, hogy az összegyűjtött pénzből „Willy” tényleg kiszabadulhasson: az akció sikeres volt, a sztárrá vált tengeri emlős öt évvel a film bemutatását követően visszatérhetett Izlandra, ahol gondozói lassan visszaszoktatták őt az Atlanti-óceánba. Igyekezetük azonban késeinek bizonyult: Keiko addigra már évtizedeket élt fogságban, az emberekre utalva, képtelen volt a nyílt vízben gondoskodni magáról, és társaival sem értette meg magát. 2003 decemberében tüdőgyulladás végzett vele, mindössze 26 évesen (természetes élőhelyükön a nőstény kardszárnyú delfinek akár 80-90 évet is megérnek).

„Jerry Lee” bevetés közben pusztult el

Szintén kultfilmnek számít az 1989-ben bemutatott Kutyám, Jerry Lee, mely egy nagydumás rendőr (James Belushi) és új társa, egy különlegesen kiképzett német juhász kalandjait meséli el. Ugyan a címszerepet több négylábú alakította egyszerre, a legtöbb feladatot egy valódi rendőrkutya, (a magyarul vicces nevű) Koton kapta, aki a Missouri állambeli Kansas City rendfenntartó erőinél teljesített szolgálatot. A film sikerének dacára a drogkeresőnek kiképzett német juhász nem maradt Hollywoodban, visszatért a rendőri szolgálatba, és sorsa végül szomorúan alakult: két évvel később egy tűzpárbaj során halálos lövést kapott, és a helyszínen elpusztult.

Öngyilkos lett „Flipper”, a delfin

Flipper a sorozatban mindig vidám volt
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

A vasfüggöny mögött is népszerűnek számított Amerika kedvenc delfinje, Flipper, aki az 1964 és 1967 között futott azonos című tévésorozatban segítette a tengeri mentők munkáját: a valóságban öt különböző, alaposan kiképzett és beidomított delfint láthattak a nézők a szerepben, akik közül egy Kathy névre hallgató nőstény bizonyult a legügyesebbnek. A képernyőn mindig vidám delfinek élete a valóságban állandó szenvedéssel telt, nehezen viselték a fogságot és a folyamatos egzecíroztatást – a sorozat végét követően Kathyt nyugdíjazták, és egy miami akváriumban helyezték el, ahol kiképzője, Richard O’Barry szerint állandó rezignáltságban és agóniában teltek a napjai.

Háromévi gyötrődést követően Kathy végül inkább a halált választotta, lélegzete szándékos visszatartásával öngyilkos lett – O’Barryt annyira sokkolta az általa befogott és beidomított állat tragikus halála, hogy a következő évtizedekben a delfináriumok elleni küzdelem élharcosa vált belőle, Delfinmosoly című könyve idehaza is sok olvasóra tett mély benyomást.

Szívelégtelenség vitte el a leghíresebb hollywoodi orangutánt

Az 1996-os Majomparádé című családi vígjátékot a kritikusok az évtized egyik legrosszabb alkotásaként tartják számon, az viszont biztos, hogy Sam, az orangután (aki a filmben Dunston névre hallgat) alaposan leiskolázza benne emberi kollégáit, köztük Faye Dunawayt és Rupert Everettet. A kivételesen tehetséges emberszabású számos hollywoodi produkcióban feltűnt a ’90-es években és a 2000-es évek elején, láthattuk például A Flintstone családban, a Tim Burton-féle Majmok bolygójában és a Baywatch egyik epizódjában is. Hosszú álomgyári karrierje végeztével 2004-ben Sam egy emberszabású majmok számára létrehozott floridai rezervátumba került, ahol hat évvel később szívelégtelenség következtében pusztult el, viszonylag boldog, nyugodt öregkort megérve.

Amputálni kellett a kosaras kutya lábát

Buddy, a kosárlabdázó csodakutya a ’80-as évek végén lett híres a tengerentúlon, miután trénere, Kevin DiCocco segítségével több tévéműsorban is elkápráztatta a közönséget különös tehetségével – a labdazsonglőr golden retriever útja a tévéből Hollywoodba vezetett, ahol megkapta az 1997-es Szájkosaras kosaras című Disney-vígjáték címszerepét. Ugyan Buddy már tízéves volt a forgatás idején, minden filmbeli trükköt tökéletesen bemutatott, nem sokkal később azonban a rák egy ritka típusa, szinovális szarkóma támadta meg a szervezetét, minek következtében amputálni kellett az egyik lábát. Az operáció nem állította meg a betegség terjedését, alig fél évvel később a négylábú kosárlabdasztár elpusztult a kórban.

„Lassie” siketen és vakon élte le utolsó éveit

Eric Knight híres ifjúsági regénye, a Lassie hazatér számtalan filmes feldolgozást ért meg az idők során, a legismertebb azonban máig az első, 1943-ban bemutatott változat, melynek címszerepére a készítők eredetileg – a regénynek megfelelően – egy nőstény hosszúszőrű collie-t választottak, azonban mivel az állat nem tudott rendesen úszni, végül egy Pal névre hallgató kan fajtársával helyettesítették. A film sikere nyomán Pal igazi hollywoodi sztár lett, aki hat további Lassie-filmben és egy tévésorozatban is szerepelt, idővel azonban látás- és hallásproblémái keletkeztek, ezért 1954-ben, 14 éves korában visszavonultatták a show-bizniszből. Négy évvel később igazi kutyamatuzsálemként, siketen és vakon hunyt el kiképzője, Rudd Weatherwax farmján, ahol egy különleges síremlék alatt helyezték örök nyugalomra.

Lassie és filmbeli gazdája, Roddy McDowall
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

Nyugtató-túladagolás végzett a beszélő lóval

Idehaza nem ismert, Amerikában azonban óriási sikerrel futott, és hat évadot megért a Mister Ed című vígjátéksorozat, melynek címszereplője egy beszélő ló, aki folyamatos kalamajkába keveri gazdáját – az 1961 és 1966 között forgatott széria főhősét egy Bamboo Harvester névre hallgató palomino ló alakította, aki a megfelelő kondicionálás hatására képes volt szájával az emberi beszédet imitáló mozdulatokat tenni. A sorozat elkaszálását követően Mister Ed még sokáig népszerű maradt, Bamboo azonban kiöregedett a szerepből, ezért idővel más lovak helyettesítették őt a nyilvános megjelenések alkalmával: a sitcomsztár paripa végül tragikus véget ért, 1970-ben egy véletlen nyugtató-túladagolás küldte őt az örök vadászmezőkre.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.