Összeesküvés-elméletek, vonakodó színészek – Minden, amit nem tudtál a <i>Mátrix</i>ról

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

December 23-án debütál a hazai mozikban a Feltámadások névre keresztelt negyedik Mátrix-film, mely két évtizedes kihagyás után folytatja a virtuális valóságban élő, Duracell-elem létbe kényszerített emberiség felszabadításáért küzdő cybermessiás, Neo történetét. A premier apropóján összegyűjtöttünk néhány kulisszatitkot és érdekességet az 1999-es alapműről.

A Mátrix az ezredforduló legnagyobb hatású kultfilmjének számít, a történet sikerében hosszú ideig mégsem hitt senki: a Lana és Lilly Wachowski rendező-forgatókönyvíró testvérpár már a ’90-es évek első felében kitalálta a film ötletét, a hollywoodi stúdiók körében viszont folyamatos elutasításra talált a koncepció, nem is annyira annak különössége és bonyolultsága miatt, inkább azért, mert el sem tudták képzelni, hogyan nézne ki mindez a vásznon. Wachowskiék nem törődtek bele a kudarcba, inkább megbíztak két neves illusztrátort, Steve Skroce-t és Geofrey Darrow-t, hogy készítsenek részletes vizuális koncepciót és storyboardot a forgatókönyvhöz, melynek segítségével végül sikerült meggyőzni a Warner Bros. fejeseit a projekt finanszírozásáról.

Bruce Lee fia lehetett volna Neo

Az ötletgazdák eredetileg Bruce Lee fiát, Brandon Leet szemelték ki a főhős szerepére, a fiatal színész azonban az 1994-es A holló forgatásán történt tragikus balesetben életét vesztette, jóval, mielőtt a Mátrix megvalósulhatott volna. Neo szerepét később Will Smithnek, Morpheust pedig Sean Connerynek ajánlották fel, azonban mind a Men in Black sztárja, mind a skót színészlegenda visszautasította a felkérést: Smitht az ügynöke győzte meg, hogy dobja vissza a könyvet, ugyanis könnyen lerombolhatja az imázsát, ha eljátszik egy hackert, Connery pedig saját bevallása szerint egy árva szót sem értett a sztoriból. Trinity szerepére Sandra Bullock is esélyesnek számított, ő azonban azért mondott nemet, mert nem akart Will Smithszel együtt dolgozni.

Smith elutasító válaszát követően Tom Cruise, Nicolas Cage, Val Kilmer, Johnny Depp, Brad Pitt, David Duchovny és Leonardo DiCaprio neve is felmerült a főszerepre – utóbbi azért mondott nemet, mert úgy gondolta, a számítógépes effektusok háttérbe szorítanák őt a vásznon –, végül Keanu Reeves ölthette magára az emberiség posztmodern Megváltójának fekete bőrkabátját, míg Morpheust Lawrence Fishburne, Trinityt pedig Carrie-Anne Moss személyesíthette meg.

A színészek az ausztráliai forgatás előtt négy hónapos intenzív harcművészeti kiképzésen vettek részt, ami különösen a nyakcsigolyaműtétből lábadozó Reeves számára jelentett kihívást – Woo-Ping Yuen kaszkadőr-tréner könnyített edzéstervet dolgozott ki a főszereplő számára, ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy az igen leterhelő, eredeti tréningben részesüljön. A fizikai felkészítés mellett a rendezők szellemileg is igyekeztek kiművelni színészeiket, kötelezően elolvastatták velük Jean Baudrillard francia filozófus Simulacres et simulation című művét, amely a film elején Neo könyvespolcán is feltűnik.

A felkészítés jól sikerült, Moss például a legtöbb esetben saját maga végezte Trinity nyaktörő mutatványait, az egyik veszélyes jelenet forgatásakor ki is ficamította a bokáját, a sérülést azonban a forgatás végéig titokban tartotta a stáb előtt, nehogy emiatt lecseréljék őt egy másik színésznőre. Reeves szintén számos vakmerő mutatványt vállalt be, a híres ablakon kimászós jelentben például valóban kisétált egy felhőkarcoló 34. emeletének párkányára, és kaszkadőr nélkül nézett szembe az alatta elterülő mélységgel.

A filmesek előre tudtak volna 9/11-ről?

A készítők az említett filozófiai mű mellett számos egyéb apró utalást rejtettek el a filmben: Neo például a 101-es lakásban lakik, mely George Orwell híres antiutópiája, az 1984 rettegett 101-es szobáját idézi meg, a film végén pedig a 303-as számú hotelszobából próbál kijutni a Mátrixból, ami a HTTP 303-as, átirányítási feladatot ellátó internetes állapotkódra utal. Szintén beszédes neve van a MetaCortex informatikai cégnek, ahol a főhős dolgozik: a szóösszetétel első tagja görögül „valamin túli”-t jelent, míg a második szó az agykéreg latin elnevezése.

A film elején Neo haverja, aki egy illegális szoftvert vásárol hősünktől, közli vele: „te vagy a Megváltóm, a személyes Jézus Krisztusom”, ami tulajdonképpen előre elmeséli hősünk későbbi sorsát, az Orákulummal való találkozás jelenetében pedig Duke Ellington I’m Beginning to See the Light (vagyis Kezdem látni a fényt) című dala szól a háttérben, utalva a főhős szemléletmódjában bekövetkező változásra.

Az inkrimináló útlevél...
Fotó: Twitter / Warner Bros.

A vérfagyasztó jelenet, amikor a kihallgatás során Neo száján összeforr a bőr, ő pedig hiába próbál kiabálni, Harlan Ellison híres sci-fi novellája, a Szája sincsen, úgy üvölt címét idézi meg, melynek hősei egy, az emberiséget kiirtó szuperszámítógép csapdájában küzdenek a túlélésért. Ugyanebben a jelenetben pár pillanatra látható hősünk útlevele, az éles szemű nézők pedig kiszúrták, hogy az okirat éppen 2001. szeptember 11-én, vagyis a World Trade Center elleni terrortámadás napján jár le – a különös véletlen egybeesés természetesen rengeteg összeesküvés-elméletnek adott táptalajt.

Tévébemondóból főgonosz

A főhősök mellett a Mátrix fő antagonistája, a jól vasalt öltönyt és sötét napszemüveget viselő, végtelenségig cinikus Smith ügynök is rendkívül népszerű karakterré vált: az őt megszemélyesítő Hugo Weaving az ’50-es, ’60-as évek amerikai tévébemondóit utánozva alakította ki a figura jellegzetes hanghordozását és beszédstílusát. Az egyik mellékszereplő, a Morpheus legénységéhez tartozó Switch („Csere”, „Váltás”) az eredeti elképzelés szerint a való világban férfi lett volna, míg a Mátrixban – ahol mindenki a saját belső énképének megfelelő külsővel manifesztálódik – nőként jelenik meg, a Warner fejesei azonban túlságosan botrányosnak találták és elvetették a transznemű történetszálat (természetesen fogalmuk sem volt róla, hogy a Wachowski testvérek személyes érintettségéről van szó).

Ugyan a stúdió a költségek lefaragásának érdekében döntött a távoli szigetország mellett – ugyanezért forgatnak manapság számos hollywoodi filmet hazánkban –, az ausztráliai forgatás több tekintetben is nehézkesnek bizonyult, a stáb például alig talált Sydney-ben a Mátrix világához illő, kellően lepusztult helyszíneket, ezért a „gettót” a díszleteseknek maguknak kellett felépíteniük. Szintén problémát okozott, amikor a helikopteres jelenet felvételéhez tiltott városi légtérbe repültek be a filmesek, de a konfliktust végül sikerült rendezni a hatóságokkal, akik a produkció kedvéért átírták a szabályozást.

Végezetül, ejtsünk pár szót a Mátrix leghíresebb vizuális effektusáról, a híres „bullet time” („golyóidő”) jelenetről, amelyben a kamera lassított felvételben körbeforog Neo körül, aki kikerüli a rá kilőtt pisztolygolyókat: a látványos snitt felvételéhez a készítők valójában számtalan, köralakban egymás mellé állított kamerát használtak, melyeket egymás után, meghatározott és pontos időközönként „sütöttek el”, így hozva létre a körbemozgás illúzióját. Ugyan a technikát már a ’80-as években is használták egyes videóklipekben, igazán csak a Mátrix hatására vált népszerűvé, a következő néhány évben alig akadt olyan akciófilm, amelyben nem találkozhattunk volna minimum egy „bullet time” szekvenciával.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.