Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
December 23-án debütál a hazai mozikban a Feltámadások névre keresztelt negyedik Mátrix-film, mely két évtizedes kihagyás után folytatja a virtuális valóságban élő, Duracell-elem létbe kényszerített emberiség felszabadításáért küzdő cybermessiás, Neo történetét. A premier apropóján összegyűjtöttünk néhány kulisszatitkot és érdekességet az 1999-es alapműről.
A Mátrix az ezredforduló legnagyobb hatású kultfilmjének számít, a történet sikerében hosszú ideig mégsem hitt senki: a Lana és Lilly Wachowski rendező-forgatókönyvíró testvérpár már a ’90-es évek első felében kitalálta a film ötletét, a hollywoodi stúdiók körében viszont folyamatos elutasításra talált a koncepció, nem is annyira annak különössége és bonyolultsága miatt, inkább azért, mert el sem tudták képzelni, hogyan nézne ki mindez a vásznon. Wachowskiék nem törődtek bele a kudarcba, inkább megbíztak két neves illusztrátort, Steve Skroce-t és Geofrey Darrow-t, hogy készítsenek részletes vizuális koncepciót és storyboardot a forgatókönyvhöz, melynek segítségével végül sikerült meggyőzni a Warner Bros. fejeseit a projekt finanszírozásáról.
Bruce Lee fia lehetett volna Neo
Az ötletgazdák eredetileg Bruce Lee fiát, Brandon Leet szemelték ki a főhős szerepére, a fiatal színész azonban az 1994-es A holló forgatásán történt tragikus balesetben életét vesztette, jóval, mielőtt a Mátrix megvalósulhatott volna. Neo szerepét később Will Smithnek, Morpheust pedig Sean Connerynek ajánlották fel, azonban mind a Men in Black sztárja, mind a skót színészlegenda visszautasította a felkérést: Smitht az ügynöke győzte meg, hogy dobja vissza a könyvet, ugyanis könnyen lerombolhatja az imázsát, ha eljátszik egy hackert, Connery pedig saját bevallása szerint egy árva szót sem értett a sztoriból. Trinity szerepére Sandra Bullock is esélyesnek számított, ő azonban azért mondott nemet, mert nem akart Will Smithszel együtt dolgozni.
Smith elutasító válaszát követően Tom Cruise, Nicolas Cage, Val Kilmer, Johnny Depp, Brad Pitt, David Duchovny és Leonardo DiCaprio neve is felmerült a főszerepre – utóbbi azért mondott nemet, mert úgy gondolta, a számítógépes effektusok háttérbe szorítanák őt a vásznon –, végül Keanu Reeves ölthette magára az emberiség posztmodern Megváltójának fekete bőrkabátját, míg Morpheust Lawrence Fishburne, Trinityt pedig Carrie-Anne Moss személyesíthette meg.
A színészek az ausztráliai forgatás előtt négy hónapos intenzív harcművészeti kiképzésen vettek részt, ami különösen a nyakcsigolyaműtétből lábadozó Reeves számára jelentett kihívást – Woo-Ping Yuen kaszkadőr-tréner könnyített edzéstervet dolgozott ki a főszereplő számára, ő azonban ragaszkodott hozzá, hogy az igen leterhelő, eredeti tréningben részesüljön. A fizikai felkészítés mellett a rendezők szellemileg is igyekeztek kiművelni színészeiket, kötelezően elolvastatták velük Jean Baudrillard francia filozófus Simulacres et simulation című művét, amely a film elején Neo könyvespolcán is feltűnik.
A felkészítés jól sikerült, Moss például a legtöbb esetben saját maga végezte Trinity nyaktörő mutatványait, az egyik veszélyes jelenet forgatásakor ki is ficamította a bokáját, a sérülést azonban a forgatás végéig titokban tartotta a stáb előtt, nehogy emiatt lecseréljék őt egy másik színésznőre. Reeves szintén számos vakmerő mutatványt vállalt be, a híres ablakon kimászós jelentben például valóban kisétált egy felhőkarcoló 34. emeletének párkányára, és kaszkadőr nélkül nézett szembe az alatta elterülő mélységgel.
A filmesek előre tudtak volna 9/11-ről?
A készítők az említett filozófiai mű mellett számos egyéb apró utalást rejtettek el a filmben: Neo például a 101-es lakásban lakik, mely George Orwell híres antiutópiája, az 1984 rettegett 101-es szobáját idézi meg, a film végén pedig a 303-as számú hotelszobából próbál kijutni a Mátrixból, ami a HTTP 303-as, átirányítási feladatot ellátó internetes állapotkódra utal. Szintén beszédes neve van a MetaCortex informatikai cégnek, ahol a főhős dolgozik: a szóösszetétel első tagja görögül „valamin túli”-t jelent, míg a második szó az agykéreg latin elnevezése.
A film elején Neo haverja, aki egy illegális szoftvert vásárol hősünktől, közli vele: „te vagy a Megváltóm, a személyes Jézus Krisztusom”, ami tulajdonképpen előre elmeséli hősünk későbbi sorsát, az Orákulummal való találkozás jelenetében pedig Duke Ellington I’m Beginning to See the Light (vagyis Kezdem látni a fényt) című dala szól a háttérben, utalva a főhős szemléletmódjában bekövetkező változásra.
A vérfagyasztó jelenet, amikor a kihallgatás során Neo száján összeforr a bőr, ő pedig hiába próbál kiabálni, Harlan Ellison híres sci-fi novellája, a Szája sincsen, úgy üvölt címét idézi meg, melynek hősei egy, az emberiséget kiirtó szuperszámítógép csapdájában küzdenek a túlélésért. Ugyanebben a jelenetben pár pillanatra látható hősünk útlevele, az éles szemű nézők pedig kiszúrták, hogy az okirat éppen 2001. szeptember 11-én, vagyis a World Trade Center elleni terrortámadás napján jár le – a különös véletlen egybeesés természetesen rengeteg összeesküvés-elméletnek adott táptalajt.
Tévébemondóból főgonosz
A főhősök mellett a Mátrix fő antagonistája, a jól vasalt öltönyt és sötét napszemüveget viselő, végtelenségig cinikus Smith ügynök is rendkívül népszerű karakterré vált: az őt megszemélyesítő Hugo Weaving az ’50-es, ’60-as évek amerikai tévébemondóit utánozva alakította ki a figura jellegzetes hanghordozását és beszédstílusát. Az egyik mellékszereplő, a Morpheus legénységéhez tartozó Switch („Csere”, „Váltás”) az eredeti elképzelés szerint a való világban férfi lett volna, míg a Mátrixban – ahol mindenki a saját belső énképének megfelelő külsővel manifesztálódik – nőként jelenik meg, a Warner fejesei azonban túlságosan botrányosnak találták és elvetették a transznemű történetszálat (természetesen fogalmuk sem volt róla, hogy a Wachowski testvérek személyes érintettségéről van szó).
Ugyan a stúdió a költségek lefaragásának érdekében döntött a távoli szigetország mellett – ugyanezért forgatnak manapság számos hollywoodi filmet hazánkban –, az ausztráliai forgatás több tekintetben is nehézkesnek bizonyult, a stáb például alig talált Sydney-ben a Mátrix világához illő, kellően lepusztult helyszíneket, ezért a „gettót” a díszleteseknek maguknak kellett felépíteniük. Szintén problémát okozott, amikor a helikopteres jelenet felvételéhez tiltott városi légtérbe repültek be a filmesek, de a konfliktust végül sikerült rendezni a hatóságokkal, akik a produkció kedvéért átírták a szabályozást.
Végezetül, ejtsünk pár szót a Mátrix leghíresebb vizuális effektusáról, a híres „bullet time” („golyóidő”) jelenetről, amelyben a kamera lassított felvételben körbeforog Neo körül, aki kikerüli a rá kilőtt pisztolygolyókat: a látványos snitt felvételéhez a készítők valójában számtalan, köralakban egymás mellé állított kamerát használtak, melyeket egymás után, meghatározott és pontos időközönként „sütöttek el”, így hozva létre a körbemozgás illúzióját. Ugyan a technikát már a ’80-as években is használták egyes videóklipekben, igazán csak a Mátrix hatására vált népszerűvé, a következő néhány évben alig akadt olyan akciófilm, amelyben nem találkozhattunk volna minimum egy „bullet time” szekvenciával.
