Mi a TikTokod? címmel indít online tehetségkutatót az Index

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Október 31-én este indul az Index online tehetségkutató műsora, melyben a hírportál és a Compact Tv közösen keresi Magyarország legjobb tiktokkereit.

„Egy érdekes utazás vette kezdetét nyáron, amikor elkezdtünk gondolkodni egy új, TikTokhoz kapcsolható formátumon. Az Index számára mindig is fontos volt, hogy trendszetter márkaként elsőként hozzon be újításokat akár technológiai oldalon, akár egy új platform bemutatásával. Ebbe a fura, de egyben érdekes digitális világba vezetjük be ezzel az új formátummal az Index olvasóit” – mondta Starcz Ákos, az Index vezérigazgatója.

A most induló, online tehetségkutatóban bemutatott produkciókat szakmai zsűri értékeli, melynek tagja Molnár Nini, a Feleségek luxuskivitelben című műsorból is ismert divattervező;

  • Turai Barna, a Márkó és Barna Síkideg podcast egyik házigazdája;
  • Hajós András, az ebben a sorban abszolút kakukktojásnak számító, de az új dolgokra mindig nyitott showman,
  • Csaby1, a TikTok 187 ezer követővel rendelkező koronázatlan királya.

A műsor házigazdája és kreatív producere Linczényi Márkó.

A műsor alapkoncepcióját Márkó foglalta össze: „A TikTok nemcsak dörömböl az ajtón, de már páros lábbal ránk is rúgta, és több millióan töltenek fel rá tartalmakat egész Magyarországon. A zenészektől a stand-uposokon át a gasztrobloggerekig mindenki nap mint nap posztolja a videókat, egyszerre lett mindenkiből táncos, énekes, rendező, operatőr és vágó. Akkor miért ne mutathatnánk be és díjazhatnánk őket? A Mi a Toktokodban megkeressük, hogy ebből a több millió emberből ki az, aki három fordulón át a legeredetibb és legkreatívabb, és a négytagú zsűrivel kiválasztjuk, hogy ki lesz Magyarország tiktokkere.”

Az előzetes castingok során több mint száz produkció került a zsűri elé, és hosszas mérlegelés és gondolkodás után szűkítették le a listát azokra a jelentkezőkre, akikkel találkozni fognak a nézők a selejtezők során.

A TikTok trendek hajszolását és a zsűri kegyeinek elnyerésére tett kísérleteket 5 héten keresztül összesen 12 epizódban követhetik a nézők, akik a selejtezőktől az elődöntőn át egészen a december 5-én megtartott fináléig izgulhatnak kedvenceikért. Az adások az Indexen és a hírportál YouTube csatornáján is megtekinthetők.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.