Sztárok, akiknek emberéletek száradnak a lelkükön, de megúszták

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A gazdagok és híresek a legsúlyosabb bűnöket is megúszhatják következmények nélkül? Az alábbi sztárok halálos balesetet okoztak, mégis elkerülték a felelősségre vonást.

A Medium Chameleon blog öt sztorit szedett össze ismert emberekről, akikről nem is gondolnánk, hogy gondatlanságból kioltották egy másik ember életét. Ez persze nem csoda, hiszen státuszuknál fogva sohasem sújtott le rájuk a törvény haragja, és csak a saját lelkiismeretükkel kellett elszámolniuk.

Matthew Broderick

Matthew Broderick és Jennifer Grey az 1987-es Oscar-gálán.
Fotó: Donaldson Collection / Getty Images Hungary

1987-ben a huszonöt éves Broderick, aki a Háborús játékok, a Sólyomasszony és a Meglógtam a Ferrarival című filmeknek köszönhetően már ismert sztárnak számított, barátnőjével, Jennifer Greyjel (akit az abban az évben bemutatott Dirty Dancingből ismert meg a világ) Írországban vakációzott, amikor a színész óvatlan vezetési stílusa miatt autójuk az út rossz oldalára sodródott, és összeütközött egy ellentétes irányban haladó Volvóval.

A színészpár megsérült, de túlélte a balesetet, a Volvo utasai közül ketten azonban – egy anya és a kislánya – a helyszínen életüket vesztették. Broderick halált okozó gondatlan közúti veszélyeztetés vádjával állt bíróság elé – amiért az amerikai törvények szerint akár tíz év börtönt is kiszabhatnak –, de hírnevének, illetve saját és családja vagyonának köszönhetően mindössze 175 dolláros pénzbüntetéssel (mai árfolyamon kb. 400 dollár, vagyis 125 ezer forint) megúszta az ügyet. A balesetről tudósító újságcikkek többsége csak arról írt, hogy Broderick és barátnője megsérült, a két elhunytat meg sem említették.

Caitlyn Jenner

A Kardashian lányok mostohaapja 2015 februárjában – még Bruce-ként – okozott halálos kimenetelű autóbalesetet a Los Angeles melletti sztrádán: nem vette észre a piros lámpát és elfelejtett lassítani, így belehajtott egy előtte haladó Lexusba és a lámpánál álló Priusba. Előbbi az ütközés erejétől átsodródott a szembejövő sávba, és frontálisan ütközött egy másik autóval, amelynek az utasa, Kim Howe színésznő meghalt a balesetben.

Az exsportoló és valóságshow-sztár megvárta a mentőket és a rendőrséget, beismerte hibáját és segítette a nyomozást, később mégis kibújt a felelősség alól: ügyvédjével sikeresen bebizonyították, hogy Jenner fékezett a baleset előtt, így a valódi felelősség a Priust vezető nőt terheli. Jenner ellen még vádat sem emeltek, teljesen tisztán került ki az incidensből.

Laura Bush

Az Egyesült Államok 43. elnökének felesége 1963-ban, tizenhét évesen épp moziba tartott egy barátnőjével, amikor a két lány annyira belemerült a beszélgetésbe, hogy a volánnál ülő Laura nem vett észre egy stoptáblát, és emiatt összeütközött egy másik autóval. Laura és barátnője sértetlenül megúszta a balesetet, a másik autóban ülő fiú azonban, aki diáktársuk és állítólag Laura korábbi barátja volt, életét veszítette. A későbbi first lady fiatal kora – és valószínűleg befolyásos ingatlanmágnás édesapja közbenjárása – miatt megúszta a vádemelést és a felelősségre vonást, az eset azonban saját bevallása szerint évtizedekig kísértette őt, és annyira gyötörte a bűntudat, hogy a szerencsétlenül járt fiú temetésére sem ment el, és a családtagokkal sem vette fel a kapcsolatot.

Ted Kennedy

Az 1960-as évek végén Edward „Ted” Kennedy szenátor úgy tűnt, bátyja, John F. Kennedy nyomdokaiba léphet, és a következő választáson a Demokrata Párt színeiben indulhat az elnökségért a regnáló Richard Nixon kihívójaként. Gyorsan felívelő politikai pályáját azonban egy halálos baleset és az azt követő botrány akasztotta meg. 1969 júliusában a 37 éves szenátor a Boston közelében lévő Chappaquiddick szigeten ittas állapotban lehajtott egy korlát nélküli, alacsony hídról, és autójával a vízbe zuhant. Neki sikerült partra úsznia, de utasa, a 28 éves Mary Jo Kopechne bent ragadt a kocsiban, és megfulladt.

Kennedy szenátor a sajtó célkeresztjében a balesetet követően.
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Kennedy nem csupán otthagyta a helyszínt anélkül, hogy segítséget nyújtott volna a víz alatt rekedt nőnek, de a következő tíz órában egyáltalán nem adott életjelet magáról, és csak azután jelezte a baleset megtörténtét, miután a rendőrség kiemelte a vízből Kopechne holttestét. Ez többekben gyanút keltett: azt gyanították, hogy a házas, háromgyermekes szenátor és a nála kilenc évvel fiatalabb nő között szerelmi viszony álhatott fenn, és Kennedy szándékosan gyilkolhatta meg nemkívánatos szeretőjét. A család cáfolta a vádakat, és ugyan a szenátor ellen nyomozati eljárás indult, végül nem emeltek ellene vádat. Az eset ugyanakkor végleg befeketítette őt a közvélemény előtt, és hazavágta elnöki ambícióit.

Howard Hughes

Az Aviátorcímű filmből ismert különc milliárdos, Howard Hughes 1936-ban autójával halálra gázolt egy vétlen gyalogost egy Los Angeles-i kereszteződésben. A szemtanúk beszámolója szerint egyértelműen Hughes volt a vétkes, aki túl gyorsan és figyelmetlenül hajtott, ezért ütötte el a járdán álló férfit. Kapcsolatai és hatalmas vagyona révén azonban sikeresen megúszta a felelősségre vonást. Tíz évvel később a milliárdos filmproducer, repülőgép-tervező és pilóta egy új típusú repülőt tesztelt éppen, amikor figyelmetlensége miatt belehajtott a géppel egy házba. Az ütközés szinte teljesen szétrombolta az épületet, a benne lakó férfi súlyosan megsérült, de szerencsére túlélte a katasztrófát. Hughes ellen „természetesen” ezúttal sem emeltek vádat.

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.